Professzionalizmus a kortárs magyar irodalmi életben (I.)

Mesterszakos diplomamunka / ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2018

Bevezetés

„Igaz, hogy nő vagyok, igaz, hogy foglalkoztatott; de milyen professzionális tapasztalatokat szereztem? Nehéz megmondani. Az én professzióm az irodalom (…)” (Woolf 1969)

Virginia Woolf 1931-ben megjelent „Professions for Women” című esszéje azt a kérdést firtatja, mik a feltételei annak, hogy a nő beléphessen az értelmiségi hivatást gyakorlók közé. (Séllei 2011) Dolgozatomban nem a nők irodalmi professzionalizációját vizsgálom, azonban érdemes megfigyelni, hogy Woolf miképp határozza meg ezt a folyamatot, s miként képzeli el a „hivatásos írót”.

Virginia Woolf pályája kezdetén könyvkritikákat és könyvismertetőket írt újságoknak. Esszéjéből kiderül, hogy ugyan fizetést kapott írásaiért, magát még nem tartotta professzionális szerzőnek. Professzionális tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanakkor hivatalos íróvá válásának kezdetét azzal az eseménnyel határozza meg, amikor csupán regényeket írt már, és a regények eladásaiból fizetést kapott.

„Regényíró lettem – nagyon furcsa dolog, hogy miután elmesélsz egy történetet,
kapsz egy autót. Még furcsább, hogy a történetmesélésnél nincs elbűvölőbb dolog
a világon. Sokkal kellemesebb, mint híres regények recenzióját írni. Ha engedelmeskedem a titkárnődnek és elmondom neked a professzionális regényírói
tapasztalataimat, akkor muszáj beszélnem neked arról a nagyon furcsa élményről,
ami regényíróként történt velem. És ahhoz, hogy megértsd, először el kell képzelned a regényíró lelkiállapotát. Remélem, nem adok ki szakmai titkokat azzal, ha azt mondom, hogy a regényíró legfőbb vágya, hogy olyan tudattalan legyen, amennyire csak lehetséges. Rá kell vennie magát az örök letargia állapotára.” (Woolf 1969)

Ahhoz, hogy egy szerző professzionálissá válásának folyamatát megvizsgáljuk, elengedhetetlen, hogy egyéni példákat vegyünk figyelembe: vannak olyan szerzők, akik – Virginia Woolfhoz hasonlóan – a fizetéstől teszik függővé a professzionalizmust, de akadnak olyanok, akik az iskola elvégzésétől, míg mások a szakmai elismeréstől, esetleg díjak elnyerésétől.

„Az egyetlen dolog, amit el kell képzelned magadban – az egy lány a hálószobában egy tollal a kezében. Csak balról jobbra kell mozgatnia a tollat- tíz órától egyig. Aztán egyszer csak eszébe jut, hogy megtegyen valami egyszerű és olcsó dolgot – összehajt néhány oldal papírt, beleteszi egy borítékba, rátesz egy egypennys bélyeget, és bedobja a borítékot a sarkon lévő piros levelesládába. Így lettem újságíró, és az igyekezetem elnyerte jutalmát a következő hónap első napján – dicső nap volt ez a számomra -amikor egy levél érkezett a szerkesztőtől, ami egy csekket is tartalmazott 1 font 10 shilling és 6 pennyről.” (Woolf 1969)

Szakdolgozatomban a kortárs magyar irodalmi élet professzionalizációját vizsgálom: arra voltam kíváncsi, hogy a hagyományosnak mondott szakmákkal (például az orvostudománnyal vagy a jogtudománnyal) összehasonlítva, hogyan zajlik az irodalommal foglalkozók professzionalizációs folyamata ma Magyarországon. Érdekelt, hogy melyek azok az intézmények és szereplők, melyek befolyásolják az irodalom keretein belül dolgozók munkáját, de legfőképpen az, hogy milyen elképzelések élnek szakmai körökben arról, hogy mit jelent profi írónak lenni.

Egy professziónak társadalmi és gazdasági természete van. Olyan speciális hozzáértést igénylő területet határol körül, ami a közös tudásból, bölcsességből és a tömegkultúrából szerzi alapjait (vagyis a múló trendek és divatok is meghatározzák egy foglalkozás természetét) (Strychacz 1993). Ebből következik, hogy Strychacz az irodalmi professzionalizmus vizsgálatakor olyan modern regényeket (például Dreiser Amerikai tragédiáját) használ, melyek az irodalmi professzionalizmus kialakulásával egy időben születtek, s melyek íróit már professzionális szerzőkként definiálták kortársaik. Ugyanakkor az avantgárd művészeknél is megfigyelhető a „professzionális művész” cím használata, hiszen azért váltak professzionálisokká, mert megkövetelték a közönségtől, hogy támogassa őket, cserébe pedig reagáltak a társadalmi változásokra. (Strychacz 1993)

Strychacz (1993) az irodalmi professzionalizmus meghatározásánál nemcsak a szerzőket veszi figyelembe, hanem magát is, mint egyetemi professzort, akit akadémiai professzionalizmussal ruházz fel. De professzionális szerzők műveinek olvasóit is a profi kategóriába sorolja. Szakdolgozatomban, hasonlóan Strychacz kutatásához, figyelembe veszem az irodalmi professzionalizmusnak olyan megközelítését is, mely nem csak a szépirodalomhoz köthető, hanem az alkalmazott írás gyakorlatához is. Érdekelt, hogy mi alapján különböztethető meg, ha egyáltalán megkülönböztethető, a szépirodalmi és alkalmazott írás professzionalizmusa.

