"Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor."

Szabó Magda: Für Elise

A korábbi bejegyzésemben már megismertettem veletek az írónő életpályáját és a könyv fülszövegét, valamint a linkre kattintva akár az egész könyvet elolvashatjátok.

55174ca0547ec173c5e1a8ef50bf9069

Szabó Magda kedvenc íróim egyike (a többiről majd később). Még nem sikerült az egész életművet elolvasnom, de szándékomban áll. Számomra ezek a könyvek több újraolvasás után is ugyanolyan élményt nyújtanak. Néhol megrázóak, esetleg szívszorítóak, de tanulságosak is és ami a legfontosabb, letehetetlenek. Olyan társadalmi és korproblémákat dolgoznak fel, amik akár a XXI. században is megállnák helyüket.

Viszont ha választanom kellene közülük, biztosan a Für Elise lenne a legkedvesebb.

Többen úgy gondolják, hogy ez a regény az írónő egyik legvitatottabb, legrejtélyesebb műve. Mielőtt leírnám, miért, meg kell ismernünk a szereplőket és a körülményeket.
Az első világháború után járunk Debrecenben. Már mindenki számára világossá vált, hogy az eleinte oly ünnepelt világégés korántsem hozta el a várt békét és a harmóniát. Nincs olyan civil a hátországban, akinek az életét ne forgatta volna fel a háború. A frontról hazatérő csonka katonák és a határelcsatolások okozta szörnyűségek nehezítik a mindennapokat. Ebben a feje tetejére fordult világban csöppenünk a Szabó család életébe.

“A történelemnek nincs telefonszáma, fogadónapja sincs, a történelem folyamat, amelynek vagy elkapod a megfelelő pillanatát és úgy cselekszel, ahogy tisztességes ember cselekszik, vagy az idő átejt a szitán, és hiába iparkodol, nem viszed semmire.”

Az édesanyát, Jablonczay Lenkét már a Régimódi történetből ismerjük, az áldott jószívű édesapa pedig a városban rendkívüli tiszteletnek örvendő Ágyai-Szabó leszármazott. A két gyermek Dódi (az írónő maga) és Cili, a trianoni árva.

Bogdán Cecília Zentán élt szüleivel egészen a világháború végéig. A trianoni határok felállításával azonban a család úgy döntött, hogy visszaszöknek Magyarországra. A határon mindkét oldalról lőtték őket, s a kislány csodával határos módon, túlélte, így a magyar állam gondozásába került. Egy budapesti út alkalmával látta meg őt Szabó Elek, s tért vele vissza Debrecenbe.

“Csaknem két évtized telt el,mire az anya észrevette,másik istenadta tehetsége gyakorlására nem kell nógatnia a kislányt , a mesemondás képessége,a fantázia tündérmutatványai biztatás nélkül is beépültek az életébe.”

Cili színre lépésével az egész család élete felfordul. Míg eddig Dódi birtokolta a szülők központi figyelmét, addig az új kislány kalandos története sokkal érdekesebbé vált, s Dódi elvesztette “hatalmát”. Ám a gyerekeknek sem kellett sok idő, hogy összebarátkozzanak, s a féltékenység önzetlen testvéri szeretetté alakult át.

“Valami misztikus egymásra ismerésben váltunk ikerpárrá, zavart boldogsággal kapaszkodtunkössze, mert mindketten mást akartunk, mint amit éltünk, Cili voltaképpen azt, ami valaha volt, én azt, ami még csak eljövendő: egyikünk egy elveszett, másikunk egy meg se kezdődött életet.”

bc45ca285e828bfcee140d557a298aa2

Most már együtt kellett megküzdeniük a Kisasszonygyárral, a Gidipacallal, az egész élettel. Átélt szerelmek és csalódások szépségei és keserűségei szépítik meg kapcsolatukat. Magdolnának a tudás megszerzése ad a jövőben is biztonságot, míg Cili, akinek szerelme soha nem lehet viszonzott, a híres karmesterrel, Tonellivel való házasságba menekül.

