Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

1961. július 2-án hunyt el Ernest Hemingway

Hemingway a blogon:

Az író, újságíró, haditudósító, novellista 1899. július 21-én, a Chicago melletti Oak Parkban született, kalandozó orvos apa és művészetkedvelő anya gyermeke4a87f4a6d62d3e768ba105cefd586a57ként. A jómódú polgárcsaládban protestáns erkölcsök uralkodtak, s a szülők azt sem nézték jó szemmel, hogy fiúk az egyetem helyett, Kansas City vezető lapjánál a Star-nál helyezkedett el riporterként, sőt az édesapa tiltásának ellenére, Hemingway önként jelentkezett katonának az első világháború kirobbanásakor.

Gyenge szeme miatt azonban csak mentősofőrként alkalmazták az olasz fronton. Egy sebesülést követően beleszeretett ápolónőjébe, s ezt a románcot jeleníti meg a Búcsú a fegyverektől című regényében. Kétségtelen, hogy legismertebb műveit maga a háború, a háborúban szerzett 02c1c6ee057ae526b88f718caea642b2 tapasztalatok ihletik, de későbbi haditudósításai is rendkívüliek.
A világégés végével visszatér az Egyesült Államokba, később pedig a Toronto Star újságírója lesz, s Franciaországba küldik.

Párizsból az 1921-es görög-török forradalomról küld tudósításokat, ám a francia főváros nem csak ezért jelentős életében: első regénye, mely a Fiesta | A nap is felkel címet kapja, szintén itt kerül kiadásra. A könyv az 1920-as és 30-as évek Párizsba önkéntes száműzetésbe vonult amerikai írók és költők, az elveszett nemzedék céltalan, háború utáni életét mutatja be. Hemingway csatlakozott a párizsi modern irodalmi mozgalomhoz, s szoros barátságot kötött Fitzgerald-dal és Ezra Pound-dal.

“A fiesta valóban megkezdődött. Egy hétig tartott éjjel-nappal. Egy hétig tartott a tánc, az ivás, az ordítozás. Ami e héten történt, csak a fiesta alatt történhetett meg. Végül már minden teljesen valószínűtlennek hatott, s úgy tetszett, semminek sem lehet semmilyen

1937-től szintén haditudósítóként dolgozott Spanyolországban, ahol a polgárháborúról küldött beszámolókat, sőt még egy színdarabot is írt a megszállt Madridról. A spanyol helyzet inspirálta az Akiért a harang szól regényét, mely egy amerikai önkéntes katona három napját beszéli el. A művet az elnyomás elleni harc szimbolumának is  tartják.

Mert ebben a pillanatban megpillantotta az alacsony testű szörnyeteget lapos, zöld, szürkésbarna foltos tornyával s előremeredő gépfegyvercsövével, amint a napfényben lassan előrebukkan a kanyarodó mögött. Tüzelt s hallotta, amint a golyói koppannak az acéllemezeken. A kicsiny könnyű tank hirtelen visszahúzódott a sziklafal mögé.

1941-ben az Egyesült Államok hadba lépése után Hemingway egy ideig a tengerészeti hadviselésben vett részt: saját halászhajójával vadászott német tengeralattjárókra, de a normanidia partraszállásnál is jelen volt, az amerikaiakkal lépte át a csatornát, Párizs felszabadításakor pedig maga is harcolt. A spanyol polgárháborúban ismerkedett meg Robert Capa-val, aki mentoraként és apjaként tisztelte:

“Napról napra szaporodtak Londonban az invázióval kapcsolatos mendemondák, valamint az innen-onnan érkező Nagyon Fontos Személyiségek. Az egyik utolsó kérelmező, akit még felvettek a Kis Francia Klub tagjai közé, a hatalmas, őszesbarna szakáll mögé rejtőző Ernest Hemingway volt. Színtiszta förtelem volt még ránézni is, én mégis őszintén örültem, hogy viszontláthatom. Barátságunk a régi szép időkben kezdődött. 1937-ben találkoztunk először, a spanyol polgárháborúban, ahol én zöldfülű fotóriporter voltam, ő pedig híres író. Mindenki “papának” becézte, és én is hamar apámnak fogadtam. Az azóta eltelt években számtalanszor nyílt alkalma eleget tenni szülői kötelességeinek, és ezúttal határozottan boldog volt, hogy nevelt fia kivételesen nem szenvedett heveny pénzhiányban. Mivel bizonyítani szerettem volna virágzó jólétemet és iránta érzett rajongásomat, elhatároztam, hogy estélyt rendezek a tiszteletére egyéb célokra teljesen hasznavehetetlen, de annál költségesebb lakásomban.” (Robert Capa: Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból)

3e12299deeed8b5740893311331b42f4

A világháború után Kubában telepedett le, ahol közel 21 évet töltött. Itt írta a kevésbé sikeres regényét A folyón át a fák közé-t, de szintén itt született meg Az öreg halász és a tenger. AZ idős kubai halász története 1953-ban Pulitzer díjat nyert, majd 1954-ben irodalmi Nobel-díjat.  Hemingway-t évekig kezelték súlyos depressziója miatt, ám 1961-ben öngyilkosságot követett el.

Advertisements

KÖLTÉSZET NAPJA

József Attila: Távoli ének

Ajkam hiába is haraptad, 
Lehámlik róla már a bőr. 
S emlékemen se csókol ajkad, 
Csak úgy piroslik messziről.

Csak úgy piroslik messziről, mint 
Lámpás sötét mezőbe lenn, 
Hol már nincsen nap és idő sincs, 
Fölötte néma végtelen.

S a lámpás zárt üvegje koppan, 
Rászáll nehány szép éjbogár, 
Rászáll, futos, lehull halottan: 
A lángra mind halott-sovár.

