Závada Péter: Akit most keresek

Hogy hideg voltál, mint a krémek.
Ez maradt meg abból a nyárból.1f57bc91b6c7f689bc0b557e2640653b
Mondataid árnyékába húzódni,
mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,
amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.
A gondok, ahogy üres bádogdobozokként
zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.
Ha hozzád akarok érni,
át kell nyúlnom az időn,
mint egy tükrön.

Akkor voltál az,
akit most keresek.

Szinopszis

Závada Péter verse

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.24c6f7b92e3aa9f80cb4d1e4ff023034
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

Lassú kereszt

Bennem a létra, anya, tudod, melyik,zaada
a hátamban, nézd, beültettük a hús alá,
ha kihúzom magam, látszanak a szárak,
a vállaimon sátrakká feszül a bőr.
A vállak sátrai, így hívom őket, pedig
ki nem állhatom a birtokos szerkezeteket,
önzők, mint a gazda, aki bekeríti házát,
most már tudom, hogy igazad volt
a kerítéssel kapcsolatban. A gerinced
vagyok, így mutatkozik be, de szerintem
inkább hiányzó bordám, önmagát állítja,
mint egy kordon, kijelöli a részt, ami
nem az enyém többé a mozdulataimban.
A létra lassú kereszt, anya, estére megnő
bennem, nézd, megfeszülök rajta, mint akik
karót nyeltek, bárcsak fölmászhatnék,
mondom, a bordák törött fokain, hogy
miután fölértem hozzád, elhajítsam.

Závada Péter verse

Závada Péter: Mész

 hús » öl » rög

Escape (4)

Nedves tenyereim közé szorítom a tömlőt,
mint dudás a sertés húgyhólyagját. Legyen
mérték a nyomás, és ha a tömlő végzi el
a szélkamra dolgát, a vágyak térfogata,
akár a levegőé. Csak elképzelni tudtam,
milyen a kényeztetés, és csak ami nem történt meg,
az lehet a sóvárgás záloga. De az epekedés
nem bűn volt, csupán hamis ígéret, én pedig
már jó ideje egy halott szeretetét kérem számon
az élőkön. A csigalépcsőn kettesével veszem
a fokokat, mintha csak azokra az évekre
emlékeznék, amikre rá is léptem. De lesz-e
mire nosztalgiával visszagondolni, ha már
nem a tömlő áttetsző hártyáján keresztül nézlek,
mikor minden, ami nem képzelt bőrből van,
elernyed? A kilépés parancsát tanultam meg,
az apa igazságát ismerem, enyém az árulás előjoga.
Ez hasít belém, mikor az ajtó előtt állok: csillogó
rézgomb a remegés markában. Hiszen még
abban sem vagyok biztos, hogy a veszteség
fenyegetése vagy a vágytalanság bűntudata
kínoz-e minden ölelés mögött. De az öl
éppen gondoskodásával tesz szemérmessé,
mert a gyász törvénye előbbre való a testnél.

Amíg alszom

Mert adva vagy, akár az érthetetlen0d35c68137e74bd3b6b47bf2ab3ba708
életigenlés, a vér zaklatott
rohamai a púpos kéz-erekben,
mint fényes és beszédes ablakok
üvegén a szájról felszálló pára,
mint egy be rögzült mozdulat fölött
az eszmélet rideg realitása,
jóllehet már közvetve sincs közöd
időhöz, térhez – mégis felsorollak,
s más neveket: élő szerettekét,
helyeit, színeit gyerekkoromnak,
dédapám májfoltos, ernyedt kezét,
de ólmos szemhéjaim leragadnak:
nehéz redőnyei egy kirakatnak.

Závada Péter verse

Milyen hideg lehet

Závada Péter verse8872c29f03f7816c7653b1709cf8a9b0

Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak.
Nem tudom, te hiányzol-e,
vagy csak az, hogy eszembe juss
– emlékszel, amikor az építkezésen
üveggyapotba tenyereltem,
napokig nem tudtam eldönteni,
hogy egy szilánk szúr-e, vagy már
csak a helye. Pedig én próbálom
kitapogatni a közösen eltöltött
időt, mint egy villanykapcsolót
a sötétben. A sötétség mélyén
azt az ismerős arcot. Összerakhatatlan.
De te a kezem ügyében hagytad
a harapófogót, hogy megtanuljam,
milyen hideg lehet egy terpesz.
Mélyen a bőröm alatt viszketsz.
Üveggyapotba törülközni.