Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve (II)

Magvető, Budapest, 2005 (részlet)

Őrangyal

– Jaj, Mancikám, igazán nem kellett volna… Minek költekezel?
Minden vasárnap látogatóba mennek a nagyanyjához (aki igazából nem is a nagyanyja, csak távoli rokon, valami unokatestvér-féléje az apjának, de ő azért nagymamának hívja: talán a kora miatt, talán azért, mert minden  lágy és jóakaratú rajta, kerek arca, hullámos fehér haja, gyakran könnyező kék szeme, még a puha orrának nyergén ülő csontkeretes szemüveg is (az „ókulám”,ahogyan nevezni szokta). Mindig kap tőle valamit, valahányszor meglátogatják, egy szelet csokoládét vagy egy „habcsókot”, amit a szomszéd 7edf34a5339677939ea14ed410118b83cukrászdában lehet kapni, az anyja pedig minden alkalommal a fejét csóválja, és azt mondja: „nem kellett volna…”
– Ugyan, hagyd, erre azért még futja… Bárcsak tudnék még nektek sütni, emlékszel, milyen jókat sütöttem valaha, még szegény Árpádnak is ízlett, pedig nem volt édesszájú, de hát most már hiába, nem bírok…
– Még csak az hiányozna, hogy azzal is fáradj… Meg különben is… Tudod, hogy sose bírtam ellenállni a te diótortádnak: biztosan fölszednék egypár
kilót! – Az anyja nevet, és a tenyerével önkéntelenül végigsimít a derekán és a csípőjén.
– Ugyan menj már, hiszen olyan karcsú vagy, mint egy elsőbálos kislány… Hanem én… egyszerűen nem értem! – Szemérmes nevetés. – Képzeld, kihíztam az őszi kosztümömet, tudod, azt a kockásat, tegnap megpróbálom fölvenni, hát nem jön rám! A kabátja még csak-csak, de a szoknyát nem bírom bekapcsolni a derekamon… Pedig tudod, hogy annyit eszem, mint egy kismadár… még szerencse, hogy nincs étvágyam, mert abból a kis nyögdíjamból, amit ezek nem röstellenek adni… hát nemigen csaphatnék nagy lakomákat. Kész szerencsétlenség, ez volt az utolsó tűrhető darabom… Szegény Sándor kabátjából gondoltam, hogy alakíttatok magamnak valamit, de hát a varrónő is egy kis  vagyonba kerül… Ebben az ócska kékben már ki se merek menni az utcára…
– Ugyan hagyd, Mancikám, tudod, én miben járok munkába? Emlékszel arra a
katonanadrágra, még szegény sógoromé volt, tudod, olyan csúnya barnászöld
posztó, de jó meleg…? Na hát abban! Csak a derekából kellett bevenni egy
kicsit…
– Nem is csodálom, szegénykém, amilyen hideg hajnalban lehet… Hánykor is kell indulnod?
– Öt, negyed hat…
– Hanem – mondja a nagyanyja, és az anyja karjára teszi a kezét, előre is bocsánatot kérve azért, amit mondani fog – múlt vasárnap nem jöttetek. Persze, tudom, hogy rengeteg dolgod van – vág közbe sietősen, amikor Piroska anyja mentegetőzni kezdene –, még mindig jársz arra a tanfolyamra? Szegénykém… Még szerencse, hogy engem már nem gyötörnek ilyesmivel… Engem szerencsére már senki nem akar átnevelni arra a kis időre… Az én öreg csontjaimra már nem érdemes annyi energiát pazarolni…
– Te nem is vagy még öreg! – támad rá Piroska zsarnokian és szemrehányóan.
– Jaj, dehogyisnem! Édes kis bogaram…
A nagyanyja meghatottságtól elhomályosuló szemmel fordul az anyja felé. – Nem akarja, hogy meghaljak… – Meghatott, puha nevetés. – A múltkor is azt mondta, beszéljem meg az őrangyalommal, hogy nekem még sokáig kell élni… Piroska tudja, mert a nagyanyjától gyakran hallotta, hogy az jobban szeretne már nem lenni, és ezt megbocsáthatatlan árulásnak érzi.
– Azt mondtad, a mennyországba akarsz kerülni! – olvassa rá vádlón. – Hogy
ne kelljen tüzelőre meg ennivalóra költened… És hogy ne fájjon a derekad!

