Lecsuklik minden pilla most

80 éve, 1936. november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezső.

Éjjeli iramat

Fölserkenek, fogat se mostam,6dd26da11fb544fa9805843b95e1cf55
úgy írok itt az éjbe mostan,
nem itten már, de ottan,
ahová ellobogtam,
lelkem fönn, az étherbe szálldos,
nem mint a táltos,
amaz utáltos,
kinek nyomába rikkant
sok béna adyrokkant,
fönn, fönn, határokon túl,
míg lenn a sok vakond túr,
s látszik pár néma kontúr,
lenézek, hát azok, ni:
Párizs, Velence, Brüsszel,
köszöntöm hetyke prüsszel,
mert szellemlábamon se zokni,
se szellemfőmön nincs kalap,
se búr kalap, se ír kalap,
csak szállok, mint egy irkalap,
mit egykor, rég, gyerekkoromba
feldobtam repülő gyanánt
megunt banánt
a kéményfüstbe és kerek koromba…

Advertisements

Íróportré: Kaffka Margit

Láttam őt vitában lázban-tűzben, láttam fölényes gúnyorosságúnak, láttam marónak, láttam készakartan és kajánul elfogultságokhoz ragaszkodni, láttam saját nagyszerű sziporkázásán ámulónak és ujjongónak, láttam makacsul, hidegen küzdeni és éppígy meggondolatlan vaksággal, csak egyet nem láttam! Azt, hogy Kaffka Margit közönyös maradt volna, vagy únottságból, vagy okosságból kitért volna a legbanálisabb, legelcsépeltebb vita-alkalom elől és ne talált volna rögtön tíz új és különös szemszöget, amikbe bele lehet helyezkedni a kérdésnél. (Tersánszky J. Jenő)kaffkama

Már gyermekkorában is lázadó természetű, poétai álmokat dédelgető lány  Az szatmári irgalmasnővérek zárdájában elemi iskolai tanítónőnek tanul, egy évet pedig Miskolcon tanít, ahol nehezen viseli a kisvárosi, fojtogató légkört. Irodalmat és gazdaságtant oktat, megjelennek első írásai, és ebben az időszakban kezdődik a Nyugattal való szoros és folyamatos kapcsolata. Az első számban, mely 1908-ban jelenik meg, Kosztolányi Dezső Négy fal között című kötetének bírálatával szerepel. Első  házassága boldogtalan, harmóniától mentes és hamar tönkremegy, férjétől, Fröhlich Brúnótól, néhány év után elválik. 1914-ben megy újra férjhez, Bauer Ervinhez, ám boldogságukat az első világháború szakítja meg, férjét behívják katonának. Hétköznapjai szorongással és idegességgel telnek. Életét 1918-ban a spanyol nátha elleni küzdelemben veszti, kisfiával együtt.

Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé. (Ady Endre)

ir395kd81237aA századelőn a társadalmi figyelem egyértelműen a nőkre fókuszál. A nőkérdés egyaránt megjelenik a kulturális és politikai színtereken. Elindul az emancipáció, feminista mozgalmak ütik fel a fejüket, nők is továbbtanulhatnak a felsőoktatásban. Ezzel párhuzamosan pedig létjogosultságot kapnak a női szerzők is, akik által irodalmi ábrázolást nyernek a polgári társadalom női problémái. Fontos megjegyeznünk, hogy az irodalomtörténeti kánonban sokáig egyedül Kaffka Margit képviselte a női szerzőket.

Kaffka Margit életműve lenyomata kora gondolkodásmódjának és problémáinak, az újat akarás és a nosztalgia iránti vágyakozás kettőssége jellemzi. Művein az emberi nyugtalanság motívumai is megjelennek, de jelen van a csalódás, a kiábrándultság, a tépelődés, illetve a menekülés mozzanata a valós világtól az illúziókba és az álmokba. Alkotásaiban nagy szerepet kapnak a női lét problémái: győztes asszonyt sosem látunk, csak a válságba sodort modern nőt, aki elvesztette korábbi létbiztonságát, és ingatag talajra lépett.

Viszont vannak női munkák! Vannak olyan elvégezni valók, amelyeket férfi tízszeres munkaerővel, sőt semmi munkaerővel sem tud úgy megcsinálni, mint egy asszony. És a Kaffka Margit regénye után látom csak, hogy az írás: az életnek írásban kiélése éppen úgy lehet asszonyi lehetőség, mint férfiúi. A magyar társadalomnak azt a rétegét, amelyet Kaffka Margit írásban ád: soha senki így nem adta, nem is adhatta. Sőt az emberéletnek ennél különb, asszonyszemmel látott, asszonyélettel átélt, asszonytehetségen átfőzött extraktumát sem adhatták sokan: ez a regény, egy igazi írói tehetségnek szerencsés és boldog kiáradása. (Móricz Zsigmond)

Novellista életműve egyik gyöngyszeme a Csöndes válságok elbeszéléskötet, mely 1909-ben született  A kötet darabjai szinte ugyanazokat a jegyeket hordozzák magukon, mégis egy színes, változatos mozaikokból álló művet tart kezében az olvasó. A bejegyzéshez a Kaland című novellát választottam, melyet itt el tudtok olvasni.

