Rakovszky Zsuzsa: A hullócsillag éve (II)

Magvető, Budapest, 2005 (részlet)

Őrangyal

– Jaj, Mancikám, igazán nem kellett volna… Minek költekezel?
Minden vasárnap látogatóba mennek a nagyanyjához (aki igazából nem is a nagyanyja, csak távoli rokon, valami unokatestvér-féléje az apjának, de ő azért nagymamának hívja: talán a kora miatt, talán azért, mert minden  lágy és jóakaratú rajta, kerek arca, hullámos fehér haja, gyakran könnyező kék szeme, még a puha orrának nyergén ülő csontkeretes szemüveg is (az „ókulám”,ahogyan nevezni szokta). Mindig kap tőle valamit, valahányszor meglátogatják, egy szelet csokoládét vagy egy „habcsókot”, amit a szomszéd 7edf34a5339677939ea14ed410118b83cukrászdában lehet kapni, az anyja pedig minden alkalommal a fejét csóválja, és azt mondja: „nem kellett volna…”
– Ugyan, hagyd, erre azért még futja… Bárcsak tudnék még nektek sütni, emlékszel, milyen jókat sütöttem valaha, még szegény Árpádnak is ízlett, pedig nem volt édesszájú, de hát most már hiába, nem bírok…
– Még csak az hiányozna, hogy azzal is fáradj… Meg különben is… Tudod, hogy sose bírtam ellenállni a te diótortádnak: biztosan fölszednék egypár
kilót! – Az anyja nevet, és a tenyerével önkéntelenül végigsimít a derekán és a csípőjén.
– Ugyan menj már, hiszen olyan karcsú vagy, mint egy elsőbálos kislány… Hanem én… egyszerűen nem értem! – Szemérmes nevetés. – Képzeld, kihíztam az őszi kosztümömet, tudod, azt a kockásat, tegnap megpróbálom fölvenni, hát nem jön rám! A kabátja még csak-csak, de a szoknyát nem bírom bekapcsolni a derekamon… Pedig tudod, hogy annyit eszem, mint egy kismadár… még szerencse, hogy nincs étvágyam, mert abból a kis nyögdíjamból, amit ezek nem röstellenek adni… hát nemigen csaphatnék nagy lakomákat. Kész szerencsétlenség, ez volt az utolsó tűrhető darabom… Szegény Sándor kabátjából gondoltam, hogy alakíttatok magamnak valamit, de hát a varrónő is egy kis  vagyonba kerül… Ebben az ócska kékben már ki se merek menni az utcára…
– Ugyan hagyd, Mancikám, tudod, én miben járok munkába? Emlékszel arra a
katonanadrágra, még szegény sógoromé volt, tudod, olyan csúnya barnászöld
posztó, de jó meleg…? Na hát abban! Csak a derekából kellett bevenni egy
kicsit…
– Nem is csodálom, szegénykém, amilyen hideg hajnalban lehet… Hánykor is kell indulnod?
– Öt, negyed hat…
– Hanem – mondja a nagyanyja, és az anyja karjára teszi a kezét, előre is bocsánatot kérve azért, amit mondani fog – múlt vasárnap nem jöttetek. Persze, tudom, hogy rengeteg dolgod van – vág közbe sietősen, amikor Piroska anyja mentegetőzni kezdene –, még mindig jársz arra a tanfolyamra? Szegénykém… Még szerencse, hogy engem már nem gyötörnek ilyesmivel… Engem szerencsére már senki nem akar átnevelni arra a kis időre… Az én öreg csontjaimra már nem érdemes annyi energiát pazarolni…
– Te nem is vagy még öreg! – támad rá Piroska zsarnokian és szemrehányóan.
– Jaj, dehogyisnem! Édes kis bogaram…
A nagyanyja meghatottságtól elhomályosuló szemmel fordul az anyja felé. – Nem akarja, hogy meghaljak… – Meghatott, puha nevetés. – A múltkor is azt mondta, beszéljem meg az őrangyalommal, hogy nekem még sokáig kell élni… Piroska tudja, mert a nagyanyjától gyakran hallotta, hogy az jobban szeretne már nem lenni, és ezt megbocsáthatatlan árulásnak érzi.
– Azt mondtad, a mennyországba akarsz kerülni! – olvassa rá vádlón. – Hogy
ne kelljen tüzelőre meg ennivalóra költened… És hogy ne fájjon a derekad!

