…ahogy régen gyermek-és ifjúkorában családja szegénysége fojtogatta…

Theodore Dreiser: Amerikai tragédia

a1225a7e6ce14f388b36edfa1dc79dc6Habár az első világháborút az Egyesült Államok a győztesek oldalán fejezte be, az amerikaik létbizonyosságba vetett hite kétségtelenül megingott. Dreiser művének idejét az 1920-as évek, “Roaring Twenties” korszaka uralja.A modern kor küszöbén járunk, az alkoholmámoros dzsesszkorszakban. A földi halandó egyszerű és középszerű élete rohamosan változik, egyre nő a szakadék a gazdagok és szegények világa között. A regény a korszak kritikája és egyben társadalomrajza.

Dreiser főszereplője egy szegény, hittérítő missziót vezető család legidősebb fiú gyermeke. Clyde, hasonlóan a többi fiatalhoz, gazdag szeretne lenne, kitörni a nyomorúságból, csinosan öltözködne és a legszebb lányokkal randfe8e12f1f5e69dd2058191f5eda64620evúzna. Ám a misszós munkát végezve, az utcákat járva, énekelve és pénzt gyűjtve, kevés alkalma nyílik a változásra. Nagybátyja, a milliomos lycurgusi gyáros felbukkanása révén egy-két lépcsőt felléphet a ranglétrán, messziről láthatja milyen is a kiválasztottak gondtalan és fényűző élete, és innentől semmi más nem létezik számára, csak hogy egyszer ő is közéjük tartozhasson.

Clyde tragédiája nem abban rejlik, hogy a gyilkosságot, amit eleinte csak tervel, véletlenül végre is hajtja, és büntetésül villamosszékben végzi, hanem abban, hogy képtelen sorsába beletörődni, egyre éhesebbe, egyre szomjasabb.   Ő a 19. századi realista regényeinek hősalakja. Hajtja az amerikai életéhség, a luxus, a szépség, a kaland.

A cselekmény ritmusa a száguldó Államokkal összhangban, az amerikai városok morajához és lüktetéséhez illeszkedik,hangneme távolságtartó, nem humorizál, nem érzékenyül el, s az olvasót sem hagyja, hogy megsajnálja főhősét. A téma súlyos, tragédiáját Dreiser példázatnak szánja: bárki erre a sorsa juthat, aki ösztöneinek engedelmeskedik, bárkit elvakíthat a mértéktelen fényűzés és gondtalanság reménye.

Advertisements

Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

1961. július 2-án hunyt el Ernest Hemingway

Hemingway a blogon:

Az író, újságíró, haditudósító, novellista 1899. július 21-én, a Chicago melletti Oak Parkban született, kalandozó orvos apa és művészetkedvelő anya gyermeke4a87f4a6d62d3e768ba105cefd586a57ként. A jómódú polgárcsaládban protestáns erkölcsök uralkodtak, s a szülők azt sem nézték jó szemmel, hogy fiúk az egyetem helyett, Kansas City vezető lapjánál a Star-nál helyezkedett el riporterként, sőt az édesapa tiltásának ellenére, Hemingway önként jelentkezett katonának az első világháború kirobbanásakor.

Gyenge szeme miatt azonban csak mentősofőrként alkalmazták az olasz fronton. Egy sebesülést követően beleszeretett ápolónőjébe, s ezt a románcot jeleníti meg a Búcsú a fegyverektől című regényében. Kétségtelen, hogy legismertebb műveit maga a háború, a háborúban szerzett 02c1c6ee057ae526b88f718caea642b2 tapasztalatok ihletik, de későbbi haditudósításai is rendkívüliek.
A világégés végével visszatér az Egyesült Államokba, később pedig a Toronto Star újságírója lesz, s Franciaországba küldik.