Reméli, hogy a nagyanyja elszégyelli magát önzése miatt, de az csak nevet.
– Ne félj, az még soká lesz… Annyira még nem is vagyok öreg – teszi hozzá
szégyellős kacérsággal.
– És az őrangyalod is vigyáz rád?
– És az őrangyalom is vigyáz rám…
– Nekem is van őrangyalom? – nyaggatja, mert szereti újra meg újra hallani, hogy „persze hogy van, mindenkinek van őrangyala!”. Igazából villanyoltás után lenne szüksége az őrangyalra. Napközben a világ veszedelmei visszahúzódnak valahová, ami mégis marad, hogy például megvágja az ujját vagy lenyúzza a térdét, attól az anyja is meg tudja védelmezni. A sötétben viszont hirtelen minden lehetségesnek látszik, hogy míg alszik, kigyullad a ház, vagy az alattomban szivárgó gáz megöli őket, belecsap a házba egy villám, vagy hogy halottak járnak-kelnek az utcákon, átsétálnak a falon, bejönnek a lakásba,
semmi nem állhat az útjukba…
– Tényleg, hogy van a derekad? – Az anyja komolyan, majdhogynem szigorúan
néz az idősebbik nőre.
e5a13d84e5cf965e709de0911954f116– Hát fáj, fájogat… De abba nem lehet belehalni… A körzeti orvos be
akart utalni a kórházba kivizsgálásra, de attól isten mentsen… Tudod, meghalni, az még csak rendben van, de az a mindenféle vizsgálat… Hogy úgy bánjanak az emberrel, mint egy darab fagyasztott hússal… Emlékszel
azokra a fél disznókra, amik ott lógtak a Schneebergernél anno? Meg a szerencsétlen, lábuknál föllógatott kacsákra meg libákra… Nahát olyan kacsának érzem én magam, amikor fölfektetnek a vizsgálóasztalra… És úgy is beszélnek az emberrel, mint egy agyalágyult vénasszonnyal… Már inkább csak otthon kúrálgatom magam… Miért, te bemennél egy olyan helyre, ahol ez… – tör ki felindultan az anyja helytelenítő pillantása láttán, és fejével a válaszfal felé int, amelyen túl a rettenetes társbérlők laknak, akik talán még a fűtetlen
lakásnál és a derékfájásnál is inkább megkívántatják vele a mennyországot – ahol egy ilyen főnővér lehet? Nem mondom, ha még most is az apácák lennének…az egészen más lenne.
– Már megint kellemetlenkedtek? – hajol előre részvevően az anyja.
– Egyfolytában kellemetlenkednek… – Ideges nevetés. A nagyanyján látszik,
hogy erőnek erejével próbálja fékezni magát, aztán mégiscsak fölcsattan. – Képzeld, azt állítja, hogy én nem mosom ki magam után a kádat! – Az arca vörösre gyullad a fölháborodástól, szép ősz feje reszket. – Hogy hajszálat talált benne, vagy mit tudom én… És hogy nem törlök fel rendesen magam után! És még mást is, aaa… az illemhellyel kapcsolatban… – Egyik kezét a másikra fekteti, mintha a jobbjával akarná meggátolni a bal keze reszketését. Az anyja megnyugtatóan rásimítja a tenyerét a reszkető kézre: most már három kéz van egymáson, olyan, mintha csip-csip-csókát játszanának.
– Ugyan, ne is törődj vele… Tudod, micsoda egy műveletlen trampli…
– Hát nem is… – A nagyanyja harciasan a magasba emeli reszkető fejét. – Hanem, Flórikám… – Megint a szégyenkező, puha nevetés. – Nem tudsz véletlenül egy kis varrónőt, aki olcsón dolgozik, de tényleg olcsón? Tudod, a kosztüm… És Flórikám… – Újabb nevetés, ezúttal zavart és kínos. – Lenne még az a korall nyakláncom, tudod, melyik, talán érdekelné valamelyik kis kolléganődet… Esetleg azt, amelyik a pillangós brosst megvette a múltkor…?

forrás

Advertisements

Legelőször is meg kell tudni, hogy merről fúj a szél.

