Lecsuklik minden pilla most

80 éve, 1936. november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezső.

Éjjeli iramat

Fölserkenek, fogat se mostam,6dd26da11fb544fa9805843b95e1cf55
úgy írok itt az éjbe mostan,
nem itten már, de ottan,
ahová ellobogtam,
lelkem fönn, az étherbe szálldos,
nem mint a táltos,
amaz utáltos,
kinek nyomába rikkant
sok béna adyrokkant,
fönn, fönn, határokon túl,
míg lenn a sok vakond túr,
s látszik pár néma kontúr,
lenézek, hát azok, ni:
Párizs, Velence, Brüsszel,
köszöntöm hetyke prüsszel,
mert szellemlábamon se zokni,
se szellemfőmön nincs kalap,
se búr kalap, se ír kalap,
csak szállok, mint egy irkalap,
mit egykor, rég, gyerekkoromba
feldobtam repülő gyanánt
megunt banánt
a kéményfüstbe és kerek koromba…

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Processed with VSCOcam with t1 preset

BOOKR – zsákbamacska könyvek, hogy ne ítéljünk a borító alapján

https://www.facebook.com/bookrshop?fref=ts

A véletlenszerűen kiválasztott könyvem:

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy http://moly.hu/konyvek/murakami-haruki-1q84-1


Magvető – Szabó T. Anna: Villany http://moly.hu/konyvek/szabo-t-anna-villany

Hogy jár az áram keresztül a testen!
Még ég a lélek izzószála.
Teszi a dolgát minden sejtje bennem,
hála, hála. (Villany)

A fesztiválról bővebben 

Lecsuklik minden pilla most

Kosztolányi Dezső verse

Lecsuklik minden pilla most,
nem is találsz több villamost,
így járok én is itt, gyalog,
köröttem olcsó angyalok.
Kármin, sáfrány, körúti nők,
selyem harisnyák, rossz cipők
s ami búsítja bús dalom,
s fanyar arcon fájdalom.

Ha a sír szavát hallanád,
nem hallanál ily balladát.
Egy árva költő tévelyeg,
s itt méri a mély éjeket.
Egy görbe utcán remegőn
járkálok, mint a temetőn.
Ó élet! sár! láz! csúnya út!
A vége és a mélye rút.

De jó itt, mert ez utca fáj,
és szép, mert téboly ez a táj,
s álarc alól mártír-szemek,
testvér szemei rémlenek.
Festett az arcom nékem is
és szenvedés ez ékem is.
Jaj, a költő gyomrába kóc,
ő is beteg és torz bohóc.

Volt apámnak egy találmánya: a kókuszdió fagylalt.

Melyikünket ne érdekelné Karinthy Frigyes hétköznapi élete? A harmincas évek egyik legismertebb magyar írójáról, korának “celebjéről,” mindenki tudja, hogy még a villamos is megállt neki a Verpeléti úton, hogy a kávéházig vigye. Ehhez hasonló anekdoták százait hallottuk már, mégsem jelenthetjük ki, hogy jól ismerjük az írót. Ebben segít nekünk fia, Karinthy Ferenc, hisz ki mástól kaphatnánk teljes képet, ha nem attól, aki mellette élt és aki a legjobban ismerte.

06_vaczi_utca Karinthy Ferenc Szellemidézés című művében emléket állít édesapjának: egy szeletet kiragadva a család életéből, a budapesti napokból, a háború előtti időkből, felidézi gyermekkorát és megidézi Karinthy Frigyes szellemét. Egy képet kapunk arról, hogyan éltek, hogyan zajlottak napjaik, még a szülők viharos veszekedései is megelevenednek előttünk, és természetesen a kávéházak is , mint az életforma színhelyei, elmaradhatatlanok a regényből.

A különc témákkal és kutatásokkal foglalkozó író és heves természetű felesége mellett a gyermek, Karinthy Ferenc szemszögéből ismerjük meg a cselekményt. Vajon mit hozhat a jövő egy olyan gyermeknek, aki apja árnyékában próbál boldogulni? Néhol csodálattal, néhol pedig kissé bírálattal beszél édesapja életéről: a helyét nem találó író, keresi magát a világban, és néha ő is követ el hibákat. Fél az öregségtől, fél attól, hogy nem becsülik meg írói munkásságát, borzasztóan fél attól, hogy egyszer majd feledésbe merül a neve, de amitől a leginkább, a halál gondolatától. Utolsó éveiben úgy él, mintha élete végső napjait számolná vissza.