Párizsból az 1921-es görög-török forradalomról küld tudósításokat, ám a francia főváros nem csak ezért jelentős életében: első regénye, mely a Fiesta | A nap is felkel címet kapja, szintén itt kerül kiadásra. A könyv az 1920-as és 30-as évek Párizsba önkéntes száműzetésbe vonult amerikai írók és költők, az elveszett nemzedék céltalan, háború utáni életét mutatja be. Hemingway csatlakozott a párizsi modern irodalmi mozgalomhoz, s szoros barátságot kötött Fitzgerald-dal és Ezra Pound-dal.

“A fiesta valóban megkezdődött. Egy hétig tartott éjjel-nappal. Egy hétig tartott a tánc, az ivás, az ordítozás. Ami e héten történt, csak a fiesta alatt történhetett meg. Végül már minden teljesen valószínűtlennek hatott, s úgy tetszett, semminek sem lehet semmilyen

1937-től szintén haditudósítóként dolgozott Spanyolországban, ahol a polgárháborúról küldött beszámolókat, sőt még egy színdarabot is írt a megszállt Madridról. A spanyol helyzet inspirálta az Akiért a harang szól regényét, mely egy amerikai önkéntes katona három napját beszéli el. A művet az elnyomás elleni harc szimbolumának is  tartják.

Mert ebben a pillanatban megpillantotta az alacsony testű szörnyeteget lapos, zöld, szürkésbarna foltos tornyával s előremeredő gépfegyvercsövével, amint a napfényben lassan előrebukkan a kanyarodó mögött. Tüzelt s hallotta, amint a golyói koppannak az acéllemezeken. A kicsiny könnyű tank hirtelen visszahúzódott a sziklafal mögé.

1941-ben az Egyesült Államok hadba lépése után Hemingway egy ideig a tengerészeti hadviselésben vett részt: saját halászhajójával vadászott német tengeralattjárókra, de a normanidia partraszállásnál is jelen volt, az amerikaiakkal lépte át a csatornát, Párizs felszabadításakor pedig maga is harcolt. A spanyol polgárháborúban ismerkedett meg Robert Capa-val, aki mentoraként és apjaként tisztelte:

“Napról napra szaporodtak Londonban az invázióval kapcsolatos mendemondák, valamint az innen-onnan érkező Nagyon Fontos Személyiségek. Az egyik utolsó kérelmező, akit még felvettek a Kis Francia Klub tagjai közé, a hatalmas, őszesbarna szakáll mögé rejtőző Ernest Hemingway volt. Színtiszta förtelem volt még ránézni is, én mégis őszintén örültem, hogy viszontláthatom. Barátságunk a régi szép időkben kezdődött. 1937-ben találkoztunk először, a spanyol polgárháborúban, ahol én zöldfülű fotóriporter voltam, ő pedig híres író. Mindenki “papának” becézte, és én is hamar apámnak fogadtam. Az azóta eltelt években számtalanszor nyílt alkalma eleget tenni szülői kötelességeinek, és ezúttal határozottan boldog volt, hogy nevelt fia kivételesen nem szenvedett heveny pénzhiányban. Mivel bizonyítani szerettem volna virágzó jólétemet és iránta érzett rajongásomat, elhatároztam, hogy estélyt rendezek a tiszteletére egyéb célokra teljesen hasznavehetetlen, de annál költségesebb lakásomban.” (Robert Capa: Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból)

3e12299deeed8b5740893311331b42f4

A világháború után Kubában telepedett le, ahol közel 21 évet töltött. Itt írta a kevésbé sikeres regényét A folyón át a fák közé-t, de szintén itt született meg Az öreg halász és a tenger. AZ idős kubai halász története 1953-ban Pulitzer díjat nyert, majd 1954-ben irodalmi Nobel-díjat.  Hemingway-t évekig kezelték súlyos depressziója miatt, ám 1961-ben öngyilkosságot követett el.