Dragomán György: Oroszlánkórus

A két nagysikerű, világszenzációnak is számító regény (A fehér király, illetve a Máglya) után, Dragomán György egy novelláskötetet jelentetett meg 2015-ben. A kötet közel 30 rövidebb, hosszabb novellát tartalmaz, mely 10 év alkotói munkájának termése.

dragoman-oroszlankorus-d000224BE5bac37387304A novellák a zene, a dallam mentén szerveződnek ,a történeteket, ahogyan a fülszöveg is
jegyzi, a ritmus élteti. A kötet erőssége is ebben rejlik: a legtöbb szövegben a dallam ,hol  mint életre szóló szenvedélyként kíséri a szereplőt vagy akár hivatásaként, hol háttérzajként, hol pedig csak apró neszként lüktet. Legtöbbször az elbeszélés módja – mely minden novellában egyes szám, első személyű –  a dallamhoz igazodik, de sokszor a szerző által meghatározott zenei stílus is összhangban áll a szövegek hangnemével.

A  novellafüzér, mely a Füles Fotel elnevezést kapta, egyértelműen a kötet legerősebb alkotása. A kompozíció öt rövidebb történetből áll. A szövegek egy kisfiú és nagyapja varázslatos, képzeletbeli kalandozásait beszélik el. A novellák szintén monologikusak, a gyermek szemszögéből látjuk a csodás utazásokat, játékokat. A novelláskötetben Dragomán – hasonlóan a két, fent említett regényéhez – e kötetben is előszeretettel használ gyermeki perspektívát. A naivitás, a jóhiszeműség és a játékosság adja e füzér alapját, hiszen a lebénult nagyapa foteléhez kötve, a képzelet és a mese segítségével szórakoztatja unokáját.  Kapcsolatuk mester és tanítvány viszonyához hasonlítható, mely a kötet más szövegeiben is megjelenik (A rendszer és ellenségei). Az öt egységet egyértelműen a játék és a zene fűzi össze: közös kontextusba a Nagymama távollétében elkövetett huncutság, az általa tiltott cselekedet helyezi (még A régi frakk című novellában is, hiszen a Nagymama a másik szobában hallgatja az újévi koncertet.)

A kötet sajátosságai közé tartozik még a halál motívuma, mely a novellák nagy részében megjelenik elmúlás, gyász, vagy temetés/temető formájában. Szintén szimbolikus a novellák, illetve szereplőik viszonya a hatalomhoz. A legtöbb elbeszélő alárendelt, függ valamitől vagy valakitől (lehet az egy rendszer, egy szülő, egy szerelem, egy gyermek, de legtöbbször maga a zene.) Ez az alá-fölérendeltség Dragomán majdnem minden írásában jelen van, ezzel párhuzamosan pedig a hatalom elleni lázadás is, néha egyértelműen, néha pedig szó szerint is szerepel a szövegekben.5b79e0e21d740a26c4f588674e990b70

Az Oroszlánkórus egyáltalán nem homogén, a novellák nem egyenlő színvonalúak. A kötet a zenei hatások és a ritmikus hangnem eltűnésével ellaposodik. Ezek az eszközök nem csupán az olvasást könnyítették meg vagy tették dinamikusabbá a novellákat, de elhagyásukkal a kontextus is megszűnt létezni. A zene eltűnésével már nem kíséri dallam a szöveget, sematikussá és általánossá, néhol kiszámíthatóvá válik. Dragomán mestere a hang és szöveg összepárosításának, a betűk mögül szinte kihallatszódik a dallam. Ám a ritmika és zenei aláfestés megszűnésével a szöveg kissé sekélyessé válik, némely darab egyszerű próbálkozásnak hat, ami nem meglepő, hiszen a szerző első novelláskötete e könyv. Reméljük, egyszerű kitérő egy újabb, nagyszerű regényig.

Íróportré: Kaffka Margit

Láttam őt vitában lázban-tűzben, láttam fölényes gúnyorosságúnak, láttam marónak, láttam készakartan és kajánul elfogultságokhoz ragaszkodni, láttam saját nagyszerű sziporkázásán ámulónak és ujjongónak, láttam makacsul, hidegen küzdeni és éppígy meggondolatlan vaksággal, csak egyet nem láttam! Azt, hogy Kaffka Margit közönyös maradt volna, vagy únottságból, vagy okosságból kitért volna a legbanálisabb, legelcsépeltebb vita-alkalom elől és ne talált volna rögtön tíz új és különös szemszöget, amikbe bele lehet helyezkedni a kérdésnél. (Tersánszky J. Jenő)kaffkama

