Elégia

József Attila (Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt … Continue reading Elégia

Advertisements

Milyen felemás

97 éve született Pilinszky János Milyen felemás érzések közt élünk, milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelmüen. Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a … Continue reading Milyen felemás

Karinthy Frigyes: Álom

Karinthy Frigyes 1938. augusztus 29-én hunyt el Siófokon.   Álmomban csónakon futottam És kihajoltam Tizenhat éves voltam És csónakom fehér vízen szaladt láttam egy várost a víz alatt. És láttam erdőt a levegőben És láttam kísértetet lepedőben. S távol a kék és tiszta eget És csillagokat és fellegeket. És kinyújtottam a körmöm Ezer méter hosszúra … Continue reading Karinthy Frigyes: Álom

(Ne csukd be még vagy csukd be már…)

Nemes Nagy Ágnes verse Ne csukd be még vagy csukd be már  a hűs zsalut az ablakon, úgyis befolyt a délután, befolyt a nap, s az alkalom. Befolyt a perc, befolyt a rét, befolytak mind a jegenyék, a távolból utak, terek, ázott foltokban emberek, nyugágyak, pondrók, méhek és napfénybe fúló zümmögés, a táj, mi forr, … Continue reading (Ne csukd be még vagy csukd be már…)

Egy arckép alá

96 évvel ezelőtt, 1921. november 27-én született Pilinszky János. Kihűl a nap az alkonyi grafitban. Tágasságával, mélységeivel a néma tenger arcomba világít. Öreg vagyok Nem hiszek semmiben. Öreg vagyok, lerombolt arcomon csupán a víz ijesztő pusztasága. A szürkület gránitpora. Csupán a pórusok brutális csipkefátyla! Hullámverés. Aztán a puha éj boldogtalan zajai. Vak rovar, magam vagyok … Continue reading Egy arckép alá

Mese a világ pusztulásáról

1944. november 9-én hunyt el Radnóti Miklós. Én Xexenoxe angyal vagyok, könyvtárosa az Úrnak, aki följegyzem a Föld nevű bolygó pusztulását a későbbi angyalnemzedék számára. A Föld bolygó lakói – kik magukat embereknek nevezték – műveltségükben, hatalmuk tudatában megsértették az Urat, megtagadták és kigúnyolták. Íme: * Vörös párákba burkolódzott a Nap. Tüzes volt az ég … Continue reading Mese a világ pusztulásáról

Lecsuklik minden pilla most

80 éve, 1936. november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezső. Éjjeli iramat Fölserkenek, fogat se mostam, úgy írok itt az éjbe mostan, nem itten már, de ottan, ahová ellobogtam, lelkem fönn, az étherbe szálldos, nem mint a táltos, amaz utáltos, kinek nyomába rikkant sok béna adyrokkant, fönn, fönn, határokon túl, míg lenn a sok vakond túr, … Continue reading Lecsuklik minden pilla most