Reméli, hogy a nagyanyja elszégyelli magát önzése miatt, de az csak nevet.
– Ne félj, az még soká lesz… Annyira még nem is vagyok öreg – teszi hozzá
szégyellős kacérsággal.
– És az őrangyalod is vigyáz rád?
– És az őrangyalom is vigyáz rám…
– Nekem is van őrangyalom? – nyaggatja, mert szereti újra meg újra hallani, hogy „persze hogy van, mindenkinek van őrangyala!”. Igazából villanyoltás után lenne szüksége az őrangyalra. Napközben a világ veszedelmei visszahúzódnak valahová, ami mégis marad, hogy például megvágja az ujját vagy lenyúzza a térdét, attól az anyja is meg tudja védelmezni. A sötétben viszont hirtelen minden lehetségesnek látszik, hogy míg alszik, kigyullad a ház, vagy az alattomban szivárgó gáz megöli őket, belecsap a házba egy villám, vagy hogy halottak járnak-kelnek az utcákon, átsétálnak a falon, bejönnek a lakásba,
semmi nem állhat az útjukba…
– Tényleg, hogy van a derekad? – Az anyja komolyan, majdhogynem szigorúan
néz az idősebbik nőre.
e5a13d84e5cf965e709de0911954f116– Hát fáj, fájogat… De abba nem lehet belehalni… A körzeti orvos be
akart utalni a kórházba kivizsgálásra, de attól isten mentsen… Tudod, meghalni, az még csak rendben van, de az a mindenféle vizsgálat… Hogy úgy bánjanak az emberrel, mint egy darab fagyasztott hússal… Emlékszel
azokra a fél disznókra, amik ott lógtak a Schneebergernél anno? Meg a szerencsétlen, lábuknál föllógatott kacsákra meg libákra… Nahát olyan kacsának érzem én magam, amikor fölfektetnek a vizsgálóasztalra… És úgy is beszélnek az emberrel, mint egy agyalágyult vénasszonnyal… Már inkább csak otthon kúrálgatom magam… Miért, te bemennél egy olyan helyre, ahol ez… – tör ki felindultan az anyja helytelenítő pillantása láttán, és fejével a válaszfal felé int, amelyen túl a rettenetes társbérlők laknak, akik talán még a fűtetlen
lakásnál és a derékfájásnál is inkább megkívántatják vele a mennyországot – ahol egy ilyen főnővér lehet? Nem mondom, ha még most is az apácák lennének…az egészen más lenne.
– Már megint kellemetlenkedtek? – hajol előre részvevően az anyja.
– Egyfolytában kellemetlenkednek… – Ideges nevetés. A nagyanyján látszik,
hogy erőnek erejével próbálja fékezni magát, aztán mégiscsak fölcsattan. – Képzeld, azt állítja, hogy én nem mosom ki magam után a kádat! – Az arca vörösre gyullad a fölháborodástól, szép ősz feje reszket. – Hogy hajszálat talált benne, vagy mit tudom én… És hogy nem törlök fel rendesen magam után! És még mást is, aaa… az illemhellyel kapcsolatban… – Egyik kezét a másikra fekteti, mintha a jobbjával akarná meggátolni a bal keze reszketését. Az anyja megnyugtatóan rásimítja a tenyerét a reszkető kézre: most már három kéz van egymáson, olyan, mintha csip-csip-csókát játszanának.
– Ugyan, ne is törődj vele… Tudod, micsoda egy műveletlen trampli…
– Hát nem is… – A nagyanyja harciasan a magasba emeli reszkető fejét. – Hanem, Flórikám… – Megint a szégyenkező, puha nevetés. – Nem tudsz véletlenül egy kis varrónőt, aki olcsón dolgozik, de tényleg olcsón? Tudod, a kosztüm… És Flórikám… – Újabb nevetés, ezúttal zavart és kínos. – Lenne még az a korall nyakláncom, tudod, melyik, talán érdekelné valamelyik kis kolléganődet… Esetleg azt, amelyik a pillangós brosst megvette a múltkor…?

forrás

Advertisements

Legelőször is meg kell tudni, hogy merről fúj a szél.

