…régi napok meg akarják mutatni magukat.

A kékfestős leányok az áztató felől biztatták a legényeket. Ha nem mászott senki, nevettek, daloltak, mintha lánynak lenni a legszebb dolog lenne a világon.

A hatvanas években Magyarországon, a Sáraságban, brutálisan meggyilkolnak két fiatal lányt. A harmadik áldozat túléli a támadást, de még a hatóságok megérkezése előtt eltűnik.  Grecsó Krisztián legújabb regénye (?), a Jelmezbál, e rejtélyes bűnesettel indul, melynek szemtanúi és túlélői kívülállókként napjaink Budapestjén élik magányos és szegényes életük.da41c6bcb1dd4c6a711afb444d9cd896

A regény egyik jellegzetessége, hogy a fejezetek más-más nézőpontban és időben beszélik el az eseményeket, látszólag különálló történetekként. (A Jelmezbál akár novelláskötetként is olvasható.) Ennek ellenére szorosan összefüggnek, de az olvasó feladatává válik, hogy egészt alkosson belőlük. A töredékesség célja, hogy a családi viszonyokat úgy mutassa be, hogy minden történet egy-egy gyermek, szülő, nagyszülő nézőpontját tükrözze. A szövegeket egységessé a család intézménye teszi.

Ahogy a szerző korábbi munkáiban is (Mellettem elférsz, Megyek utánad), az alapkonfliktust – habár nagyon erős a krimi hatása is – a generációk közötti szakadék és  a város-falu ellentét adja. A Jelmezbálban olyan szereplőket ismerünk meg, akik vidékről elköltözve, a családi köteléket hátrahagyva, a városban próbálnak meg boldogulni. Grecsó olyan emberi kapcsolatokat ábrázol, melyek a generációk egymás mellett élését, illetve nem élését példázzák, bemutatva azt, hogyan távolodunk el szüleinktől, nagyszüleinktől, hogyan vesszük semmibe családi hagyományainkat, gyökereinket.

45af81122b59210d9026f6e588267bfdA regény fontos motívuma a hazatalálás, de a nők/ a női alakok is jelentős szerepet kapnak a műben: ők görgetik előre a cselekményt, “körülöttük forog a világ”. Anyák, lányok, unokák életein és tragédián keresztül ismerjük meg a történeteket, ők viszik magukon/magukkal a családi sorsokat.

Jelmezbál egy olyan világot ábrázol, melyben a szereplők álarcot húzva, egy másfajta, tehermentesítettnek gondolt életet kezdenek élni. Titkok látnak napvilágot, s a regény végére már nem is a krimiszál kibogozása a legfontosabb az olvasó számára, hanem az, hogy hogyan tudják a szereplők saját sorsaikat egy maszk mögött is megőrizni, egyáltalán mennyire saját az a sors, melyet így választottak maguknak.

Lágy dunai szél lebegteti a Lehel piac utcafrontján, a Nemzeti Dohánybolt előtt a muskátlit. A virágállvány sudár, piros vasrúdját egy foltozott kabátos, zsíros hajú alak vizeli le éppen, (…)

 

Kosztolányi Dezső: Hazugék

Boldogan virágzott a hatalmas, elpusztíthatatlan fajta, a nagy család, mintha valami titkos életelixírje volna, melyet senki sem ismer.
Esténként még mindig fölterítettek a kavicsos udvaron, vacsoráztak, s a fák közé japán lampionokat aggattak a lányok.
Vad kedvvel, lázas szájjal hajnalig beszélgettek.
Ha arra mentem, be-benéztem a kapu hasadékán.

Ültek a holdfényben, és hazudtak.

Mert minden valóságnál hatalmasabb a káprázat

Szabó Magda: Születésnapi vers

Október köd, októberi illat,
októberi, ferde sugár!
Hát örüljek, hogy a körbefutó év
térdet hajt holnapután?
Hát örüljek, hogy egy napja az évnek
az enyém, a sajátom egészen,
s hegyi szél, pörgő falevél meg szőlő
kiáltja szét születésem?
Hasad a gesztenye burka, a szilva lepottyan,
csapdos a vízbeli páva a Dunán a habokban,
széttárja a farkát, csupa gyöngy meg olajsáv,
fátyol a hegyen, megvédi harmatos arcát,
köd, köd, puha köd…
Ez a nap az enyém.
Mi enyém, mi? Még ez a vers sem.
Nem azé, ki megírja, hanem ki megérti,
a költemény.
Csak a hit, a tudat,
hogy majd ha megfutottam
útjaimat,
jut tán nekem sír, temető,
elnyughatom majd a kemény
deszkán, mint dédem, üköm, mint annyi elődöm,
azt még hiszem én, hogy lesz sírom az itthoni földön,
s nem kell lerogynom idegen
felhők alatt,
és nem idegen ég
rontja el tagjaimat.
Örüljek? Kivánjak magamnak
még hosszú életet?
Fogom fülem, hogy én se halljam,
amikor nevetek,
fogom szemem, hogy meg ne lássam a
jövendő éveket.
Te, aki élnem segítesz,
te, óvó oltalom,
kinek törékeny mosolyába
kapaszkodom,
irgalmatlan esztendeimben
egyetlen irgalom,
őr rettegő nappalomon,
rettegő álmomon:
köd guggol a hegy ormán,
nem tudom, mit takar.
Valami jön. Mikor jön?
Soká jön? Vagy hamar?
Te minden veszteségen
átfénylő diadal,
erősebb, mint a törvény,
mint minden ravatal,
ki élet helyett voltál életem,
e tébolyban egyetlen értelem,
kiáltsd el, hogy a földnek nem voltam én nehéz,
hát majd a föld is könnyű lesz nekem!

Olvass bele: Szabó Magda-Für Elise

Szabó Magda az 1945 utáni magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben a kor társadalmi és politikai problémáit dolgozta fel, melyek a huszonegyedik században is bármelyik családban megállnák helyüket. Néhol megrázó, szívszorító, letehetetlen könyvek ezek.

e02306d746ed1d52ff9acd4c8ed3fd83

Rövid életrajz:
1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd három évig Hódmezővásárhelyen dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig.
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. Ennek emlékeit Megmaradt Szobotkának (1983) című könyvében írja meg. Ebben az időszakban írja meg első versesköteteit, majd 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következik: 1958-ig nem publikálhat, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Ekkortól datálható áttérése a regényírásra.
Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író.

  d8bcfa76ed6ba026966680cd2eb5c93e

FÜR ELISE

„Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.”

Fülszöveg:

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: „Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz?” Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. A két regény elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér, hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a most megjelent első regény főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: „Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.” Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is.

BELE OLVASOK!

forrás