A mű címe egyaránt utalhat a pár titkos viszonyára, kalandjára, de a nyugtalanító és végzetes kimenetelű hajóútra is. A novella a római telepen játszódik, ahol Marietta, a 58c0b93b4f4149265bdb0c8434eeaee3 férjes asszony és kísérője előre megbeszélt, titkos randevújukat tartják. Késő délután van, a nap lenyugvóban, az apró múzeum éppen zár. A férfi – akinek a nevét sem tudjuk meg az egész cselekmény alatt – láthatóan nagyon lelkes, szerelmes, minél több időt szeretne a nővel tölteni, asszony viszont hallgatag, már-már mozdulatlan. Együtt idézik fel a napot, amit együtt először töltöttek ezen a vidéken. Beszélgetésükből kitűnik, hogy kapcsolatuk már nem olyan, mint annak idején, talán már csak megszokásból találkozgatnak. A férfi féltékeny, a nő pedig zaklatott, ám mélyebb érzéseit nem ismerjük meg.

A mű álomszerűségét az illúziókeltés és a sejtelmesség adja, mely bizonytalanságot idéz az olvasóban és a szereplők életében egyaránt. A novellában sem a külső, sem pedig a belső történések nem kapnak fontos szerepet, ezzel szemben viszont a természet elevensége, életre kelése sokkal hangsúlyosabb. Kaffkánál a látás – nem látás problémája is erős: a nap lenyugvóban, szűrt alkonyi fény világítja meg helyszínünket, mely elmosódott alakokat és érzéseket eredményez. A pár bujkál, az asszony nem akarja, hogy bárki meglássa őket együtt. A tisztán látás pedig a novella kimenetelét is meghatározza – az asszony és a fiú is rádöbben, honnan ismerik egymást – a viszonyukat folytatók arra is ráébrednek, hogy kapcsolatuk mérföldkőhöz érkezett, nincs számukra  már több találka.

Beszéd közben gyönyörű szók, szólások, ragyogó ötletek pattannak ki Kaffka Margit tollából, nyelvének néha megragadó belső ritmikája van. A mai magyar stílus legfinomabb művészei között kell őt emlegetni; nyelvi készsége, anyagbeli bősége, ereje, egyéni zamata, az a simulékonyság, amellyel a nyelv a mondanivaló tartalmához és hangulatához alkalmazkodni tud – talán ez a legigazibb művészi vonás Kaffka Margit írásában. (Schöpflin Aladár)

(Földes Anna: Kaffka Margit; Villanyspenót; képek)

95 éve halt meg Ady Endre

Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22-ik napján. Szilágy megye Érdmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis9232df5b651338e488612027e66dc350 falujában. Az apám, Ady Lőrinc a belső Szilágyságból, Lompértből került ide, mikor édesanyámat, az egykori érdmindszenti református papnak korán elárvult leányát, aki egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky leány volt apai nagyanyám – nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady család egyébként – bár ez se fontos – a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósdad, s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a 16. századtól kezdve a jobbféle birtokos nemesúr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorú, bocskoros nemes. […] Engem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék kegyes atyák. Talán – s ha igen, alaptalanul – katolikus hatásoktól féltettek otthon, mikor az ötödik gimnáziumi osztályra elvittek a vármegyei ősi, kálvinista zilahi „nagyiskolába”, a mai Wesselényi-kollégiumba. Nagykárolyban és Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom, s magam viselete pedig fogcsikorgató, de gyakran megvaduló szelídség. Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás. Debreceni félig jogász, félig újságíró, kissé csokoniaskodó életemből sikerült kiszabadulnom, s 1900 január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. 28e21e3ac59ff56916ab54cc4cd37cc6Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog. . […] Sors, furcsa és nem is kellemetlen véletlenek: 1904-ben Párizshoz és Párizsba segítettek, s így gyerekes nagy elégtételemre kikerülhettem Budapestet. Párizsból a régi Vészi József és Kabos Ede csinálta Budapesti Naplóval sikerült észre vétetnem magam és jobban, mint Nagyváradról, ahonnan már e laphoz fölkínált utam volt. Úgy kellett történnie, hogy írói bátorságom igazolását megkapjam előbb Párizsban – s egy-két tragikus franciától -, mert a mesterségemhez mást nem taníttatott el velem Párizs. Azután hazajöttem, újságba írtam, mindent, politikát, kritikát, riportot, novellát, verset. Próbáltam rengeteget élni, azaz jobban ráfigyelni arra, amit mindig erősen érezve és szenvedve éltem. Írásaim, különösen a versek egyszerűen felháborodást keltettek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval, elértem mindent, amit Magyarországon egy poétának el lehet érni, de nem haltam meg. […] Ma már kevesebbet utazom régibb kóborlásaim területén: Bécs, Párizs és Róma háromszögében, de sajnos gyakrabban kell egy-egy szanatóriumba be-bevonulnom egészséget foltozni. Terveim vannak egy nagy regényre, színpadi írásokra, de nem tudom, ez erős tervek nem maradnak-e csak erős terveknek. Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is.

Az eljátszott öregség

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Ez az én két vén szemem
Habár sok szépet látott,
Mosolygós öregúrként
Nem látja a világot.

Nem fogok bocsánattal,
Víg arccal tündökölni
S fiatal vétkek fölött
Pálcát tréfásan törni.

Emlékezni se fogok
Kedvesen zsörtölődve,
Ősz hajjal, piros arccal
A régi jó időkre.

Heves, ál ifjusággal,
Óh, ezerszer jaj nékem,
Megöltem jövő magam,
Az én szép öregségem.

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.