Ütött-kopott bőröndjeinket ismét a járdára raktuk: még hosszú út állt előttünk. Sebaj – az út az élet

Jack Kerouc: Úton

5a2d741175d8aa4a826a8ae3c8ffda46 Ezt a könyvet kifejezetten azért választottam, mert rengeteget hallottam és olvastam róla. A napokban egyre többet hallani a ‘beatnemzedékről’, gondoljunk csak a Ludwig Múzeum egyik korábbi kiállítására, mely Alan Ginsberg-ről szól. (Ha valakit esetleg érdekel e téma, megnézheti filmen egy kissé hollywoodi felfogásban.)
Már nagyon izgatott, miről is szólhat ez az egész mizéria, így a “beatnemzedék bibliáját” választottam, hogy még többet megtudjak róla. Talán azért, mert ennyi dicsőítést hallottam a műről, kissé magas elvárásaim voltak, de az olvasása közben rá kellett jönnöm, hogy semmi emelkedettséggel, semmi pátosszal nem több mint bármelyik másik általam olvasott könyv. Ez persze nem baj. Sőt! Az, hogy egy egyszerű, laza nyelvezettel íródott regény, ami fiatalokról és azok különös kalandjairól szól, egy egész nemzedék életét határozta meg, szerintem nagy dolog. Kerouc tagja volt a beatnemzedéknek, mely egy fiatal, baráti társaság volt, tele írókkal. A könyv címe már első ránézésre tudatja velünk, hogy a könyv egy, esetleg több utazásról fog szólni. Ahogy a háború utáni Amerika fiataljai, úgy Kerouc sem tudott belesimulni az új életformákba és képtelen volt felvenni a társadalom konvencióit. Szabadságvágyát és kitörési szándékát utazásaival oltotta, csak úgy, mint az Úton főhőse, Sal. 

2e53e06e6d30c1ea210c50cdf0de8015Sal New Yorkból a hőn áhított Nyugatra indul stoppal. Rengeteg új élményben lesz része, sok különc figurával hozza össze a sors. Az állandó vándorlás közben, sokszor olvassuk Sal belső megnyilvánulásait, ám mégsem e lelki monológok viszik előre a könyv cselekményét. Sal és barátai, legfőképp Dean, világlátott, értelmes fiatalok, akik képtelenek egy helyben maradni és elfogadni az új világ szabályait. Ezzel a folyamatos utazgatással próbálnak meg lázadni a háború utáni világ ellen.
Az állandó létbizonytalanság, az hogy pénzük állandóan fogy, hogy képtelenek egy nő mellett megállapodni, a könyv szerkezetében és nyelvezetében is egyaránt szabályoktól mentes, laza kapcsolatot hoz létre.
Sal bálványozza Deant, követné őt bármerre, még ha Sal az, aki ésszerűen gondolkodik, Dean biztonságot adhat neki. Utazgatásaik során hosszú, mélységes beszélgetéseket folytatnak egymásról és magáról a világról egyaránt. Dean képtelen a megnyugvásra és letelepedésre, még akkor is, amikor már családja van. Sal példájából pedig tudjuk, hogy ezt az állandó nyugalmatlanságot nem űzhetjük az örökkévalóságig, és sosem lesz képes teljesen elszakadni a családi függéstől, hisz mindig ott lesz a “nagynéni”, aki megsegíti, és végül elküldi a pénzt.

Majd ő megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway.