Már gyermekkorában is lázadó természetű, poétai álmokat dédelgető lány  Az szatmári irgalmasnővérek zárdájában elemi iskolai tanítónőnek tanul, egy évet pedig Miskolcon tanít, ahol nehezen viseli a kisvárosi, fojtogató légkört. Irodalmat és gazdaságtant oktat, megjelennek első írásai, és ebben az időszakban kezdődik a Nyugattal való szoros és folyamatos kapcsolata. Az első számban, mely 1908-ban jelenik meg, Kosztolányi Dezső Négy fal között című kötetének bírálatával szerepel. Első  házassága boldogtalan, harmóniától mentes és hamar tönkremegy, férjétől, Fröhlich Brúnótól, néhány év után elválik. 1914-ben megy újra férjhez, Bauer Ervinhez, ám boldogságukat az első világháború szakítja meg, férjét behívják katonának. Hétköznapjai szorongással és idegességgel telnek. Életét 1918-ban a spanyol nátha elleni küzdelemben veszti, kisfiával együtt.

Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé. (Ady Endre)

ir395kd81237aA századelőn a társadalmi figyelem egyértelműen a nőkre fókuszál. A nőkérdés egyaránt megjelenik a kulturális és politikai színtereken. Elindul az emancipáció, feminista mozgalmak ütik fel a fejüket, nők is továbbtanulhatnak a felsőoktatásban. Ezzel párhuzamosan pedig létjogosultságot kapnak a női szerzők is, akik által irodalmi ábrázolást nyernek a polgári társadalom női problémái. Fontos megjegyeznünk, hogy az irodalomtörténeti kánonban sokáig egyedül Kaffka Margit képviselte a női szerzőket.

Kaffka Margit életműve lenyomata kora gondolkodásmódjának és problémáinak, az újat akarás és a nosztalgia iránti vágyakozás kettőssége jellemzi. Művein az emberi nyugtalanság motívumai is megjelennek, de jelen van a csalódás, a kiábrándultság, a tépelődés, illetve a menekülés mozzanata a valós világtól az illúziókba és az álmokba. Alkotásaiban nagy szerepet kapnak a női lét problémái: győztes asszonyt sosem látunk, csak a válságba sodort modern nőt, aki elvesztette korábbi létbiztonságát, és ingatag talajra lépett.

Viszont vannak női munkák! Vannak olyan elvégezni valók, amelyeket férfi tízszeres munkaerővel, sőt semmi munkaerővel sem tud úgy megcsinálni, mint egy asszony. És a Kaffka Margit regénye után látom csak, hogy az írás: az életnek írásban kiélése éppen úgy lehet asszonyi lehetőség, mint férfiúi. A magyar társadalomnak azt a rétegét, amelyet Kaffka Margit írásban ád: soha senki így nem adta, nem is adhatta. Sőt az emberéletnek ennél különb, asszonyszemmel látott, asszonyélettel átélt, asszonytehetségen átfőzött extraktumát sem adhatták sokan: ez a regény, egy igazi írói tehetségnek szerencsés és boldog kiáradása. (Móricz Zsigmond)

Novellista életműve egyik gyöngyszeme a Csöndes válságok elbeszéléskötet, mely 1909-ben született  A kötet darabjai szinte ugyanazokat a jegyeket hordozzák magukon, mégis egy színes, változatos mozaikokból álló művet tart kezében az olvasó. A bejegyzéshez a Kaland című novellát választottam, melyet itt el tudtok olvasni.

A mű címe egyaránt utalhat a pár titkos viszonyára, kalandjára, de a nyugtalanító és végzetes kimenetelű hajóútra is. A novella a római telepen játszódik, ahol Marietta, a 58c0b93b4f4149265bdb0c8434eeaee3 férjes asszony és kísérője előre megbeszélt, titkos randevújukat tartják. Késő délután van, a nap lenyugvóban, az apró múzeum éppen zár. A férfi – akinek a nevét sem tudjuk meg az egész cselekmény alatt – láthatóan nagyon lelkes, szerelmes, minél több időt szeretne a nővel tölteni, asszony viszont hallgatag, már-már mozdulatlan. Együtt idézik fel a napot, amit együtt először töltöttek ezen a vidéken. Beszélgetésükből kitűnik, hogy kapcsolatuk már nem olyan, mint annak idején, talán már csak megszokásból találkozgatnak. A férfi féltékeny, a nő pedig zaklatott, ám mélyebb érzéseit nem ismerjük meg.

