És minden mostban benne van a hajdan.

Bartis Attila: A vége

Az elveszett Paradicsomból sem a Paradicsom az érdekes, hanem amiért elveszett.

Szabad András vallomása ez a könyv, Bartis Attila legfrissebb, monumentális alkotása. 600 oldal tömény, énközpontú regény. Egy frusztrált, meghasonlott fiú/férfi számvetése, néha kellemetlen, néha bosszantó, mégis letehetetlen remekmű.

Főszereplőnk a repülőtérre tartva, a taxiban ülve áthajt egy fekete, döglött kutyán. Stockholmba utazik, gyógykezelésre, s barátja, Kornél javaslatára leírja emlékeit, összegzi azokat. Lineárisan halad, jelen időben, elbeszélését 1960 őszén, Pestre költözésével indítja, de a cselekmény során, közbeékelt visszaemlékezésekből, gyermeki perspesktíván keresztül ismerjük meg az ő, és családja múltjának történetét.

Andrást betegsége készteti az írásra, ami nem csupán egészségének romlását, hanem a traumák feldolgozását is segíti. Életét úgy jegyzi le, hogy az regényszerű hatást keltsen (például  a sejtetésekkel vagy a visszaemlékezésekkel). Szintén a regénykompozíció egységének megteremtését szolgálják a bekezdések, vagyis azok a szövegrészek, melyek egy-egy kép érzetét keltik. Életképek ezek, címmel ellátva, melyek lehetnek szimbolikusak, állhatnak párban, de lehetnek egymás ellentétei is (a zongora – a kivégzés).

Mostantól nem fényképezek mást.
Akkor elhagylak. Nekem nem kell olyan férfi, aki lemond a lelkéről.

Az elbeszelésmód a fényképezéssel válik érdekessé: míg a kamera a külső történéseket rögzíti, addig a szöveg, az írás András belső világára fókuszál. A nyelvezete rideg, távolságtartó, ugyanakkor nagyon őszinte, az olvasónak mégsem kell feltétlenül rokonszenveznie a főhőssel: az alapvetően önéletrajzi ihletésű története főhősét Bartis mindenáron el akarta magától távolítani.

A szövegrészek két nagy egységre osztják a regényt: az első, András és az édesapja viszonyát helyezi középpontba, a második a szerelmi szál, Zárai Éva története.

Az 1990-es évek közepétől tekintünk vissza a Kádár-korra és a vészkorszakra, a második világháborúra. András gyermekkorát Mélyváron töltötte, családja is innen származik, nagyapja még erdélyi birtokos volt. A városról kapott képünk viszont csupán annyit fed le, amire és ahogyan a gyermek emlékezik. A család az édesanya halála után költözik a Szív utcába, András a frissen szabadult édesapjával kezd új életet. Sokáig csendben, mint két idegen élnek egymás mellett, mégis összeköti őket perifériális létük: mindketten a rendszer kitaszítottjai. András szemben helyezkedik el mindenféle társadalmi normával, az iskolát otthagyja, nehezen illeszkedik be, egyetlen barátja van, Kornél. Frusztrált, keserű ember, aki nem találja a helyét. Amikor édesapjától egy fényképezőgépet kap ajándékba, megváltozik az élete. Nem csupán az apai örökségét viszi tovább, de elkezdi másképp, az objektívon keresztül látni a világot, s ahogy azt a későbbiek folyamán is látjuk, a fényképezés hozza meg számára a világsikert. Magát azonban sosem nevezi művésznek, kiállítást nem hajlandó rendezni. Az apjával való sajátos viszonya viszont az idősebb Szabad András betegségének lefolyásával párhuzamosan változik meg: mindennél fontosabb lesz számára, az utolsó percekig kitart mellette.

Egyszerűen soha nem fogjuk meghallani apánk mondataiból azt, ami valaki más számára tisztán hallható. És irritáló a süketség, amiért soha nem hallják meg azt, amit mi esztendők óta pontosan hallunk. Bár talán az a legirritálóbb, hogy emiatt apánk hangja mellett a miénk torzul. Hogy hamis felhangjaink lesznek.

