Lassú kereszt

Bennem a létra, anya, tudod, melyik,zaada
a hátamban, nézd, beültettük a hús alá,
ha kihúzom magam, látszanak a szárak,
a vállaimon sátrakká feszül a bőr.
A vállak sátrai, így hívom őket, pedig
ki nem állhatom a birtokos szerkezeteket,
önzők, mint a gazda, aki bekeríti házát,
most már tudom, hogy igazad volt
a kerítéssel kapcsolatban. A gerinced
vagyok, így mutatkozik be, de szerintem
inkább hiányzó bordám, önmagát állítja,
mint egy kordon, kijelöli a részt, ami
nem az enyém többé a mozdulataimban.
A létra lassú kereszt, anya, estére megnő
bennem, nézd, megfeszülök rajta, mint akik
karót nyeltek, bárcsak fölmászhatnék,
mondom, a bordák törött fokain, hogy
miután fölértem hozzád, elhajítsam.

Závada Péter verse

Advertisements

Pion István: Felfedezés

M-nak
66e1560c316d8526b443734f7d2d6394
Megmértem minden zegzug csöndjét,
a szelek átlóját és kémények egyenesét.
Bíbelődtem mérőszalaggal, derékszögű
vonalzóval, maszatoltam vázlatokkal.
Betájoltam a legmesszibb csillagot,
megszoroztam a Naprendszert a
Tejútrendszerrel. Egy kötéllé húztam
a világ összes folyóját, egy vödörbe
öntöttem minden tengert és óceánt.
Aztán minden eredményt egybegyúrtam,
hozzáadtam Isten szakállát, Jézus ujjait
és Mária ruhájának redőit, végül
négyzetre emeltem az egészet. Sok időm
elment a mérésekkel, számolásokkal,
de rájöttem: Te nem lehetsz
csak magadhoz hasonlatos.

Babiczky Tibor: A gyászmenet

Megjelent a Kivilágított ég c. kötetben (2015)

Üvegnégyszögek. Déli nap. 4bdbc2ad0fb0d980b403f1982d768832
Kapuban szürke férfiak.
Suttognak. Ősz hajukba kap
a szél, aztán tovább szalad.

Koporsót hoznak. Fák alatt
vonul a tömeg és a szag.
„Kezdődő élet.” Gesztenye
bont virágot s vetkőzi le.

Elöl, négykézláb, két alak,
egy férfi és egy nő halad.
Bordáikon játszik az árny
a fénnyel. „Az idő lejár –

Az életé, mint a gyászé.”
Út mellett bezárt mészárszék.

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, 
Hogy melegednének az emberek.0dc63f3b4190721bd22da8c114812ff0

Ráhányni mindent, ami antik, ócska, 
Csorbát, töröttet s ami új meg ép, 
Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! – 
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla 
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, 
Hisz zúzmarás a város, a berek… 
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni 
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, 
Hogy fölengednének az emberek!