A mű álomszerűségét az illúziókeltés és a sejtelmesség adja, mely bizonytalanságot idéz az olvasóban és a szereplők életében egyaránt. A novellában sem a külső, sem pedig a belső történések nem kapnak fontos szerepet, ezzel szemben viszont a természet elevensége, életre kelése sokkal hangsúlyosabb. Kaffkánál a látás – nem látás problémája is erős: a nap lenyugvóban, szűrt alkonyi fény világítja meg helyszínünket, mely elmosódott alakokat és érzéseket eredményez. A pár bujkál, az asszony nem akarja, hogy bárki meglássa őket együtt. A tisztán látás pedig a novella kimenetelét is meghatározza – az asszony és a fiú is rádöbben, honnan ismerik egymást – a viszonyukat folytatók arra is ráébrednek, hogy kapcsolatuk mérföldkőhöz érkezett, nincs számukra  már több találka.

Beszéd közben gyönyörű szók, szólások, ragyogó ötletek pattannak ki Kaffka Margit tollából, nyelvének néha megragadó belső ritmikája van. A mai magyar stílus legfinomabb művészei között kell őt emlegetni; nyelvi készsége, anyagbeli bősége, ereje, egyéni zamata, az a simulékonyság, amellyel a nyelv a mondanivaló tartalmához és hangulatához alkalmazkodni tud – talán ez a legigazibb művészi vonás Kaffka Margit írásában. (Schöpflin Aladár)

(Földes Anna: Kaffka Margit; Villanyspenót; képek)

megbillen az ősz

Már október van, bár olyan érzése van az embernek, mintha legalább január derekán járnánk. Annyira hideg van, hogy már szinte fájnak a végtagjai. Utálta ezt a csípős időt. Az arca mindig kipirosodik ilyenkor, két hatalmas vörös foltot rajzolva rá, egyébként meg olyan sápadt, mintha vér helyett tej folyna a vénáiban. Eszter gyorsan szedte a lábait a körúton, hazafele igyekezett. Egyetlen óráért fésülködött meg, sminkelte ki magát és öltözött fel, teszem hozzá, elég csinosan. Néhány lánnyal tervezték, hogy még megisznak együtt egy kávét, de Eszternek nem igazán volt ehhez kedve. Időben haza akart érni, várt valakit.

Leért a metró aluljárójába, ahol kicsit megrekedt a szél, és melegebb volt a levegő. Pár turista a lépcső alján álldogált, mintha arra várnának, hogy elálljon az eső. Pedig ma nem is esett. Biztos, megint csak útbaigazítás akarnak. Eszter nem igazán értette, miért kell ilyen nedves és hideg időben a várost járni, nem akart nekik segíteni, ma nem, inkább elsietett mellettük. Majdnem elesett, ahogy felszállt a mozgólépcsőre, szerencsére ezt a kis jelenetet senki nem láthatta, kezeit zsebre dugta, s mintha biztos lábakon állna, csukott szemmel várta a földet érést.
Az albérletben hideg volt, egész délelőtt nem indította el a fűtést, minek fizessen annyit, ha úgyis csak a takaró alatt fekszik? Az órájára pillantott. Hiába sietett, még rengeteg ideje volt hátra és fogalma sem volt arról, hogyan és mivel üsse el ezt a szünetet. Evett ma már eleget, éhes meg egyáltalán nem volt. Egyfajta izgalom fogta el, mikor a várakozásra gondolt. Mélyen, legbelül a gyomrában szorított valami, valami jó. De annyira azért nem volt jó, félt. Sőt, rettegett ettől a találkozástól. Hatalmas elvárásai voltak magával szemben, talán el sem hitte, hogy képes ezeken valaha is felülemelkedni.
Kipakolta a táskáját, alig volt benne valami, sietősen dobált bele mindent, mikor elindult itthonról. A mai jegyzeteit lefűzte, de arra gondolni sem akart, hogy nekiálljon tanulni. Sötétedett. Az esőfelhők miatt ma hamarabb felkapcsolták a köztéri világítást, fényt adott a szobának is. Bekapcsolta a tévét.