A mai bejegyzés címében szereplő idézetet egyaránt megtaláljuk Virginia Woolf Mrs. Dalloway és Michael Cunningham Az órák című regényében. Azonban nem Virginia Woolfról lesz szó, hanem Cunningham megindító és gondolkodásra késztető regényéről.

cunninghamA szerzőről

Michael Cunningham amerikai író, esszéista, fordító, 1952-ben született Cincinettiben. A Stanford Egyetemen végzett, a nyolcvanas évek kezdetétől jelennek meg írásai különböző folyóiratokban. Első kötete 1984-ben jelenik meg, ezt követi az Otthon a világ végén 1990-ben, a könyvből Michael Mayer készít filmet. A Virginia Woolf hatására készült, igazi világsikert hozó Az órák 1998-ban jelenik meg, majd 2002-ben ebből is film készül, Meryl Streeppel, Nicole Kidmannel, Julianne Moore-ral a főbb szerepekben. A Pulitzer- és Faulkner-díjas szerző Greenich Villiage-ben él, a Columbia Egyetemen pedig írást oktat. (forrrás: Lévay Balázs: Bestseller)

“Fiatalnak érezte magát, ugyanakkor végtelen időt érzett maga mögött.”
A könyv olvasásakor észrevehetjük, mennyire jelentős Virginia Woolf hatása. Olyannyira, hogy nemcsak az író meghatározó olvasmányai egyike a Mrs. Dalloway, de Az órák egyik főszereplője Virginia Woolf maga. A Mrs. Dalloway Woolf egyik legismertebb regénye, ami 1925-ben jelent meg angol nyelven. A főszereplő, Mrs. Clarissa Dalloway, középkorú nő, aki Londonban él, és a cselekmény kezdetekor épp estélyt rendez. A regényben jelentős szerepet kap az idő múlása, folytonossága, mégis Mrs. Dalloway alakja a legfontosabb: londoni sétája alkalmával végiggondolja eddigi életét, rendszerez és összegez. Akár Joyce Ulyssesével is párhuzamba állíthatnánk, ám míg Joyce végtelen tudatfolyam-áramlatával egyfolytában elkalandozik, addig  Woolf nem engedi ezt meg nekünk és görcsösen kapaszkodunk Clarissához.
Ahogyan Cunningham is kapaszkodik főszereplőihez és azok gondolataihoz. A cselekmény fontossága jelentéktelen, szinte csak a lelki, belső vívódásokra kell figyelnünk. Én mégsem éreztem ezeket a gondolatokat túl kiműveltnek, túl filozofikusnak. Talán azért, mert a regény alakjai hétköznapi helyzetekben elevenednek meg előttünk, olyan egyszerűséggel, mintha csak a szomszédban élnének.
orak3Három nő, három kor, három dimenzió. Mindhárman élik a maguk életét, és a könyv által kiragadott egy nap alatt, mindhárman rájönnek, mennyire nyomorúságos és szánalmas az életük. Gondolatok ezrei cikáznak fejeikben, a halál csábítja őket, de nem siklanak el a női problémák felett sem. De mégis mi köti őket egyáltalán össze?

Mrs. Woolf
Cunningham súlyos kezdéssel indít: a meghasonlott, megöregedett, kissé meg is őrült Virginia Woolf követ rak a kabátja zsebébe és belefullad a folyóba. Haláltusája a víz mélyén, hínárok közt lebegve játszódik le, egészen addig amíg az ár egy idő után már nem viszi tovább, s egy híd oszlopánál rakja le az élettelen, légies testet. A második világháború kirobbanásakor járunk, amikor Virginia úgy dönt öngyilkos lesz.  Néhány fejezettel később mégis “egészségesen, élettel teli” látjuk Virginiát: richmondi otthonukban, reggel, éppen írni próbál. Megtudjuk, hogy borzalmas fejfájás gyötri időnként, hogy nem jön ki jól a személyzettel, s hogy a férje, Leonard a legfőbb támasza. Elkezdi írni a Mrs. Dallowayt.
Mrs. Brown
Laura Brown éppen a Mrs. Dallowayt olvassa reggel hétkor, mikor bepillantunk életébe. Második gyermekét várja a háborús hős férjétől, aki feltétlen odaadással szereti. Ő, a könyvmoly, azonban képtelen azonosulni a jó háziasszony szerepével. Egy olyan maszkot erőltet magára, amivel, azt hiszi, mindenki elégedett. Ő azonban egyáltalán nem elégedett életével: a torta, amit a férje szülinapjára süt, nem sikerül, a fiával képtelen együtt lenni a férje nélkül, és legszívesebben visszafeküdne olvasni.
Mrs. Dalloway
Clarrissa Vaughn legjobb barátjától, a beteg írótól, Richard-tól kapja a Mrs. Dalloway nevet. A másságát nyíltan felvállaló, new yorki nő, kiegyensúlyozottan éli életét. Elhatározza, hogy partit ad Richard tiszteletére, aki nívós életműdíjat kap. Clarissa reggeli sétája közben az élet dolgain filozofál. Úgy tűnik, nincs megelégedve , mégis akárhányszor felmerül benne, hogy mi mindent kellett volna másképp csinálnia a múltban, meggyőzi magát arról, hogy így jó, ahogy most van.