Felmerül a kérdés az alkalmazott írás professzionalizmusával párhuzamosan, vajon kritériuma-e a professzionalizmusnak, hogy fizessenek az írónak az írásért. Hegedűs Robin Az író mint vállalkozó címűtanulmányában (2016) megállapítja, hogy azoknak a kortárs magyar szerzőknek, akik részt vettek a kutatásban

„fő motivációja művészeti érték létrehozása, és a válaszadók közel fele szerint a gazdasági haszonszerzés egyáltalán nem fontos tényező a szépírás tekintetében – fő célként senki sem jelölte meg ezt a kitöltők közül. A presztízs szerzése fontosabbnak tűnik az anyagi haszonnál, mely a mezőn belüli elhelyezkedést és elismertséget jelenti. A listavezető művészi érték létrehozásához a megkérdezettek kétharmadának (66%) nem változott a hozzáállása, ugyanúgy a legfontosabb tényező maradt, mint pályájuk kezdetén. A többi megkérdezett pedig inkább afelé hajlott, hogy még fontosabb lett számára az idők során (23%).” (Hegedűs 2016)

Kutatásom középpontjában elsősorban a kortárs irodalmi élet áll: a magyar irodalom intézményei, az írószervezetek és az íróakadémiák. Véleményem szerint ezek a körök mind hozzájárulnak és befolyásolják a professzionalizációs folyamatot. Az íróképzés mellett kitérek az elismerés különböző formáinak meghatározására is. Emellett fontosnak tartom bemutatni, hogy azonos foglalkozást űzők minden esetben olyan társaságot alkotnak, melyek kizárják, hogy tagjaik szabadon ki-be járhassanak, illetve hogy laikusok és amatőrök belépjenek köreikbe. Ezért a magyar kulturális elit helyzetét és jellemzőit is szeretném bemutatni.

(…)

Ahhoz, hogy megvizsgáljam a kortárs magyar irodalmi élet professzionalizációs folyamatait, tíz, Budapesten élő íróval készítettem interjút. A fentiekben felvázolt, professzionalizmushoz köthető fogalmak és kérdések segítségével, majd az interjúk eredményeinek feldolgozásával mutatom be az irodalmi professzionalizmus néhány (magyar) modelljét.  Az interjúk kérdéseivel az írói életutakat szerettem volna minél
részletesebben megismerni. A megkérdezettek között egyaránt találunk fiatal és az idősebb generációhoz tartozó szerzőt, de szépírót és populáris irodalommal foglalkozó írót is. A kutatásban tíz szerző vett részt: Péterfy-Novák Éva, Ugron Zsolna, Kemény Zsófi, Fábián Janka, Parti Nagy Lajos, Nádasdy Ádám, Babiczky Tibor, Totth Benedek, Egressy Zoltán, és Gyurkovics Tamás.

források:

Hegedűs Robin (2016): Az író mint vállalkozó. Kultúra és közösség. IV. folyam VII. évfolyam 2016/IV. szám. Letöltés dátum: 2017.03.10, forrás: http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2016/4/01.pdf

Strychacz, Thomas (1993): Modernism, Mass Culture, and Professionalism.
Cambridge University Press. Cambridge.

Woolf, Virginia (1969): „Professions for Women”. Collected Essays II. Szerk. Leonard Woolf. Chatto and Windus. London.

Advertisements

…ahogy régen gyermek-és ifjúkorában családja szegénysége fojtogatta…

Theodore Dreiser: Amerikai tragédia

a1225a7e6ce14f388b36edfa1dc79dc6Habár az első világháborút az Egyesült Államok a győztesek oldalán fejezte be, az amerikaik létbizonyosságba vetett hite kétségtelenül megingott. Dreiser művének idejét az 1920-as évek, “Roaring Twenties” korszaka uralja.A modern kor küszöbén járunk, az alkoholmámoros dzsesszkorszakban. A földi halandó egyszerű és középszerű élete rohamosan változik, egyre nő a szakadék a gazdagok és szegények világa között. A regény a korszak kritikája és egyben társadalomrajza.

Dreiser főszereplője egy szegény, hittérítő missziót vezető család legidősebb fiú gyermeke. Clyde, hasonlóan a többi fiatalhoz, gazdag szeretne lenne, kitörni a nyomorúságból, csinosan öltözködne és a legszebb lányokkal randfe8e12f1f5e69dd2058191f5eda64620evúzna. Ám a misszós munkát végezve, az utcákat járva, énekelve és pénzt gyűjtve, kevés alkalma nyílik a változásra. Nagybátyja, a milliomos lycurgusi gyáros felbukkanása révén egy-két lépcsőt felléphet a ranglétrán, messziről láthatja milyen is a kiválasztottak gondtalan és fényűző élete, és innentől semmi más nem létezik számára, csak hogy egyszer ő is közéjük tartozhasson.

Clyde tragédiája nem abban rejlik, hogy a gyilkosságot, amit eleinte csak tervel, véletlenül végre is hajtja, és büntetésül villamosszékben végzi, hanem abban, hogy képtelen sorsába beletörődni, egyre éhesebbe, egyre szomjasabb.   Ő a 19. századi realista regényeinek hősalakja. Hajtja az amerikai életéhség, a luxus, a szépség, a kaland.

A cselekmény ritmusa a száguldó Államokkal összhangban, az amerikai városok morajához és lüktetéséhez illeszkedik,hangneme távolságtartó, nem humorizál, nem érzékenyül el, s az olvasót sem hagyja, hogy megsajnálja főhősét. A téma súlyos, tragédiáját Dreiser példázatnak szánja: bárki erre a sorsa juthat, aki ösztöneinek engedelmeskedik, bárkit elvakíthat a mértéktelen fényűzés és gondtalanság reménye.