2013. részlet

Szerelmi találkozója volt a régi temető úrnak és szegénynek

Krúdy Gyula Szindbád kötetét/regényét/novelláit a magyar irodalom legkülönlegesebb alkotásainak tartják. A Szindbád-csokrot olyan elbeszélések alkotják, melyek összerendezése különböző kiadásokban más és más. Változnak a sorrendjeik, itt-ott betoldásokkal és kihagyásokkal találkozunk. Vannak olyan kötetek, melyek összetett kisregényeknek számítanak, mások viszont elbeszélőciklusok. Az általam olvasott Szindbád ifjúsága is egy az összetett regények közül. Két kiadása jelent meg, az egyik 1911-ben, a másik pedig 1925-ben, mindkettő Krúdy életében.561aad842083b27c93550d3e68299a4b

“férfiú, ki sokfelé bolyongott”

Szindbád alakja, mint a sokat látott, sokat utazó hajós a világirodalomban sem ismeretlen. Nyilvánvaló, hogy Odüsszeusz volt a minta, de James Joyce Ulyssesében is megtaláljuk a bolyongó hajóst, mégpedig úgy, hogy egyszer főhősét, Leopold Bloomot, Sindbad-nak nevezi.
Sokan Szindbádot az Ezeregyéjszaka meséihez kötik. Természetesen, ott is megjelenik, Krúdy azonban még nem ismerte e mű magyar fordítását, tehát valószínűleg nem onnan vette át. sindbad

“elindult megkeresni emlékeit”

Szindbádot az író irodalmi alakmásának is nevezhetjük. Ez az alak az emlékek utasa, emlékei hőse: Egy dekadens, átmeneti korban hagyott ifjúság emlékeinek felkeresésére indul, minden egyes novella kezdetén. Fontos megemlíteni, hogy hiába az utazás, az adott település pompája, érdekessége, a fókuszban általában egy nő, egy szerelem áll. Emlékei a hódítások emlékei, a szerelemről, a nőről és a férfiról szólnak. Szindbád nem csupán az időben, az emlékek között és városból városba bolyong, hanem nőkről nőkre is. Hősszerelmesként látjuk, aki képtelen megmaradni egyetlen szerelemnél.

Krúdynál megfigyelhető a kor pszichológiához való hozzáállása: az emlékezet folyamatában kiemelkedő szerepet kap a psziché. Az emlékezés cselekedete maga is éppen annyira fontos, mint az emlék tárgya. Emberi léte, vagyis a múltja, pedig azáltal kap hitelességet és érvényességet, hogy visszaemlékszik rá. Ezt egészíti ki a fantázia, mely elengedhetetlen kelléke a Szindbád-elbeszéléseknek.

forrás: Moly.hu, Irodalmi Magazin, Pinterest

– Szerelem – kezdte Szindbád azon a régi szélhámos hangon, amelynek hallatára nyeregben száguldó svindlerek, feldühödött apák és férjek pisztolyai elől menekülő nőcsábítók jutnak az emberek eszébe, d nem a nőkébe, akik ezeket a hangokat meghallják.
– Szerelem – ismételte lágyan tremolázva, hogy a hallgató azt hihette volna, hogy az előadó öngyilkossági tervének végrehajtása végett jött éppen ebbe a városba, ahol majd egy sírkeresztre ráborulva megtalálják holttestét.
– Szerelem – búgott fel még egyszer Szindbád, miközben a kávédaráló halkan pörgött, duruzsolt, döngicsélt, mint a szép, nyugodalmas, hosszú élet hangja, amely a csendesen parázsló baracktuskók puffanásai mellett hangzik.

Hallod-e, amit mondok?

