Zápor

Tóth Krisztina verse

134f42a3b54eedb9ec4ce404342c148aGyerekkoromban
aszfaltkrétával írtam az útra.
Azt hittem, látni lehet majd
az űrből is azt a mondatot.
Aztán néztük a tizedikről
az esőt. Nem baj – mondta a Móni,
legközelebb majd odafestjük.
Elfelejtettem, mit akartam
üzenni akkor. Már csak a
zápor szeretnék lenni.
Az a zápor,
abban a régi pillanatban,
ahogy a betonra ér és színesen
visszafröccsen.

Advertisements

Erdős Virág: mikor

ha majd minden kisbalázsnak
bealszik a
mamája
ha majd nem lesz erőszak az
együttélés
szabálya
ha majd prímán megférnek a
bringák közt a
rollerek
ha majd szépen elhúznak a
picsába a
pollenek
ha majd nem lesz veszélyben a
visszaszólás
szabadsága
ha majd nem lesz akadály a
ruházatom
szakadtsága
ha majd nem fog megbűnhődni
mindenki csak
az az egy
ha majd minden hajléktalan
besokall és
hazamegy
ha majd nem lesz pokol ez az
úgynevezett
kánaán
ha majd nem lesz olyanom hogy
bár a halál
várna
rám
ha majd nem kell kalkulálni
börtönnel se
kárhozattal
ha majd nem kell kivárni a
rendezői
változattal
ha majd nem lesz az a híres
jogbiztonság
lufi
ha majd nem lesz hazánk legszebb
rózsaszála
pufi
ha majd nem kell minden szabad
helyre brendet
építeni
ha majd nem lesz mit a magunk
ocsmányságán
szépíteni
ha majd nem a tartózkodá-
sunkkal fogunk
tüntetni
ha majd nem lesz egyszerűbb az
áldozatot
büntetni
ha majd minden kisiskolás
úszkálhat az
usziban
ha majd nem fog harminc ezüst
csörögni egy
pusziban
ha majd nem kell viselni a
könnyítések
terhét
ha majd nem lesz tizenhárom
ezer forint
per
hét
ha majd nem kell hülyeségből
történelmet
írni
ha majd nem kell egyeseknek
erőn felül
bírni
ha majd nem lesz élet-halál
ura minden
helyi
jegyző
ha majd nem küld mindnyájunkat
padlóra egy
hülye
edző
ha majd minden kiakolbó-
lított birka
beint
ha majd nem kell cuccolni és
dobbantani
megint
ha majd nem lesz bagatell hogy
mi zajlik a
végeken
ha majd nem lesz menő dolog
babrálni a
tényeken
ha majd nem a krisnásokhoz
jár a haza
ebédre
ha majd nem lesz minden oldal
jelszavakkal
levédve
ha majd nem lesz elegáns a
másik felet
kitakarni
ha majd nem lesz nehéz ennyi
gyökér közül
kit akarni
ha majd nem lesz lezárva a
szabad sajtó
útja
ha majd nem lesz telerondít-
va a múltnak
kútja
ha majd lesz más opció mint
döglött nyúl vagy
öreg
róka
ha majd minden eszkimóra
jut egy nagyon
kövér
fóka
ha majd nem kell gonosztevők
emlékének
adózni
ha majd újra jogom lesz még
jól oda se
bagózni
ha majd frankón elmennek a
fehérvári
huszárok
ha majd nem lesz gyávaság ha
úgy döntök hogy
kiszállok
ha majd nem fog napról napra
durvulni a
tardi
helyzet
ha majd nem fog falnak vinni
minket ez a
fura
szerzet
ha majd nem lesz komilfó a
tizenkilen-
cedik
század
ha majd minden kor a saját
rossz költői
ellen
lázad
ha majd nem kell dalolni a
sár helyett az
azúrról
ha majd nem kell kanadáig
menekülni
hazulról
ha majd nem lesz alku tárgya
minden jogos
járandóság
ha majd nem lesz nemzetmentő
taktika a
várandósság
ha majd nem vész minden görcsös
igyekezet
kárba
ha majd hamupipőke is
ellóghat a
bálba
ha majd nem lesz etalon a
lánykérés a
havason
ha majd nem lesz hungarista
hecckampány az
avason
ha majd nem lesz egyre cifrább
ez a cifra
nyomorúság
ha majd lesz itt vidámság is
nem csak mindig
szomorúság
ha majd újra mókusokkal
lesz tele a
tabán
ha majd nem lesz probléma hogy
romungró a
babám
ha majd lustán ont az élet
uncsi online
mémeket
ha majd nem lát a gyanútlan
szemlélődő
rémeket
ha majd élünk mint a marci
hevesen és
gondtalanul
ha majd senki se jár köztünk
se pórul se
hontalanul
ha majd végre szabadság lesz
hétvége és
nyugi
apa mosdik anya főz és
tévét néz a
hugi
jövünk-megyünk-teszünk-veszünk
pirkadattól
estig kenesétől kapuvárig
palkonyától
pestig
lesz még egy kis
ez meg az de
amúgy minden
klappol
s ránk is vár egy hosszú
boldog
derékfájós
aggkor
akkor

Kemény Zsófi: Metró

Egyszer úgyis összefuttok, cfe2e9a913f270d04060dedfc9032a2f
ha nem most,
hát tíz év múlva nyáron,
ezt nem úszod meg,
a metróban mindig
hűvös őszi szél fúj,
a tábla kérdez, hogy mégis merre,
te döntesz, persze rosszul,
bár a bérleted talán nem is lenne
érvényes a jó irányba,
átmetrózod a rég lejárt telet,
szenvedsz, de úgyis hiába,
mert az ébredő tavaszban
mindenképp boldog leszel,
küzdhetsz ellene, falat kaparhatsz,
sírhatsz is, de megérzed azt a levegőt
és boldog leszel, te szerencsétlen,
te boldogtalan.