Láthatjuk, hogy a három nőt leginkább csak  Mrs. Dalloway köti össze. Mégis rengeteg apróságot felfedezhetünk, ami párhuzamba állítja őket. Clarissa reggel a virágboltban sárga rózsát vásárol Richardnak, Laura szintén sárga rózsát kap férjétől, és amikor Virginia vendégül látja nővérét és annak gyermekeit, a kicsik sárga rózsákkal díszített fűágyra helyeznek egy halott fekete madarat. Nem csak a hétköznapi jelenetek, az önmagukat megvalósítani, megkeresni vágyó, céltalanul bolyongó nők képei okozzák a három idősík közötti átjárást. A homoszexualitás, nem csak Clarissa életében és köreiben elevenedik meg, hanem jelen van Laura és Kitty, a barátnő, valamint Virginia és Vanessa, a nővér csókjában is. Ezek, az életcéljukat kétségbeesetten kereső alakok, az egész életüket megkérdőjelezik. Mi lett volna akkor, ha Clarissa inkább Richardot választja élettársául? Mi lett volna akkor, ha Laura sosem megy hozzá a háborúból élve, és sikeresen hazatért férfihoz? Mi lett volna akkor ha Virginia kilép életéből és megszökik? Cunningham szereplői olyanok, mint a szellemek: testük és lelkük teljesen független, számukra a jelen csak egy átmenet a múlt és jövő között.

“valaki másnak, a tébolyodott költőnek, a látomások emberének kell meghalni”
Amikor Virginia Woolf elkezdi írni a Mrs. Dallowayt-t azon tűnődik, hogy főszereplőjének meg kell halnia. Okait még nem tudja, viszont biztos benne, hogy meg fog halni. Egy kis idő elteltével azonban rájön, hogy mégsem ő, hanem egy ismerős, egy jó barát fogja életét veszteni.
A halál talán elégtételt adna mindhárom szereplőnek, de Woolfon kívül, egyiknek sincs bátorsága ahhoz, hogy önmaguk vessenek véget életüknek. Valahogy az olvasónak is be kell látnia, hogy nem mindig szabad elmenekülni, néha bele kell törődnünk és el kell fogadnunk sorsunkat, bármennyire is nyomorúságos.
A cselekmény csupán egy napot ölel fel, mégis úgy érezzük, mintha sokkal lassabban telne az idő, mintha mindent bele akarna sűríteni egy nap leforgásába. Talán Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamával is összekapcsolhatnánk, ahol az idő múlása jelentéktelen a cselekmény történéseihez képest, mégis mindig ott lebeg felettünk, a háttérből figyel és fenyeget. Az órák szereplői is hasonlóan érezhetnek, amikor számot vesznek életükről, amikor megpróbálnak rájönni, mivel pazarolták el eddigi életüket és mit változtathatnának meg rajta örökre.

