Elégia

József Attila (Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt … Continue reading Elégia

Advertisements

Anna örök

Juhász Gyula verse Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó … Continue reading Anna örök

Lecsuklik minden pilla most

80 éve, 1936. november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezső. Éjjeli iramat Fölserkenek, fogat se mostam, úgy írok itt az éjbe mostan, nem itten már, de ottan, ahová ellobogtam, lelkem fönn, az étherbe szálldos, nem mint a táltos, amaz utáltos, kinek nyomába rikkant sok béna adyrokkant, fönn, fönn, határokon túl, míg lenn a sok vakond túr, … Continue reading Lecsuklik minden pilla most

Ti valamennyien az elveszett nemzedékhez tartoztok.

A fiesta valóban megkezdődött. Egy hétig tartott éjjel-nappal. Egy hétig tartott a tánc, az ivás, az ordítozás. Ami e héten történt, csak a fiesta alatt történhetett meg. Végül már minden teljesen valószínűtlennek hatott, s úgy tetszett semminek sem lehet semmilyen következménye. Következményekkel törődni képtelen dolognak tetszett a fiesta alatt. A fiesta egész tartalma alatt az … Continue reading Ti valamennyien az elveszett nemzedékhez tartoztok.

A Gare de l’Esten

Reggelre én már messze futok S bomlottan sírok valahol: Most sírni, nyögni nem merek én, Páris dalol, dalol. Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat, Még itt van Páris a szivemen S elránt az alkonyat. Most fűt bolond-sok álmom alá A füttyös, barna szörnyeteg. Holnap fehérebb én leszek-e Vagy a svájci hegyek? Holnap … Continue reading A Gare de l’Esten

Azt álmodtam, boldog vagyok.

“Hová mennék, ha tudnék menni, mi lennék, ha tudnék lenni, mit mondanék, ha volna hangom, ki mondja ezt, mondván, hogy én?” Samuel Beckett Nobel-díjas író Dublinban nevelkedett. Már gyermekkorában is csendes és zárkózott volt, néha annyira lehangolt, hogy napokat töltött ágyban fekve. A Trinity College-ban tanult, 1928-tól pedig Párizsban kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg mentorával és … Continue reading Azt álmodtam, boldog vagyok.

József Attila: Szürkület

Ez éles, tiszta szürkület való nekem. A távolban tar ágak szerkezetei tartják keccsel az üres levegőt. A tárgy-egyén mind elválik a többitől, magába mélyed és talán megsemmisül. Ki tudja? Válaszolna erre ösztönöm, de mint az eb, melyet gazdája megszidott s kedvetlenül borong a rideg udvaron s ha idegen jő, rávonít, de nem beszél, olyan most … Continue reading József Attila: Szürkület