Závada Péter: Pesti sampon

(reklám)

95c3668dedcad7b25d24bf613b9ad2d0.jpg

Oktogon. Felhők szűrte fény.
Napsáv a Cafék üvegén.
A sarkon barna hajszalon
mereng a bíbor hajnalon.

Blahán tél. Szürke homless-ek.
Min egy nagy náthás orr, csepeg
a kőkút. Taknya fölbuzog.
Sár. Vonyító mínuszok.

Deák. Száz nikkel kisgyerek:
Demszky-pózna rengeteg.
Friss sebként tátong a Gödör.
Pultos lányt fejfájás gyötör.

Móricz. Borús ég. Ködpamacs.
Villamos csöng. Ásít a Match.
Délibáb, csalfa látomás:
egy munkás metróárkot ás?

Kálvin tér. Szitáló havak.
Járda-tetris: műkő, falap.
A közöny aszfaltozta lét
építi néma hostelét.

Moszkva tér. Hétköz. Napsütés.
Dreherrel kever snapszot és
sütőrumot a virradat
egy McDonald’s-boltív alatt.

Baross. Lágy szellő andalít.
Egy bágyadt éjjel-nappalit
épp légüresre fosztanak:
egy mindennapos mozzanat.

Úgy vont a beton szinte fáj.
Kovalens kötés: egy laza
sejtstruktúrába integrál.
Inkább otthon, de nem haza.

Advertisements

VOLUPTAS ÉS CURIOSITAS

(4)

jpg.jpeg
Joan Fullerton

Ez is a dolgok természetes rendjéből
fakad. A pontosan érkező szürkület
feltölti a lankadó figyelem medreit,
a vakfoltok falevelekkel borított medencéi
homállyal fokról fokra megtelnek.

A bőr, mint egy körkörös tekintet,
teljes felületével látja a háromszázhatvan
fokos erdőt, a tájat, minden apró
szépséghibájával együtt.
Hajlandó kiegyezni.

A vaksághoz közel, épp karnyújtásnyira,
te is kitapinthatod a bokrok szúrós
pillantását, mely ág vagy falevél
rosszallása folytatódik ezentúl
mégis benned.

Závada Péter: Roncs szélárnyékban

Závada Péter: Akit most keresek

Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.1f57bc91b6c7f689bc0b557e2640653b
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy üres bádogdobozokként
zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az időn,
mint egy tükrön.

Akkor voltál az,
akit most keresek.

Szinopszis

Závada Péter verse

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.24c6f7b92e3aa9f80cb4d1e4ff023034
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

Lassú kereszt

Bennem a létra, anya, tudod, melyik,zaada
a hátamban, nézd, beültettük a hús alá,
ha kihúzom magam, látszanak a szárak,
a vállaimon sátrakká feszül a bőr.
A vállak sátrai, így hívom őket, pedig
ki nem állhatom a birtokos szerkezeteket,
önzők, mint a gazda, aki bekeríti házát,
most már tudom, hogy igazad volt
a kerítéssel kapcsolatban. A gerinced
vagyok, így mutatkozik be, de szerintem
inkább hiányzó bordám, önmagát állítja,
mint egy kordon, kijelöli a részt, ami
nem az enyém többé a mozdulataimban.
A létra lassú kereszt, anya, estére megnő
bennem, nézd, megfeszülök rajta, mint akik
karót nyeltek, bárcsak fölmászhatnék,
mondom, a bordák törött fokain, hogy
miután fölértem hozzád, elhajítsam.

Závada Péter verse

Závada Péter: Mész

 hús » öl » rög

Escape (4)

Nedves tenyereim közé szorítom a tömlőt,
mint dudás a sertés húgyhólyagját. Legyen
mérték a nyomás, és ha a tömlő végzi el
a szélkamra dolgát, a vágyak térfogata,
akár a levegőé. Csak elképzelni tudtam,
milyen a kényeztetés, és csak ami nem történt meg,
az lehet a sóvárgás záloga. De az epekedés
nem bűn volt, csupán hamis ígéret, én pedig
már jó ideje egy halott szeretetét kérem számon
az élőkön. A csigalépcsőn kettesével veszem
a fokokat, mintha csak azokra az évekre
emlékeznék, amikre rá is léptem. De lesz-e
mire nosztalgiával visszagondolni, ha már
nem a tömlő áttetsző hártyáján keresztül nézlek,
mikor minden, ami nem képzelt bőrből van,
elernyed? A kilépés parancsát tanultam meg,
az apa igazságát ismerem, enyém az árulás előjoga.
Ez hasít belém, mikor az ajtó előtt állok: csillogó
rézgomb a remegés markában. Hiszen még
abban sem vagyok biztos, hogy a veszteség
fenyegetése vagy a vágytalanság bűntudata
kínoz-e minden ölelés mögött. De az öl
éppen gondoskodásával tesz szemérmessé,
mert a gyász törvénye előbbre való a testnél.