orak2

Ebben a pillanatban még végtelen lehetőségek állnak előtte, egész órák. Zümmög az agya. Ma délelőtt áthatolhat a homályon, az eltömődött járatokon, és eljuthat az aranyig. Érzi magában, itt az a szinte leírhatatlan második énje vagy inkább egy párhuzamos, tisztább én. Ha hívő volna, azt mondaná, lélek. Több ez az intellektus, az érzelmek összegénél és tapasztalatai összegénél, bár ragyogó fémerekként fut át mindhármon. Olyan belső adottság, amely felismeri a világot mozgató rejtélyeket, mert ugyanabból az anyagból készült, mint azok, és Virginia, amikor nagyon szerencsés, képes közvetlen ezen a képességén keresztül írni. Nem ismer nagyobb boldogságot, mint amikor ebben az állapotban írhat, de ez a készség minden figyelmeztetés nélkül jön és tűnik el újra; van hogy fogja a tollat, és csak követi a kezével, mert az magától száguld a papíron, máskor fogja a tollat, és nincs más, csak önmaga, egy nő háziköntösben, tollal a kezében; fél, bizonytalan, nemigen ért hozzá, és fogalma sincs, hol kezdje, vagy mit is írjon.
Fogja a tollat.
Majd ő megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway.

“Ha tudni akarod az igazat…”

Mikor már útra készen álltam, megvoltak a táskáim, meg minden, megálltam egy percre a lépcső tetején, és még egyszer végignéztem azon az átkozott folyosón. Majdnem elbőgtem magamat. Nem tudom, miért. Felvettem a piros szarvasölő sapkám, az ellenzőjét hátracsaptam, ahogy szoktam, aztán elüvöltöttem magam teljes torokból: – Aludjatok csak, hülyék! – Fogadni mernék, felvertem minden hülye állatot azon a folyosón. Aztán elhúztam a csíkot. Valamelyik balfácán elszórta a földimogyoró héját a lépcsőn, majd kitörtem a nyakam

Azt hiszem, egyik olvasómnak sem kell bemutatnom J. D. Salinger bestsellerének főszereplőjét. Holden Caulfield a helyét nem találó, útkereső kamasz megtestesítője.
Főszereplőnk és egyben a regény elbeszélője, nehezen megérthető tinédzser. A történet legelején már azt is megtudjuk róla, hogy a negyedik iskolájából csapják ki, s szülei mit sem tudnak róla, társaival és tanáraival nem jön ki jól, kevés olyan dolgot sorolhatnánk fel, ami a szívéhez közel áll.
Rosszul tanul, s ez az egyik oka, hogy újból iskolát kell váltani. A másik az, hogy sehol nem érzi jól magát, legfőképpen emberek közt. Ezért úgy dönt, hamarabb megy haza, mint kellene, s ezzel elkezdődik háromnapos kalandja a nagyvárosban.

35dfa06fbfe61519291d76207ce9c630 85534e43428edbc506b0dfe171186fb6 ae818d86b1fd6c4790b7811c946a32bc

Csak úgy, mint a mesékben, Holden három napot tölt el bolyongva, hontalanul a nagyvárosban. Nincs senkije akivel beszélhetne, senki, aki megérthetné. Az emberek, akikkel érintkezésbe lép, eleinte megfelelőnek bizonyulnak a kaland végrehajtásában, ám minden egyes “találkozás” után rá kell jönnie, hogy hazug emberek veszik körül. (Gondoljunk csak a liftes emberre, aki lányt ajánl neki, mégis be akarja csapni.) Holden megpróbál felnőttként viselkedni -csak úgy, mint a többi fiatal az ő korában- ez mégis hiábavaló kísérletnek bizonyul. Minden egyes csalódás után, megpróbál újra reménykedni: haza nem mehet, bármennyire is szeretne a húgával találkozni, nem akarja, hogy a szülei rájöjjenek, mi is történt az iskolában és ezért a város különböző pontjain keresi a megoldást (park, múzeum).