“Valamiben kezdettől különböztünk: én mindent elmondtam neki, őt minden érdekelte, ha kértem, adott tanácsot, ha látta, szenvedek, vigasztalt, olyan természetesen átvette félbolond rögeszméimet, mint egy útibőröndöt, segített cipelni. Hogy benne mi zajlik, arról hallgatott, mindent elmondott, ami látható volt, lemérhető, de a háttérnek még a mozgó árnyékait is eltakarta. Cili sose volt közlékeny, magunknak kellett kitalálnunk, hol segítsünk, ha valami baj érte, alapélményeim közé tartozik, hogy felmászott a fára a kertben, és leestében majd csontig súrolta a térdét, a vércseppek árulták el, mi érte, meg hogy szokatlan időben friss zsebkendőt kért, amelyet aztán sokkal később a szennyes közé csempészve találtunk meg, a vér a kánikulában, mint az enyv, száradtában megmerevedett, nem is hasonlított önmagához az a bánatos zsebkendő. Cili józan volt, tárgyilagos, minden, ami én akkor még nem, kezdettől tisztán látta saját helyzetét, és bármi történt, fékezte indulatait, valahogy terhére ne legyen már szándéka ellenére valakinek.”

Ez a regény mégsem kizárólag önéletrajzi dokumentum.  Furcsa dolog, hogy az írónő egyik életrajzírója sem említi Cilit, a féltestvért, akit az édesapa egy otthonból vitt haza, neveltetett, s akiből világhírű énekes lett. Cili élete maga a rejtély: sokan vélik, hogy szerelme, Textor Ádám, szintén az írónő kitalációja, de a híres Tonelli mester sem létezhetett, vagy legalábbis nem találunk róla semmilyen információt.

Szabó Magda célja az volt, hogy minden titkát feltárhassa az olvasói számára. Mégsem memoár, hisz a valós gondolatokat, történeseket egy fikciós világba helyezte át. Ez a kettősség az egész műben fellelhető: Cili Dódi ellentéte, ellenpólusa, a Szabó család otthonában a klasszikus műveltség a vallási tradíciókkal vetekedik, az anya érzelmeinek elfojtása, míg a kislányok regényszerűen fantáziálnak.
A család nem foglalkozik a napi politikával, mégis pontos korrajzot kapunk a történelemről: Dódi arról álmodozik, hogy meggyilkolja a román trónörököst, Cili és Ádám, mint trianoni árvák, s a német befolyás erősödése az osztrák levelezőpartneren keresztül.
Cili és Dódi, nem csak személyiségükben ellentétek, hanem sorsukban is. Habár nem tudjuk pontosan, mi történt később Cilivel, de az írnő gyakran utal rá, hogy korán életét veszti, s míg ő boldogtalan, addig Dódi alakítani tudja sorsát.

Néhány kutatás és interjú alapján Cili alakja egy gyermekkori barátnővel, Mikes Edittel lehet azonos, akit nevelt testvéreként emlegetett az írónő.

“Ha Amalfiban járok, ülök a sírja mellett, és eltűnődöm rajta, mire vittem ezzel az eszméletlenre pallérozott műveltségemmel Cili elsődleges jósága nélkül. Én csak ütöm a követ, ütöm a követ az öklömmel, hogy keljen fel és jöjjön vissza, és gyakorlatlanul síró szememből ömlik a könny.”

Advertisements

Olvass bele: Szabó Magda-Für Elise

Szabó Magda az 1945 utáni magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben a kor társadalmi és politikai problémáit dolgozta fel, melyek a huszonegyedik században is bármelyik családban megállnák helyüket. Néhol megrázó, szívszorító, letehetetlen könyvek ezek.

e02306d746ed1d52ff9acd4c8ed3fd83

Rövid életrajz:
1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd három évig Hódmezővásárhelyen dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig.
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. Ennek emlékeit Megmaradt Szobotkának (1983) című könyvében írja meg. Ebben az időszakban írja meg első versesköteteit, majd 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következik: 1958-ig nem publikálhat, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Ekkortól datálható áttérése a regényírásra.
Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író.

  d8bcfa76ed6ba026966680cd2eb5c93e

FÜR ELISE

„Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.”

Fülszöveg:

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: „Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz?” Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. A két regény elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér, hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a most megjelent első regény főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: „Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.” Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is.

BELE OLVASOK!

forrás