S a lámpás ég piros szinében, 
Fölötte hűvös szél suhan, 
A Távol száll a véren, éren 
És szívem megremeg busan.

Ajkad nekem csak úgy piroslik, 
Mint messzi vágy fájó sziven. 
Tört színe nem vakít, nem oszlik, 
Csak ring a bánat mélyiben.

“A szerzők darabokat írnak, a költők egészeket.”

131 éve született JUHÁSZ GYULA, költő.

Budapest 6ddb291ddddb88d1997baa5992f384b6

Valami furcsa füst lebeg fölötted,
mint áldozati füst, amely lecsap,
sötétre mosva falakat, tetőket,
míg annyi ember topog, szürke rab.

Itt annyi veréb páváskodva rebben,
és annyi síber kúszik, mint zsivány,
és annyi színész ágál nappal, este,
s gurul arannyal bélelt sok silány.

Bús Babilon, azért mégis szeretlek,
mert véreim sorvadnak sírva benned,
gőgös szegények, árva magyarok.

Mint kis cseléd a rikító körúton,
éhes diák a cifra úri zsúron,
magam is benned oly kopott vagyok.

1924

kép forrása

95 éve halt meg Ady Endre

Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22-ik napján. Szilágy megye Érdmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis9232df5b651338e488612027e66dc350 falujában. Az apám, Ady Lőrinc a belső Szilágyságból, Lompértből került ide, mikor édesanyámat, az egykori érdmindszenti református papnak korán elárvult leányát, aki egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky leány volt apai nagyanyám – nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady család egyébként – bár ez se fontos – a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósdad, s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a 16. századtól kezdve a jobbféle birtokos nemesúr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorú, bocskoros nemes. […] Engem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék kegyes atyák. Talán – s ha igen, alaptalanul – katolikus hatásoktól féltettek otthon, mikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegyei ősi, kálvinista zilahi „nagyiskolába”, a mai Wesselényi-kollégiumba. Nagykárolyban és Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom, s magam viselete pedig fogcsikorgató, de gyakran megvaduló szelídség. Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás. Debreceni félig jogász, félig újságíró, kissé csokoniaskodó életemből sikerült kiszabadulnom, s 1900 január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. 28e21e3ac59ff56916ab54cc4cd37cc6Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog. . […] Sors, furcsa és nem is kellemetlen véletlenek: 1904-ben Párizshoz és Párizsba segítettek, s így gyerekes nagy elégtételemre kikerülhettem Budapestet. Párizsból a régi Vészi József és Kabos Ede csinálta Budapesti Naplóval sikerült észre vétetnem magam és jobban, mint Nagyváradról, ahonnan már e laphoz fölkínált utam volt. Úgy kellett történnie, hogy írói bátorságom igazolását megkapjam előbb Párizsban – s egy-két tragikus franciától -, mert a mesterségemhez mást nem taníttatott el velem Párizs. Azután hazajöttem, újságba írtam, mindent, politikát, kritikát, riportot, novellát, verset. Próbáltam rengeteget élni, azaz jobban ráfigyelni arra, amit mindig erősen érezve és szenvedve éltem. Írásaim, különösen a versek egyszerűen felháborodást keltettek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval, elértem mindent, amit Magyarországon egy poétának el lehet érni, de nem haltam meg. […] Ma már kevesebbet utazom régibb kóborlásaim területén: Bécs, Párizs és Róma háromszögében, de sajnos gyakrabban kell egy-egy szanatóriumba be-bevonulnom egészséget foltozni. Terveim vannak egy nagy regényre, színpadi írásokra, de nem tudom, ez erős tervek nem maradnak-e csak erős terveknek. Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is.

Az eljátszott öregség

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Ez az én két vén szemem
Habár sok szépet látott,
Mosolygós öregúrként
Nem látja a világot.

Nem fogok bocsánattal,
Víg arccal tündökölni
S fiatal vétkek fölött
Pálcát tréfásan törni.

Emlékezni se fogok
Kedvesen zsörtölődve,
Ősz hajjal, piros arccal
A régi jó időkre.

Heves, ál ifjusággal,
Óh, ezerszer jaj nékem,
Megöltem jövő magam,
Az én szép öregségem.

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Mert a személyes kiválóság mértéke az, miként beszél valaki

Elmenreichné, nyíl alakú tűvel a hajában, magasan övezett derekát a bejárat közelsége miatt kötött kabátkába bújtatva, az irodát az előtértől elválasztó boltasztalféle mögött trónolt, előtte írószer, porzótartó és számológép. Egy alkalmazott a pulpitusa mellől oldalvást lépve, angolul tárgyalt egy gallérköpenyes úrral, azé lehettek a bejáratnál egymásra rakott útibőröndök. A fogadósné közönyös tekintettel, inkább elnézve a jövevények mellett, mint róluk tudomást véve, méltóságos fejbólintással fogadta az idősebb hölgy köszöntését és a fiatalnak épp csak hogy jelzett pukedlijét, a pincérre figyelve átvette a szobarendelést, fogta a ház beosztását mutató, nyélre erősített lapot, és egy darabig ide-oda jártatta rajta a ceruzája hegyét.

(Részelet Thomas Mann Lotte Weimarban című regényének, első fejezetéből)
forrás: mek.oszk.hu

1937. január 13-án a Szép Szó nevű irodalmi folyóirat felkérésére a budapesti Magyar Színházban Thomas Mann német író felolvasta Lotte Weimarban című regényének egy fejezetét. A lap főszerkesztőjeként József Attila is jelen volt az esten, ám az erre az alkalomra írt művét, a Thomas Mann üdvözlését a hatóságok nem engedték meg neki felolvasni.
(forrás: Múlt-kor)

letöltés

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.