Závada Péter: Mész

 hús » öl » rög

Escape (4)

Nedves tenyereim közé szorítom a tömlőt,
mint dudás a sertés húgyhólyagját. Legyen
mérték a nyomás, és ha a tömlő végzi el
a szélkamra dolgát, a vágyak térfogata,
akár a levegőé. Csak elképzelni tudtam,
milyen a kényeztetés, és csak ami nem történt meg,
az lehet a sóvárgás záloga. De az epekedés
nem bűn volt, csupán hamis ígéret, én pedig
már jó ideje egy halott szeretetét kérem számon
az élőkön. A csigalépcsőn kettesével veszem
a fokokat, mintha csak azokra az évekre
emlékeznék, amikre rá is léptem. De lesz-e
mire nosztalgiával visszagondolni, ha már
nem a tömlő áttetsző hártyáján keresztül nézlek,
mikor minden, ami nem képzelt bőrből van,
elernyed? A kilépés parancsát tanultam meg,
az apa igazságát ismerem, enyém az árulás előjoga.
Ez hasít belém, mikor az ajtó előtt állok: csillogó
rézgomb a remegés markában. Hiszen még
abban sem vagyok biztos, hogy a veszteség
fenyegetése vagy a vágytalanság bűntudata
kínoz-e minden ölelés mögött. De az öl
éppen gondoskodásával tesz szemérmessé,
mert a gyász törvénye előbbre való a testnél.
Advertisements