Dragomán György: Oroszlánkórus

A két nagysikerű, világszenzációnak is számító regény (A fehér király, illetve a Máglya) után, Dragomán György egy novelláskötetet jelentetett meg 2015-ben. A kötet közel 30 rövidebb, hosszabb novellát tartalmaz, mely 10 év alkotói munkájának termése.

dragoman-oroszlankorus-d000224BE5bac37387304A novellák a zene, a dallam mentén szerveződnek ,a történeteket, ahogyan a fülszöveg is
jegyzi, a ritmus élteti. A kötet erőssége is ebben rejlik: a legtöbb szövegben a dallam ,hol  mint életre szóló szenvedélyként kíséri a szereplőt vagy akár hivatásaként, hol háttérzajként, hol pedig csak apró neszként lüktet. Legtöbbször az elbeszélés módja – mely minden novellában egyes szám, első személyű –  a dallamhoz igazodik, de sokszor a szerző által meghatározott zenei stílus is összhangban áll a szövegek hangnemével.

A  novellafüzér, mely a Füles Fotel elnevezést kapta, egyértelműen a kötet legerősebb alkotása. A kompozíció öt rövidebb történetből áll. A szövegek egy kisfiú és nagyapja varázslatos, képzeletbeli kalandozásait beszélik el. A novellák szintén monologikusak, a gyermek szemszögéből látjuk a csodás utazásokat, játékokat. A novelláskötetben Dragomán – hasonlóan a két, fent említett regényéhez – e kötetben is előszeretettel használ gyermeki perspektívát. A naivitás, a jóhiszeműség és a játékosság adja e füzér alapját, hiszen a lebénult nagyapa foteléhez kötve, a képzelet és a mese segítségével szórakoztatja unokáját.  Kapcsolatuk mester és tanítvány viszonyához hasonlítható, mely a kötet más szövegeiben is megjelenik (A rendszer és ellenségei). Az öt egységet egyértelműen a játék és a zene fűzi össze: közös kontextusba a Nagymama távollétében elkövetett huncutság, az általa tiltott cselekedet helyezi (még A régi frakk című novellában is, hiszen a Nagymama a másik szobában hallgatja az újévi koncertet.)

A kötet sajátosságai közé tartozik még a halál motívuma, mely a novellák nagy részében megjelenik elmúlás, gyász, vagy temetés/temető formájában. Szintén szimbolikus a novellák, illetve szereplőik viszonya a hatalomhoz. A legtöbb elbeszélő alárendelt, függ valamitől vagy valakitől (lehet az egy rendszer, egy szülő, egy szerelem, egy gyermek, de legtöbbször maga a zene.) Ez az alá-fölérendeltség Dragomán majdnem minden írásában jelen van, ezzel párhuzamosan pedig a hatalom elleni lázadás is, néha egyértelműen, néha pedig szó szerint is szerepel a szövegekben.5b79e0e21d740a26c4f588674e990b70

Az Oroszlánkórus egyáltalán nem homogén, a novellák nem egyenlő színvonalúak. A kötet a zenei hatások és a ritmikus hangnem eltűnésével ellaposodik. Ezek az eszközök nem csupán az olvasást könnyítették meg vagy tették dinamikusabbá a novellákat, de elhagyásukkal a kontextus is megszűnt létezni. A zene eltűnésével már nem kíséri dallam a szöveget, sematikussá és általánossá, néhol kiszámíthatóvá válik. Dragomán mestere a hang és szöveg összepárosításának, a betűk mögül szinte kihallatszódik a dallam. Ám a ritmika és zenei aláfestés megszűnésével a szöveg kissé sekélyessé válik, némely darab egyszerű próbálkozásnak hat, ami nem meglepő, hiszen a szerző első novelláskötete e könyv. Reméljük, egyszerű kitérő egy újabb, nagyszerű regényig.

Závada Péter: Mész

 hús » öl » rög

Escape (4)