Ha amerikai regényt olvasok, valahogy mindig megcsap a közömbösség, a tárgyiasság szele. Azok az amerikai írók, akiktől eddig olvastam, mégis el tudták érni nálam, hogy átérezzem a szereplők életét, akármennyire is objektív volt a nézőpont. Ennél a könyvnél azonban valahogy sosem tudtam beleélni magam Holden szerepébe, s ehhez rengeteg mozzanat hozzájárult: A világ, amelybe belelépünk, épp most heveri ki a háborús traumáit, ezért ez a világ érzéketlen, közönyös, s bármennyire is próbálja elhinni az ellenkezőjét főszereplőnk, mindannyiszor kudarcra van ítélve. Hiába bizonygatja saját magáról is az ellenkezőjét, valamiért furcsa légkör lengi körül: Caulfield frusztrált, hangulatingadozásai vannak, állandóan magát hibáztatja az öccse halála miatt, akivel nem törődött eléggé, s akivel nem foglalkozott eleget. Az egész világot hibáztatja saját sikertelenségéért.

A másik, s számomra a legfontosabb elidegenítő effektus ez a mondat:

Állatian tudok hazudni, ilyet még életedben nem láttál. Rémes.

Hogyan higgyük el mindezt – a new yorki bolyongást, a hotelt, a bárt – ha tudjuk róla, hogy ennyire jól hazudik. Ezt pedig a cselekmény is elhiteti velünk, hisz olvashatjuk Holden elképesztő történeteit saját magáról, az iskolákról, a családról, a világról. Főszereplőnk ragaszkodik a hazugságokhoz, a mesékhez, csakúgy, mint a gyermekkorához – retteg attól, hogy egyszer ő is felnő és beleolvad ebbe a közönyös világba. Ez azért is fontos, mert Holden – én úgy vélem – valamennyire elhiszi magáról, hogy mennyire érett, bölcs gondolkodású, és hogy mennyire világa felett áll. Egy pillanatig, miután felkereste húgát, azt a személyt, aki segíthetne neki, azt hisszük, sikerül Holdennek. De ahogy ő csalódott –számtalanszor – az emberekben, az olvasónak is kell: ezt a történetet egy ideggyógyintézetből meséli el nekünk.

Csak valami olyat kell mondani, amit senki se ért, és akkor mindenki megteszi, amit az ember akar.

Az íróról

2814f6a2fbd9f5d698e6019b7711403a

Jerome David Salinger 1919. január 1-jén New Yorkban, zsidó származású, kereskedő családban. Manhattanben nevelkedett, ám nyugtalan gyerek lévén, katonai iskolába küldték. Az iskolát hamar elhagyta, Európába ment, ahol a húsfeldolgozást tanulmányozta, ám egy idő után, elhatározta, hogy más utat keres az érvényesülésre. Egyetemi éveit New Yorkban, és a Columbián töltötte. Megnősülése után, a második világháború kitörésével európai hadszíntereken harcolt és részt vett a normandiai partraszállásban. Leszerelése után elvált, színházi lapot szerkesztett, háborúban átélt borzalmakat soha nem írta meg. Első igazi áttörését az Ilyenkor harap a banánhal című műve hozta meg, de hamar visszavonult a nyilvánosság elől. Az 1951-ben megjelent Zabhegyező után, kultikus figurává vált. 1965 után már nem publikált, menekült a világ elől, szobájába zárkózva élt. 2010-ben hunyt el. (forrás:cultura.hu)

A zsákmány felfalja a győzőt

F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

(…) az ital szükségletté vált számukra a szórakozáshoz, ami mindennapos dolog volt ugyan a múlt századi angol arisztokrácia köreiben, viszont kissé aggasztó egy egyre mértékletesebbé és egyre óvatosabbá váló civilizációban. Ezenkívül valamiképpen mind a ketten lazábbak lettek erkölcsileg, ami nem is annyira cselekedeteikben nyilvánult meg, hanem inkább abban, ahogy az őket körülvevő civilizációra reagáltak.