Amikor szombat délután felszállt a Délibe tartó vonatra, nem szegődött a szerencse a nyomába. A jármű gyerekzsivajtól és kirándulásból hazatérő osztálytól tömve futott pályáján, üres széket alig hagyva az utasoknak. Előretört a sorok között, s az első, egy idős házaspár melletti, még foglalatlan székre telepedett le. Az öreg úr nem volt éppen társalkodó kedvében, szemben ülő felesége pedig láthatóan nem örült a helyfoglalásnak. A hölgy egész úton a hangos gyerekeket figyelte, a pár egyetlen egy szót sem szólt egymáshoz. Az asszony néha-néha megmozdította lábait, mintha fájlalná, és a kicsi helyen ide-oda rakosgatta azokat.
3fba0ea94fa1344e21f31f8e313eb9e7 Nyilvánvaló volt, hogy lábai az új utastól nem férnek el, aki már majdnem elővette fülhallgatóját, hogy elzárja magától a külvilágot. Már majdnem beállt azoknak a táborába, akik képtelenek meglenni anélkül, hogy egy drót se lógjon ki a fülükből, s így, mindenkitől megszabadulva, magukba gubózva létezzenek. Azonban, egy ismeretlen  erőtől befolyásolva, nem állt be a kígyózó sorba. Egy ideig még gondolkodott azon, hogy mi lenne, ha elővenné a Hemingway-regényt, hátha akkor talán jobb fényben tüntethetné fel magát utastársai körében. Ezt az ötletet viszont hamar el kellett vetnie. Egyrészt a borzalmas hangzavartól nem tudna koncentrálni, másrészt, ha már most befejezné a könyvet, nem maradna semmije a hazafelé vezető, szintén magányos útra.
Ezektől, az iszonyatosan fontosnak tűnő problémáktól terhelve kezdte el felmérni a környezetét és egy nyolc-tíz év körüli kisfiún akadt meg a tekintete. Így elsőre nyilvánvalónak tűnt, hogy ő is az osztály tagja. Viszont szokatlanul hatalmas barna szemeiből úgy sütött az ártatlan gyermeki irigység, miközben sóvárogva figyelte a többi kisdiákot, hogy már szinte biztos lehetett abban, a fiúcska nem velük utazik. Nagyon sokáig, szinte egész úton le sem vette a szemeit a gyermekről, akin látszott, hogy valakivel társalgást folytat. Először mintha csak tátogott volna, később már mutogatott is hozzá. Kétség sem fért hozzá, jelbeszédet használt. Egy darabig nem mert újra ránézni. Félelem töltötte el. Félt attól, hogy be kell vallania sajnálatát. Hisz sajnálta, szinten minden porcikájában a süket-néma kisfiút.
A gyerek az édesanyjával beszélgetett. Tőle próbálta megtudni, merre is jár pontosan a vonat. Nyilvánvaló volt, hogy várt valakire. Az a valaki meg is érkezett, ugyanis a kisfiú édesapja felszállt a vonatra. Utasunknak meg kellett döbbenne, amikor meghallotta a fiú az apjához intézett szavait: “Valahol ott, ott előbbre van.” A saját füleivel hallotta a hangját. Nem használt jelbeszédet és a férfi sem.
Néhány perc múlva egy kislány ült le a fiúval szemközti székre. Gondolta, hogy testvérek, hisz ugyanolyan formás arcuk és hatalmas barna szemeik voltak. Csöndben ültek mindketten.
”A jegyeket kérem ellenőrzésre!” hangzott mögüle a már jól ismert jelmondat. Nem is figyelt fel a kalauzra. Jegyét gondosan visszahajtotta a tárcájába, s újra hátradőlt a széken, ügyelve arra, nehogy megrúgja az öreg hölgy lábait. Újra kusza gondolataiba merült, amikor a kalauz szavai beférkőztek a fejébe: “Sajnálom, de ezek nem erre a vonatra érvényesek. Rosszul állították ki őket.” Felpillantott. Az illetékes a barnaszemű fiúcska apjához beszélt. “Dunakeszin állították ki. Látom, itt van. Annyit tehetünk, hogy ezt most én elfogadom, de ha beérünk a pályaudvarra, újat kell váltaniuk.” A választ nem hallotta. A kalauz odaszólt a munkatársának: “A jegyet a visszaútra állították ki.” “Dunakeszire másikat kell venniük” reagált a a másik, miközben egy bérletet vizsgált. “De nincsen több pénzük.” mondta halkan az ellenőr, s újra az apához fordult. “A pályaudvaron kérjenek másikat. Hivatkozzanak rám. Mutassa meg nekik ezt, ők is látni fogják, b0475c4a5339bae38a5b7561fc4ccc2fhogy rosszul állították ki.”
Az apa megköszönte, a kalauz továbbhaladt. A gyerekek a szülőket figyelték, nem értették, mi történik. Egymáshoz még mindig nem szóltak.
Újra elszégyellte magát. Akárhányszor ilyen esetnek volt a tanúja, elkezdte átértékelni az életét, és azon törte a fejét, hogyan tudna segíteni. Amikor beért a vonat a pályaudvarra, azon az ajtón szállt le, ahol a négytagú család. Egy kicsit még szaladnia is kellett, hogy utolérje az édesapát. “Szeretnék segíteni!” kezdte remegő hangon “Hallottam a vonaton, mi történt. Kérem, fogadják el ezt.” nyúlt a pénztárcájához. “Nem fogadhatunk el könyöradományt!” hangzott a mogorva válasz, s a férfi közvetített néma feleségének. “Mi nem vagyunk koldusok, segítsen inkább azoknak!” mondta, s kézenfogta az asszonyt, hogy elinduljanak a pénztárhoz.
Ő földbe gyökerezett lábakkal állt a peronon, és azért imádkozott, hogy hazajuthasson ez a kis család. A mellette elhaladók nem láthatták, hogy hatalmas könnycseppek gurulnak le az arca két oldalán. Napszemüveget viselt. Újra elszégyellte magát. De legalább megpróbálta.

