Mese a világ pusztulásáról

1944. november 9-én hunyt el Radnóti Miklós.

Én Xexenoxe angyal vagyok, könyvtárosa az Úrnak, aki följegyzem a Föld nevű bolygó pusztulását a későbbi angyalnemzedék számára.

A Föld bolygó lakói – kik magukat embereknek nevezték – műveltségükben, hatalmuk tudatában megsértették az Urat, megtagadták és kigúnyolták. Íme:

*

Vörös párákba burkolódzott a Nap. Tüzes volt az ég alja. Az Emberek elhatározták, hogy eloltják a Nap tüzét. Felverték a tűzoltókat, kivonultak, egük felé bökték fene hosszú létráikat, és a Napra irányították gőzfecskendőiket.

De megnyílt mennybéli kapunk, s teljes pompájában megjelent az Úr. Mennydörgő hangon szólt a munkálkodókhoz, kik fölényes vigyorgással bámultak a haragvó Fenségre. „Ostobák, tüzet akartok oltani, égi tüzet. Ezért megbüntetlek benneteket.” Majd felénk fordulva: „De időt hagyok nékik megbánásra. Az Úr elnéző. Csak megrémítem őket.” Az Emberek nevettek. Kérték az Urat, hogy adjon nekik egy nap haladékot, és csak aztán kezdje a büntetést. Az Úr ráhagyta. Az Emberek hatalmas, nedves ponyvákkal takarták le még hatalmasabb felhőkarcolóikat. Készenlétbe helyezkedtek.

Egy nap múltán elsötétült az ég, zápor nélküli villámok cikáztak, csapdostak, melyek ha átütötték a ponyvákat, az Ember modern fecskendőinek estek áldozatul. Háromnapi meddő harc után az Úr abbahagyta a küzdelmet. Az első csapásnál az Ember győzött. Az Úr pedig így szólt a körülötte összegyülekvő, megbotránkozott angyalsereghez. „Hadd nőjön gőgje, büszkesége; harmadik csapásomnál pusztulni fog.”

Kevés pihenő után újra megnyílt az égi kapu, és a vén Nap besétált rajta. Sötétség keletkezett, és az Emberek hiába várták a napfelkeltét. Hideg lett. A mindenható Ember a második csapástól sem hökkent meg. Hatalmas sugárzó gépekkel pótolta Isten melegét, és – nevetett. A báltermekben a néger jazz hangjai mellett vigadott a csapásokkal sújtott Embersereg.

„Nincs már Úr felettünk… Legyőztük az Istent… Éljen az emberi önállóság…!”

Az Úr még egyszer letekintett az égi résen, egyik kezével a kibújni akaró Napot tartja vissza, másikkal bosszúálló angyalseregünket küldte a Földre. Bosszuló hadunk az Embert legérzékenyebb pontján, technikai kultúrájában támadta meg. Elvágtuk villanysodronyait, felrobbantottuk gyárait, napsugárpótló gépeit. Munkánkat végezvén visszatértünk a Mennybe, hol az Úr komoran fogadott. Néki is fájt remekművének pusztulása.

*

Hat nap múltán – melyet szüntelen jajveszékelés, hörgés töltött be – hullaszag áradt szét a Földgolyó körül. Az Ember nem nevetett többé, és a világ sorsa beteljesedett…

Az Úr hat nap alatt teremtette, hat nap alatt pusztította el.

Advertisements