A kissé reményvesztett édesapa egyik legjelentősebb társa, mindentudó elbeszélőként az összes körülményt ismerő fia. Szinte mindenhol jelen van, kívülállóként viselkedik, mégis érezzük jelenlétét. Ott van minden beszélgetésnél, minden gondolatnál, és látja/hallja, mikor Karinthy rég nem látott, halott barátjával Desiré-vel (Kosztolányi Dezsővel) beszélget, aki mint egy látomás jelenik meg a könyvben, s próbál utat mutatni.

zongora: szerkezet, melyben zene feszeng, ezt verve nemes zengzeteket nyerhetsz. Szék: kellemes hely, melybe fenekedet leteheted, benne elterpeszkedhetsz. Rádió: szerkezet, melyben kedves zene s szellemes csevely kellene legyen, de nem ez megy, mert serceg, recseg, herreg s nyekereg. Az ágy röviden fekhely, Darvas kimerítőbb körülírása szerint azonban: emelt hely, melyben elszenderedsz, esetleg betegen fekszel, szerelmeseddel enyelegsz, s melyben tested egyszer megmerevedhet. Ügyesen határozta meg Turcsányi a ma esti baracklekvárt is, Róza néni tiszteletére: nedves, kellemes eledel, melyet egy jeles nej erjesztett, kevert, s tett el melegen cserepekbe, jeges telekre. Végül apámat szólították fel, mondja el, mi az író, s ő rövid tűnődés után így válaszolt: elkeseredett ember, lemezre fekete jegyzeteket tesz, eseteket elemez, jellemeket fest, de ezzel keveset keres.

Rendhagyó bejegyzések, 1.rész

Lassú, havas eső kezdett esni, az utca még síkosabb lett. A csatazaj azonban kissé alább hagyott. Zoltán agyába egy kép tolakodott, minden egyebet, Gazsót is kiszorítva: Keserű díványon hever, lelógó keze a Samu kutya nyakán vakargat, lábával álmosan kalimpál, és tiszta, erős hangján egy tréfás parasztdalt énekel a fekete kányáról, amelyik hármat tojott.

Lipityomba, Lapatyomba,
Darutoll a kalapomba…

(Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz)

Ma sem könyvajánlóval, sem a kedvenc íróim egyikével, sem verssel nem jelentkezek. Viszont olvasnivalóval annál inkább. Mivel ma van a magyar kultúra napja, nem akartam figyelmen kívül hagyni ezt a blogban. Szeretnék veletek néhány olvasmányt, cikket megosztani, amik ezek az ünnephez kapcsolódnak.

Először megemlíteném az általam választott idézetet a bejegyzés elején. Karinthy Ferenc írói munkásságára nemrég figyeltem fel. Egy szokványos “moly-böngészésem” alkalmával találtam rá egy értékelésre, amelyet a Budapesti tavasz című regényről írtak. Nagyon megtetszett az alaptörténet, és mivel akkor még háborús lázban égtem, mindenképp el akartam olvasni. Természetesen nem tudhattam, hogy ez lesz életem egyik legszomorúbb és legnyomasztóbb olvasmánya. De ez senkit ne riasszon el: a könyv így is fantasztikus. (Sőt Merle Két nap az élet és Remarque A Diadalív árnyékában című könyvével is felveszi a versenyt nálam.)  Majd következett a Szellemidézés, amelyet még a suli könyvtárában vettem, és egy Budapestre tartó, ötvenperces vonatút alkalmával el is olvastam. Ezt a kötetet pedig  ajánlom mindazoknak, akik rajonganak Karinthy Frigyesért és a harminc-negyvenes évekbeli Budapestért.

Visszatérve a mai nap apropójához, lássuk a cikkeket:

778c5cda77edb91d3c0e8752a5e5b1e1

Karinthy és a rosszul

Karinthy Frigyes híresen sok szóviccet és szójátékot ismert. Nem egyszer ő találta ki őket, önmaga és társasága szórakoztatására, amiket aztán “fapofával” adott elő.

da422ac0c8c888730fca7d1e897d4dbbEgy alkalommal így szólt az egyik írótársához a szójátékaival bármikor előálló Karinthy Frigyes:
– Van egy magyar szó, amelyiket minden alkalommal mindenki rosszul ejtek ki.
– Ne mondd! – nézett rá a barátja – És melyik az a szó?
Mire Karinthy:
– Hogy melyik? Hát az hogy… rosszul!

forrás: cultura.hu

Az intelligens olvasók hirdetése

A jó hirdetés bizony aranyat ér. Tudták ezt jól a Nyugat folyóirat szerkesztői és tulajdonosai is. Tettek is azért, hogy közel s távol hírt kapjanak róla. De mit szóltak hozzá a neves írók és költők?

 

Az új időkkel új szelek fújtak az ország legolvasottabb irodalmi folyóiratánál is, ami néhány változtatást hozott magával. A Nyugat kiadóhivatala falragaszokon is igyekezett népszerűsíteni a folyóiratot.

Az egyik plakát szövege így hangzott:

„Minden intelligens ember olvassa a Nyugatot!”.

Ezt a plakátot a szerkesztőségben is kifüggesztették egyrészt ösztökélni a szerzőket a jó írások reményébe, másrészt ajánlani a betérő jobb módú olvasóknak. Karinthy Frigyes is azonnal találkozott vele, és amikor meglátta csóválni kezdte a fejét, majd intézkedni kezdett, s állítólag ezt írta a nagyméretű lap sarkára:

„A többi pedig írja.”

forrás