Lecsuklik minden pilla most

Kosztolányi Dezső verse

Lecsuklik minden pilla most,
nem is találsz több villamost,
így járok én is itt, gyalog,
köröttem olcsó angyalok.
Kármin, sáfrány, körúti nők,
selyem harisnyák, rossz cipők
s ami búsítja bús dalom,
s fanyar arcon fájdalom.

Ha a sír szavát hallanád,
nem hallanál ily balladát.
Egy árva költő tévelyeg,
s itt méri a mély éjeket.
Egy görbe utcán remegőn
járkálok, mint a temetőn.
Ó élet! sár! láz! csúnya út!
A vége és a mélye rút.

De jó itt, mert ez utca fáj,
és szép, mert téboly ez a táj,
s álarc alól mártír-szemek,
testvér szemei rémlenek.
Festett az arcom nékem is
és szenvedés ez ékem is.
Jaj, a költő gyomrába kóc,
ő is beteg és torz bohóc.

szürkület

6f2b8e9486f20d9ac1effe1c8791faad

(részlet)

Mintha esteledett volna. A körúti fák fekete agancsokként merészkedtek a szürke égre. Inkább tűntek kiszáradt árnyaknak, mint élőlényeknek. Körút. Tóth Árpádnál még a villamos is csengetett, most viszont csak fáradtan, utasokkal tömve, kényszeredetten suhant tova. Lila dalra kelt egy nyakkendő. A szineztézia egyik példája. Maga sem tudta, hogy emlékezhetett ilyenekre. A gimnázium már csak az önéletrajzában szerepelt, hétköznapjaiból öt éve eltűnt. Öt év sok idő. Lassan érettségi találkozó. A szineztézia olyan költői kép, mely egyszerre hat több érzékszervünkre. Talán még felelt is belőle. Több versrészletet kapott, fel kellett ismerni a képeket. A szineztéziát minden jöttment felismeri. Neki talán még a metonímia is ment. Mit rákentek a századok lemossuk a gyalázatot. Sosem érdekelték a politikai gondolatok. Jó, néha elolvassa a híreket, körbetekint a világban, hozzá tud szólni a vitákhoz, mégis, ha nem muszáj, kimaradna belőle. Petőfi bezzeg elég kényszert érzett ahhoz, hogy beleszóljon a mindennapi politikába. Persze akkor más volt, elnyomott ország voltunk, Petőfi Sándor pedig a költő, aki a népet vezette a Kánaán felé. Vagyis inkább vezette volna. Meglehet, még most is vezetné, ha nem feküdne valahol, egy ismeretlen tisztáson. Valószínűleg már többen megtaposták, talán krumplit ültettek abba a földbe, az is lehet, hogy medencét ástak oda. A medencéről önkéntelenül is a nyár jutott eszébe. Hosszú és forró nyár. Elég unalmasan hangzik. Most fog végezni az egyetemen, valószínűleg ez lesz az első nyár, hogy nem fog unatkozni. Állást kell találnia. Mennyivel szebb a tavasz. Gyermekként utálta. Végeláthatatlan iskolaidő, meleg, de még nem annyira, sok eső – bár abban volt valami szép – aztán pedig a húsvét. Néhány éve azonban minden megváltozott. A tavasz lett élete legszebb időszaka. Mit is mondott annak idején a magyar tanára? A tavasz az újjászületés toposza. Maga sem értette, hogy jutnak eszébe irodalmi vonatkozások. Ő mindig is amolyan reál beállítottságú volt, ma már valahogy így mondják. Észre sem vette, el is érte az aluljárót. Nehezen verekedte át magát az embertömegen, a vizeletszagú köveken, mindenki legalább annyira siet, mint ő. Itt-ott surranást érez a vállain, persze senki nem ér rá nézelődni. Néha érdemes, néha nem. Mióta a fővárosba került, be kellett látnia, hogy nem mindig az a legjobb döntés, ha megfigyel bizonyos polgárokat. Szerette ezt a szót. Kicsit olyan századelejinek hangzott. Hisz mindig oda vágyunk, ez esetben más korba, ahova esélyünk sincs eljutni. Mindenesetre el kell engedni bizonyos dolgokat a füle, a feje és a szíve mellett. Még ha ilyen egyszerű volna.