Az apa halálával ér véget az első rész. Idáig akár családregényként is olvashatjuk, hiszen András elbeszéléseiből nem csak az apjával való kapcsolatát és mindennapjaik történetét ismerjük meg, hanem az anyát, Hollós Iván és zsidó feleségének, de nagyapámszabadandrás történetét is. A család életét a történelem eseményei határozzák meg, de ami a legjelentősebb, s amely leginkább kihat András életére, az az édesapa 56-os szerepvállalása, aminek következtében elítélik és három évre börtönbe zárják.

Ez a műfaji meghatározás sem egészen pontos,  ne feledkezzünk meg a szerelmi szálról sem, mely olyan fontos szereppel bír András életében, hogy az egész második részt ennek szenteli.

Pontosan tudtam, hogy mostantól egy életen át már csak akkor fogok kinézni, ha ezeket a lépteket hallom. És egyszer sem tévesztettem el.

Főszereplőnk életéből több nőt is megismerünk – Adél, Johanna, Dalma – amíg eljutunk Éváig. Mindannyian csábítói Szabad Andrásnak, ábrázolásuk szinte ugyanolyan, csak a koruk és a nevük változik. Mindannyiukról megvetéssel beszél, mindannyian sikítanak. Évát először a Városligetben pillantja meg: éjszakai sétája során veszi észre a szeretkező párt, s készít róluk fotókat. A negatívot a farönkön hagyja címével együtt, majd néhány nap múlva megjelenik a lakásán Zárai Éva, zongoraművész. Kapcsolatuk titokzatos, ambivalens és igencsak viharos, a nő első látogatásától Amerikába utazásáig, 7 évig tart. Éváról nem tudunk sokat, elvált, (volt) férjével még tartja a kapcsolatot, időnként meglátogatja Sopronban élő családját.

András életét egyértelműen a fényképezés határozza meg: először csak hobbiként van jelen az életében, majd hivatásként. Reisznél igazolványképek készítésével foglalkozik, közben portrékat készít. A fényképezés közben biztonságban érezheti magát, közben igazán,megélheti szabadságát, de ezáltal a rendszerrel is kompromisszumot köt.

Jót tesz az embernek, ha nem csak úgy egyszerűen szabad, hanem naponta szembesül is ezzel. Ha nem áll módjában elfelejteni, hogy a szabadság nem evidencia.

Az elbeszélésnek keretet ad a cselekmény elején elütött fekete kutya, mely a történet végén egy képeslap, egy Goya-festmény formájában érkezik. A regény a művészi lét és az egyén szabadságának kérdései köré szerveződik, melyet a közelmúlt történelmi folyamataiba helyez bele a szerző. Szabad Andrásnak mindene megvan, utazás, világsiker, művészi elismerés, ám Éva halálával az egykori boldogság reményét is elveszíti. Zárai Anna, Éva lánya, felbukkanása azonban felülkeredik a halállal szemben, s az élet folytonosságának ígéretét is magával hozza.

Írj olyat…

Szabó T. Anna: Szilánk

Írj olyat, amit te magad sem értesz.e3ff9eee092a4ff8556a630a2beb4c57
Mint amikor a körmöd beszakad.
Sziszegj. Harapj. Vagy haragudj. De kérdezz.
Ne hagyd magad.

Írj olyat, amit más ért, de te nem.
Seperj szilánkot, szedd össze a port.
Hidd el, hogy akad ebben értelem.
Sikál. Sikolt.

Nem akarhatod megúszni kevéssel.
Írd le, ahogy a kezed vezeti.
Befele ég, de izzik csak, nem ég el.
Engedj neki.

Csak olyat írj le, ami szúr és meglep.
Csak azt, amihez nincs erőd, se kedved.

forrás: szabotanna.com