cry baby cry

ha majd egyszer újra világra jössz és körbenézel és azt látod hogy az apád az isten öltönyben és nyakkendőben és egy tiszta erőből földhöz vágott Derűs Délután borlekváros ajándékkosárban térdel az allee bercsényi utcai bejáratánál és ezernyi fajta népbetegség ésatöbbi ésatöbbi közepette kis kézi biciklipumpával próbálja felpumpálni a pierre cardin babakocsid leeresztett kerekét akkor te … Continue reading cry baby cry

Advertisements

Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

   Scherter Juditnak Gyerekkoromban egyik rokonunknál, a megözvegyült, flanelinges erdész szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra. Tele volt belső rekeszekkel, amitől titokzatosnak, céltalannak tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán az üres galambdúc. Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal, és mivel évek óta nem járt, azt hittem, méltóságát a mozdulatlan mutatók adják. Szüleimnek … Continue reading Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

Elégia

József Attila (Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt … Continue reading Elégia

Erdős Virág: Na most akkor

...mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit … Continue reading Erdős Virág: Na most akkor

Zápor

Tóth Krisztina verse Gyerekkoromban aszfaltkrétával írtam az útra. Azt hittem, látni lehet majd az űrből is azt a mondatot. Aztán néztük a tizedikről az esőt. Nem baj - mondta a Móni, legközelebb majd odafestjük. Elfelejtettem, mit akartam üzenni akkor. Már csak a zápor szeretnék lenni. Az a zápor, abban a régi pillanatban, ahogy a betonra … Continue reading Zápor

Arcok

Babiczky Tibor verse Két arcunk van. Az egyik arc a múlt. A múlt nevet. Másik arcunk a jövőbe mered. Ezen csak a bánat hagy nyomot. A kettőből egy talán már sohasem lehet. Boldog se vagyok. Szomorú se vagyok. Vajon megérjük-e a holnapot? És szemünket nyitni lesz-e még erőnk? Vagy csak fekszünk, mint akit az álom … Continue reading Arcok