8032b081acda9dcb0abb0edfed677906Anthony Patch, fiatal és jómódú, ám roppant lusta férfi, aki az egyetemi évei végeztével, utazásaiból hazatérve New Yorkban telepedik le. Biztos megélhetést nyújt számára nagyapja, a bizonyos Adam Patch – híres reformer, a szesztilalom támogatója – óriási vagyona, és neve.
Egyetemi barátai mind tudják, mit is akarnak az élettől, míg Anthony lehetséges elfoglaltságairól csupán csak álmodozik. Néha ír, de azt is csak az íróasztalfióknak.
Gloria Gilbert gazdag szülők egyetlen lánya. A new yorki Plazaban éli, szülei és férfiismerősei által oly nagy mértékben elkényeztetett életét. A férfiak imádják, a nők féltékenyek rá és ezt Gloria ki is használja. Nincs olyan nap, hogy ne lenne találkája, s nincs olyan este, amit otthon töltene.

A dzsezzkorszakban járunk, Amerika a technológiai fejlődés, a rohamos változások ámulatában éli a “Roaring Twenties” napjait. Történetünk elején, még az első világháború előtt vagyunk, viszont az a hedonizmus, ami a világégés után erősödött fel, már elkezdődött. A modern kor kezdete átformálta az emberek életét és hétköznapjait. Ebben az élvezethajhász, gyors világban találkozik két főszereplőnk. Anthony-nak rögtön megtetszik a lány, s nem is olyan hosszú huzavona után, összeházasodnak az örökké tartó boldogság és a hatalmas örökség reményében.
Házasságuk első szakaszát utazgatással töltik. A világháború kirobbanása miatt, Európába nem mehetnek, ezért Amerika különböző pontjai válnak utazásaik színhelyévé.
A nászútjuk nem szól másról, mint a szórakozás és a fiatalság minden örömének kihasználásáról, s minden városban találnak egy olyan kört, ahol szívesen látják őket. Sajnos azonban, ez az életmód nem fedezhető abból a jövedelemből és lelkierőből, amivel megáldottak őket egy hatalmasabb erő.
Mindketten belátják, hogy le kell telepedniük és vissza kell fogniuk költekezésüket. Egy szürke házra esik választásuk, mely három nyáron keresztül az otthonuk is lesz. Azonban egy idő után, ahogy a házasságuk megromlik, és ahogyan a fény egyre tompul kapcsolatukban, a szürke ház Anthony és Gloria viszonyának nemcsak viharos színpada, de metaforája is lesz.

307dbc3b0e64fe6cdde16f0c0152b716

Ahogy múlik az idő eltávolodnak egymástól, s mikor Anthony megkapja behívóját, ez a szakadék most már fizikailag is érzékelhetővé válik. Ahogy egyre délebbre utazik, úgy hidegül el feleségétől. Mikor visszatér, újra egymásra találnak, de a háború okozta felfokozott érzelmek, újra szétszakítják őket egymástól. A pénzüket mind elköltik, s míg Gloria a magányba, Anthony az alkoholizmusba menekül. Egyetlen vigaszuk a hatalmas vagyon megöröklés lehetne, ám a regény végére Anthony lelketlen, félig őrült, magányos férfivá válik.db12ec6bc1ccc60ae880e4dadb162724

Sokan gondolják, hogy Fitzgerald e regénye önéletrajzi ihletésű . Felesége, Zelda és közte hasonlóan viharos szerelem dúlt, melyet még inkább fokozta az élvezetek hajszolása, a partikra járás és a kétes hírű társaságok “támogatása”. Nem titok, hogy Anthony-hoz hasonlóan Fitzgerald is alkoholistává vált, s csakúgy mint a gyönyörű és önző Gloriát, Zeldát sem érdekelte más a társadalmi kötelezettségeken, a ruhákon és a partikon kívül semmi más.