szürkület

6f2b8e9486f20d9ac1effe1c8791faad

(részlet)

Mintha esteledett volna. A körúti fák fekete agancsokként merészkedtek a szürke égre. Inkább tűntek kiszáradt árnyaknak, mint élőlényeknek. Körút. Tóth Árpádnál még a villamos is csengetett, most viszont csak fáradtan, utasokkal tömve, kényszeredetten suhant tova. Lila dalra kelt egy nyakkendő. A szineztézia egyik példája. Maga sem tudta, hogy emlékezhetett ilyenekre. A gimnázium már csak az önéletrajzában szerepelt, hétköznapjaiból öt éve eltűnt. Öt év sok idő. Lassan érettségi találkozó. A szineztézia olyan költői kép, mely egyszerre hat több érzékszervünkre. Talán még felelt is belőle. Több versrészletet kapott, fel kellett ismerni a képeket. A szineztéziát minden jöttment felismeri. Neki talán még a metonímia is ment. Mit rákentek a századok lemossuk a gyalázatot. Sosem érdekelték a politikai gondolatok. Jó, néha elolvassa a híreket, körbetekint a világban, hozzá tud szólni a vitákhoz, mégis, ha nem muszáj, kimaradna belőle. Petőfi bezzeg elég kényszert érzett ahhoz, hogy beleszóljon a mindennapi politikába. Persze akkor más volt, elnyomott ország voltunk, Petőfi Sándor pedig a költő, aki a népet vezette a Kánaán felé. Vagyis inkább vezette volna. Meglehet, még most is vezetné, ha nem feküdne valahol, egy ismeretlen tisztáson. Valószínűleg már többen megtaposták, talán krumplit ültettek abba a földbe, az is lehet, hogy medencét ástak oda. A medencéről önkéntelenül is a nyár jutott eszébe. Hosszú és forró nyár. Elég unalmasan hangzik. Most fog végezni az egyetemen, valószínűleg ez lesz az első nyár, hogy nem fog unatkozni. Állást kell találnia. Mennyivel szebb a tavasz. Gyermekként utálta. Végeláthatatlan iskolaidő, meleg, de még nem annyira, sok eső – bár abban volt valami szép – aztán pedig a húsvét. Néhány éve azonban minden megváltozott. A tavasz lett élete legszebb időszaka. Mit is mondott annak idején a magyar tanára? A tavasz az újjászületés toposza. Maga sem értette, hogy jutnak eszébe irodalmi vonatkozások. Ő mindig is amolyan reál beállítottságú volt, ma már valahogy így mondják. Észre sem vette, el is érte az aluljárót. Nehezen verekedte át magát az embertömegen, a vizeletszagú köveken, mindenki legalább annyira siet, mint ő. Itt-ott surranást érez a vállain, persze senki nem ér rá nézelődni. Néha érdemes, néha nem. Mióta a fővárosba került, be kellett látnia, hogy nem mindig az a legjobb döntés, ha megfigyel bizonyos polgárokat. Szerette ezt a szót. Kicsit olyan századelejinek hangzott. Hisz mindig oda vágyunk, ez esetben más korba, ahova esélyünk sincs eljutni. Mindenesetre el kell engedni bizonyos dolgokat a füle, a feje és a szíve mellett. Még ha ilyen egyszerű volna.