vagyok aki vagyok

Erdős Virág verse

– józsefvárosi szelfik –

madárnak kád vagyok buzgó kis gyomoknak itóka
elsüllyedt kapukulcs dobozos sörről a nyitóka
elgázolt szandál ki pultoslány szeretne lenni
soundra gyűjteni hétvégén mekiben enni

gurulós bőröndben utazó éltető hulladék
kirobbant nyál vagyok tüntető altesti váladék
vehető jel után kutató kényszeres tekintet
koton a földön: egy tag aki előre beintett

silent hill karakter vagyok egy bebukott küldetés
megunt vagy feleslegessé vált kezdetű hirdetés
utcácskák mocska ki jogról meg sotéről álmodik
vidéki rokon ki nem jut el sellyétől sámodig

játszótér rendje de úgy is mint egymással bánás
felázott paplan egy fekhelynyi darabos hányás
büntető szökőkút elcsúszás rettentő veszélye
parkőrök hazája közterületisek szeszélye

hiányzó hinta egy körömmel széttegelt mászófal
fájdalmas anya egy ordítva libikókázóval
rühes kis béka ki hiába löki hogy kelep
szürke és otthonos színesfémátvevő-telep

alu és réz vagyok szabad és szigetelt légvezeték
súlyommal hajtom a teremtés bedöglött gépezetét
feláras vaslábas helyett csak egy nyúzott kábel
minden kis faszszopó úrhatnám káinnak ábel

HHH vagyok a kikúrálhatatlan hebegés
nem embernek való súlyok közt fél óra lebegés
beszakadt rámpa az élethez úgy ámblokk béna
oszlopra ráolvadt kuka egy szétrobbant véna

más világ vagyok a más baja hepája éce
kétezer év után kiérdemelt külön véce
gyanús kis pukli a járdán egy problémás anyajegy
kislány ki elindul világgá szétnéz és hazamegy

letakart seb vagyok aszfaltfolt aszfaltfolt hátán
szebb jövő közműves vályogház szentmártonkátán
kidobott pénz vagyok szeméttel feltöltött murva
szobalány grantchester village-ben zürichben kurva

night of the living dead remake-ből kiszökő szembeszél
szólásra nyíló száj vagyok még bekussol nembeszél
szivárgó szatyor egy kék bomba amit majd elhagyok
basszus a fülben a lábdob hogy vagyok a-
ki vagyok

indázó drótok egy városnyi robbanó szerkezet
üzi a falon én tudom csak hogy honnan érkezett
dühös kis romokból vagyok a szépülő tanyátok
folyt köv most annyi hogy anyátok anyátok anyátok

Ady Endre: A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,c84f1abf3b526e558890fa42e5dc9fcb.jpg
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Závada Péter: Pesti sampon

(reklám)

95c3668dedcad7b25d24bf613b9ad2d0.jpg

Oktogon. Felhők szűrte fény.
Napsáv a Cafék üvegén.
A sarkon barna hajszalon
mereng a bíbor hajnalon.

Blahán tél. Szürke homless-ek.
Min egy nagy náthás orr, csepeg
a kőkút. Taknya fölbuzog.
Sár. Vonyító mínuszok.

Deák. Száz nikkel kisgyerek:
Demszky-pózna rengeteg.
Friss sebként tátong a Gödör.
Pultos lányt fejfájás gyötör.

Móricz. Borús ég. Ködpamacs.
Villamos csöng. Ásít a Match.
Délibáb, csalfa látomás:
egy munkás metróárkot ás?

Kálvin tér. Szitáló havak.
Járda-tetris: műkő, falap.
A közöny aszfaltozta lét
építi néma hostelét.

Moszkva tér. Hétköz. Napsütés.
Dreherrel kever snapszot és
sütőrumot a virradat
egy McDonald’s-boltív alatt.

Baross. Lágy szellő andalít.
Egy bágyadt éjjel-nappalit
épp légüresre fosztanak:
egy mindennapos mozzanat.

Úgy vont a beton szinte fáj.
Kovalens kötés: egy laza
sejtstruktúrába integrál.
Inkább otthon, de nem haza.

Karinthy Frigyes: Álom

Karinthy Frigyes 1938. augusztus 29-én hunyt el Siófokon.

 

daa256f299836d55caa142a88e89fe97.jpg
Isabelle Bryer

Álmomban csónakon futottam
És kihajoltam
Tizenhat éves voltam
És csónakom fehér vízen szaladt
láttam egy várost a víz alatt.
És láttam erdőt a levegőben
És láttam kísértetet lepedőben.
S távol a kék és tiszta eget
És csillagokat és fellegeket.

És kinyújtottam a körmöm
Ezer méter hosszúra
És karmoltam a felhőt, úgy-e fura?
De én látni akartam
És egy csillagot lekapartam.
De mögötte az ég kiszakadt és szétfolyt
S belőle genny és aludt vér folyt.
S acsarkodva téptem az eget
És éreztem folyni vért, ragadót és meleget.

Ordítva felébredtem
Hát a mellemet martam,
Kiszakítottam, felkapartam
És folyt a vér –

Több, mint amennyit álom,
Több, mint amennyit élet,
Több, mint amennyit egy kis dal megér.