Nedves tenyereim közé szorítom a tömlőt,
mint dudás a sertés húgyhólyagját. Legyen
mérték a nyomás, és ha a tömlő végzi el
a szélkamra dolgát, a vágyak térfogata,
akár a levegőé. Csak elképzelni tudtam,
milyen a kényeztetés, és csak ami nem történt meg,
az lehet a sóvárgás záloga. De az epekedés
nem bűn volt, csupán hamis ígéret, én pedig
már jó ideje egy halott szeretetét kérem számon
az élőkön. A csigalépcsőn kettesével veszem
a fokokat, mintha csak azokra az évekre
emlékeznék, amikre rá is léptem. De lesz-e
mire nosztalgiával visszagondolni, ha már
nem a tömlő áttetsző hártyáján keresztül nézlek,
mikor minden, ami nem képzelt bőrből van,
elernyed? A kilépés parancsát tanultam meg,
az apa igazságát ismerem, enyém az árulás előjoga.
Ez hasít belém, mikor az ajtó előtt állok: csillogó
rézgomb a remegés markában. Hiszen még
abban sem vagyok biztos, hogy a veszteség
fenyegetése vagy a vágytalanság bűntudata
kínoz-e minden ölelés mögött. De az öl
éppen gondoskodásával tesz szemérmessé,
mert a gyász törvénye előbbre való a testnél.

Szerelmi találkozója volt a régi temető úrnak és szegénynek

Krúdy Gyula Szindbád kötetét/regényét/novelláit a magyar irodalom legkülönlegesebb alkotásainak tartják. A Szindbád-csokrot olyan elbeszélések alkotják, melyek összerendezése különböző kiadásokban más és más. Változnak a sorrendjeik, itt-ott betoldásokkal és kihagyásokkal találkozunk. Vannak olyan kötetek, melyek összetett kisregényeknek számítanak, mások viszont elbeszélőciklusok. Az általam olvasott Szindbád ifjúsága is egy az összetett regények közül. Két kiadása jelent meg, az egyik 1911-ben, a másik pedig 1925-ben, mindkettő Krúdy életében.561aad842083b27c93550d3e68299a4b

“férfiú, ki sokfelé bolyongott”

Szindbád alakja, mint a sokat látott, sokat utazó hajós a világirodalomban sem ismeretlen. Nyilvánvaló, hogy Odüsszeusz volt a minta, de James Joyce Ulyssesében is megtaláljuk a bolyongó hajóst, mégpedig úgy, hogy egyszer főhősét, Leopold Bloomot, Sindbad-nak nevezi.
Sokan Szindbádot az Ezeregyéjszaka meséihez kötik. Természetesen, ott is megjelenik, Krúdy azonban még nem ismerte e mű magyar fordítását, tehát valószínűleg nem onnan vette át. sindbad

“elindult megkeresni emlékeit”

Szindbádot az író irodalmi alakmásának is nevezhetjük. Ez az alak az emlékek utasa, emlékei hőse: Egy dekadens, átmeneti korban hagyott ifjúság emlékeinek felkeresésére indul, minden egyes novella kezdetén. Fontos megemlíteni, hogy hiába az utazás, az adott település pompája, érdekessége, a fókuszban általában egy nő, egy szerelem áll. Emlékei a hódítások emlékei, a szerelemről, a nőről és a férfiról szólnak. Szindbád nem csupán az időben, az emlékek között és városból városba bolyong, hanem nőkről nőkre is. Hősszerelmesként látjuk, aki képtelen megmaradni egyetlen szerelemnél.

Krúdynál megfigyelhető a kor pszichológiához való hozzáállása: az emlékezet folyamatában kiemelkedő szerepet kap a psziché. Az emlékezés cselekedete maga is éppen annyira fontos, mint az emlék tárgya. Emberi léte, vagyis a múltja, pedig azáltal kap hitelességet és érvényességet, hogy visszaemlékszik rá. Ezt egészíti ki a fantázia, mely elengedhetetlen kelléke a Szindbád-elbeszéléseknek.

forrás: Moly.hu, Irodalmi Magazin, Pinterest

– Szerelem – kezdte Szindbád azon a régi szélhámos hangon, amelynek hallatára nyeregben száguldó svindlerek, feldühödött apák és férjek pisztolyai elől menekülő nőcsábítók jutnak az emberek eszébe, d nem a nőkébe, akik ezeket a hangokat meghallják.
– Szerelem – ismételte lágyan tremolázva, hogy a hallgató azt hihette volna, hogy az előadó öngyilkossági tervének végrehajtása végett jött éppen ebbe a városba, ahol majd egy sírkeresztre ráborulva megtalálják holttestét.
– Szerelem – búgott fel még egyszer Szindbád, miközben a kávédaráló halkan pörgött, duruzsolt, döngicsélt, mint a szép, nyugodalmas, hosszú élet hangja, amely a csendesen parázsló baracktuskók puffanásai mellett hangzik.