Mert minden valóságnál hatalmasabb a káprázat

Szabó Magda: Születésnapi vers

Október köd, októberi illat,
októberi, ferde sugár!
Hát örüljek, hogy a körbefutó év
térdet hajt holnapután?
Hát örüljek, hogy egy napja az évnek
az enyém, a sajátom egészen,
s hegyi szél, pörgő falevél meg szőlő
kiáltja szét születésem?
Hasad a gesztenye burka, a szilva lepottyan,
csapdos a vízbeli páva a Dunán a habokban,
széttárja a farkát, csupa gyöngy meg olajsáv,
fátyol a hegyen, megvédi harmatos arcát,
köd, köd, puha köd…
Ez a nap az enyém.
Mi enyém, mi? Még ez a vers sem.
Nem azé, ki megírja, hanem ki megérti,
a költemény.
Csak a hit, a tudat,
hogy majd ha megfutottam
útjaimat,
jut tán nekem sír, temető,
elnyughatom majd a kemény
deszkán, mint dédem, üköm, mint annyi elődöm,
azt még hiszem én, hogy lesz sírom az itthoni földön,
s nem kell lerogynom idegen
felhők alatt,
és nem idegen ég
rontja el tagjaimat.
Örüljek? Kivánjak magamnak
még hosszú életet?
Fogom fülem, hogy én se halljam,
amikor nevetek,
fogom szemem, hogy meg ne lássam a
jövendő éveket.
Te, aki élnem segítesz,
te, óvó oltalom,
kinek törékeny mosolyába
kapaszkodom,
irgalmatlan esztendeimben
egyetlen irgalom,
őr rettegő nappalomon,
rettegő álmomon:
köd guggol a hegy ormán,
nem tudom, mit takar.
Valami jön. Mikor jön?
Soká jön? Vagy hamar?
Te minden veszteségen
átfénylő diadal,
erősebb, mint a törvény,
mint minden ravatal,
ki élet helyett voltál életem,
e tébolyban egyetlen értelem,
kiáltsd el, hogy a földnek nem voltam én nehéz,
hát majd a föld is könnyű lesz nekem!

Advertisements

ajándék, mellyel meglepem…

Az idei karácsony sajnos friss bejegyzés nélkül telt el, szinte csak verseket posztoltam. Most viszont úgy gondoltam, ha már ilyen jeles nap a mai, születésnapom alkalmából készítek egy köszöntést. Mi más lehetne terítéken, mint a legismertebb születésnapi vers, amelyből szinte minden magyar ember idézni tud, József Attila Születésnapomra című alkotása (Itt elolvasható). Mégsem szerettem volna csupán a verset, esetleg egy elemzését közzétenni, így két, számomra igen kedves kortárs költő, Varró Dániel és Tóth Krisztina parafázisának, reflektálásainak összehasonlítását készítettem el.

bc6acf42ea850d454d334328a5b4a461Varró Dániel Harminckét éves múltam és Tóth Krisztina Porhó című verseit választottam. Habár mindkét költőnek több átirata is készült József Attila költeményéből, ez a kettő talán könnyebben értelmezhető a befogadók számára.
Mindhárom mű egyfajta létösszegzés, a születésnapos költő  – természetesen a 32 éves – a múlt felé fordul, hogy sorra vegye, mi az amit eddig elért az életében, mi az ami hiányzik, mire büszke. A két kortárs vers közös vonása, hogy mindketten meglepetten veszik tudomásul életük éveinek növekedését, szinte váratlanul éri őket az évforduló újabb pillanata (“Csak ámulok, hogy jé, nekem/ félig lefolyt az életem”; “De ért már más is, mint e sokk”).
Egyfajta leltárként is tekinthetnénk a verseket – gondoljunk csak Kosztolányi Dezső Van már kenyerem, borom is van kezdetű művére. Kosztolányihoz hasonlóan mindkét versben megjelenik a család, a gyermek, mint a leltár egyik fontos alkotóeleme. De nem csak feltűnik, hanem humoros, kedveskedő szövegkörnyezetben helyezik el mindketten. (“Van már nejem, van kisfiam,/ s jut asztalomra kifli, jam”; “sőt, egy bocsom is van (de szép!),/ beszélni is kezd majd ez év/ telén”) Nem csak a családot, de a költészetet is mindketten ugyanolyan fontosnak.
A versek hiába összegeznek, mindkettő bizonytalan a leltárkészítésben: vajon érdemes e mindezt számba venni, megemlékezni róla? Mindketten kérdésekkel fejezik ki határozatlanságukat. (“létösszegeznem illenék/ emitt./ De mit?”; “egyszercsak majd megérkezem/ s ittlétemet/ átlátom ott ?!”) a888a5bafc054f37580282006df5ee26

A két vers azonban ellenkező időszemléletet mutat: míg Varró a múltba, Tóth a jövő felé kacsintgat. (“Hogy jaj, a múlt pár passzusát/ nem költhetem már basszus át, /alap/
a lap,”; “mélyén mi ülepszik, mi lesz,/ így fog eltelni, élni ez?”).
Nagyon fontos és szemléltethető különbség a költemények között, hogy míg az Önfelköszöntő költemény (Varró Dániel verse) leltározása konkrét, megfogható tárgyakat, tulajdonokat vesz latba, addig Tóth Krisztina az elvont dolgok irányába fordul el, a gyermekén kívül például a költészetét tartja eredménynek. (“hová gomolygott nyomtalan,/ és ugyan hol, ha nyoma van,/ szivek,/ szavak”).
Az művek ellentétei közül még kiemelendő a versek formája és ritmusa: habár mindkettő a József Attila-féle formát követi, tehát a versszak utolsó két szavát helyezi rímpárba, Varró Dani költeménye sokkal inkább követi az eredetit, míg Tóth Krisztina meg-megtöri a ritmust és a versszakok utolsó szavai a következő sorok kezdőszavaivá válnak.

Természetesen nem csak e két költő készített reflektálást. Ha valaki kedvet kapott, hogy többet is elolvasson, annak ajánlom Lackfi János Születésnapotokra, Kovács András Ferenc Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!, valamint Szőcs Géza Születésnapomra című verseket.