Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

   Scherter Juditnak Gyerekkoromban egyik rokonunknál, a megözvegyült, flanelinges erdész szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra. Tele volt belső rekeszekkel, amitől titokzatosnak, céltalannak tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán az üres galambdúc. Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal, és mivel évek óta nem járt, azt hittem, méltóságát a mozdulatlan mutatók adják. Szüleimnek … Continue reading Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

Advertisements

Zápor

Tóth Krisztina verse Gyerekkoromban aszfaltkrétával írtam az útra. Azt hittem, látni lehet majd az űrből is azt a mondatot. Aztán néztük a tizedikről az esőt. Nem baj - mondta a Móni, legközelebb majd odafestjük. Elfelejtettem, mit akartam üzenni akkor. Már csak a zápor szeretnék lenni. Az a zápor, abban a régi pillanatban, ahogy a betonra … Continue reading Zápor

Tóth Krisztina: Csillag

Nem tudom, hogy én neked ki voltam, de önmagamra úgy tekintek, mint aki mellőled emlékbe itt maradt. Most is úgy képzelem, az volt a létezés. Rángó születés és kacér halál között néhány érvényes, örvényes pillanat. Testek beszéltek, de amit elmondtak akadozva, annak kevés köze volt szóhoz, szerelemhez. Csak annyi, mint – riadt eufemizmusok – emésztőgödörnek … Continue reading Tóth Krisztina: Csillag

Tóth Krisztina: Somnivore

Szeretkezés alatt a téli utca szemed mögött kigyúló lámpasor és a járdát a fény befutja állni egy ház előtt, ahol Nagy a hideg a kutyák se ugatnak nézel a hóba a fagyott pisifoltra és próbálod a csikket beledobni ha eltalálom most mi lenne hogyha Elmondanám hogy nem bírlak szeretni hogy sose bírtam senkit igazából Ha … Continue reading Tóth Krisztina: Somnivore

ajándék, mellyel meglepem…

Az idei karácsony sajnos friss bejegyzés nélkül telt el, szinte csak verseket posztoltam. Most viszont úgy gondoltam, ha már ilyen jeles nap a mai, születésnapom alkalmából készítek egy köszöntést. Mi más lehetne terítéken, mint a legismertebb születésnapi vers, amelyből szinte minden magyar ember idézni tud, József Attila Születésnapomra című alkotása (Itt elolvasható). Mégsem szerettem volna … Continue reading ajándék, mellyel meglepem…

Tóth Krisztina: Napló

Jár ide egy rigó körbeugrál csipeget néha fölnéz. Szeretem ezt a napszakot száradó ruhát kirakni sárga fűre. Bolygó körhinta-fény nyárvégi csönd szívben törökméz. Ahogy lebeg a kerten át az árnyék deja vu-je. Bent a szobában is mint egy poros könyvben a lapok közt. Préselt levél színű szemhéjak mind lecsukva. Miért nem mondjuk a múltra elment … Continue reading Tóth Krisztina: Napló

vannak dolgok, amiket nem szabad az életben látni

Tóth Krisztina: Pixel, Magvető 2011 Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és a jelen szétfeslő rétegeit. És miden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna. Legtöbbünknek a pixelekről a képpontok jutnak eszébe, azok, melyeket egy-egy képet alkotva, … Continue reading vannak dolgok, amiket nem szabad az életben látni