Eszmélet

József Attila verse

1

85ee71cd0da02d6e297f15e776fa91ea.jpgFöldtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend –
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj – egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek –
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad –
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére –
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém –
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Advertisements

Egy arckép alá

96 évvel ezelőtt, 1921. november 27-én született Pilinszky János.

Kihűl a nap az alkonyi grafitban.9e11797024233f115b66574f48281020.jpg
Tágasságával, mélységeivel
a néma tenger arcomba világít.
Öreg vagyok Nem hiszek semmiben.

Öreg vagyok, lerombolt arcomon
csupán a víz ijesztő pusztasága.
A szürkület gránitpora. Csupán
a pórusok brutális csipkefátyla!

Hullámverés. Aztán a puha éj
boldogtalan zajai. Vak rovar,
magam vagyok a rámsötétedő,
a világárva papundekliban.

És egyedűl a feneketlen ágyban.
És egyedül a párnáim között.
Magam vagyok az örökös magányban.
Akár a víz. Akár az anyaföld.

Hajnali részegség (részlet)

1936 november 3-án, 81 éve hunyt el Kosztolányi Dezső.

(…)

a212823092094fb2490650bc9dd5a2c5

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

 

Mert minden valóságnál hatalmasabb a káprázat

WrittenFromHome

Szabó Magda: Születésnapi vers

Október köd, októberi illat,
októberi, ferde sugár!
Hát örüljek, hogy a körbefutó év
térdet hajt holnapután?
Hát örüljek, hogy egy napja az évnek
az enyém, a sajátom egészen,
s hegyi szél, pörgő falevél meg szőlő
kiáltja szét születésem?
Hasad a gesztenye burka, a szilva lepottyan,
csapdos a vízbeli páva a Dunán a habokban,
széttárja a farkát, csupa gyöngy meg olajsáv,
fátyol a hegyen, megvédi harmatos arcát,
köd, köd, puha köd…
Ez a nap az enyém.
Mi enyém, mi? Még ez a vers sem.
Nem azé, ki megírja, hanem ki megérti,
a költemény.
Csak a hit, a tudat,
hogy majd ha megfutottam
útjaimat,
jut tán nekem sír, temető,
elnyughatom majd a kemény
deszkán, mint dédem, üköm, mint annyi elődöm,
azt még hiszem én, hogy lesz sírom az itthoni földön,
s nem kell lerogynom idegen
felhők alatt,
és nem idegen ég
rontja el tagjaimat.
Örüljek? Kivánjak magamnak
még…

View original post 94 more words

A nézés pereme (részlet)

ω=90°f2ab3cb81eac74b71515f1ad98057a3d

Elcsépeltük ezeket a szavakat is,
a gondolatok drága szálas gabonáját,
és ami a végén megmaradt,
ugyanúgy ránk rohadt,
mint minden télen.

Az istállóból lett nyári konyha
melegét már a csontjaidban érzed,
de itt nem tudni, ki főz, a leves hideg,
és te túl megengedő voltál
a sót és a faggyút illetően.

Az ágy nyikorgása, a padló nyikorgása,
és végül ennek a mondatnak a nyikorgása.
Az erdő fogai megfeketedtek:
falevelek az idő szájában.

Mennünk kéne, de a babonáink
a tisztás szélén az utunkat állják.
Ennek a nyugtalanságnak túl sűrűk
és sötétek a lombjai, hogy átragyogjon
rajtuk bármi ránk nézve vigasztaló.

Závada Péter verse
Megjelent a Jelenkor 2016 április 20-ai számában

Nem a törvény számít, hanem az ítélet.

Albert Camus Algériában született 1913-ban. Iskolai tanulmányait az algíri líceumban végezte, ám egy súlyos betegség miatt, tizenhét éves korában be kellett fejeznie az iskolát. bf06038623ac3df4eeef6cc6c394050cNem sokkal később beiratkozott az algíri egyetemre, ahol többek között filozófiát tanult. Habár rendkívül sokat olvasott, munkásszínházat szervezett, professzorai is kiemelkedő tehetségnek tartották, az egyetemet kiújuló betegsége miatt ott kellett hagynia.

Az 1940-es években Párizsba költözött, ahol lektorként dolgozott és a francia ellenállás egyik szervezője lett a második világháborúban. A háború után lemondott közéleti tevékenységeiről és az újságírásról, szinte csak a színházzal foglalkozott, több abszurd darabját is előadatta.

1942-ben jelenik meg a Közöny / Az idegen című írása, melynek eredeti címe L’étranger.  Az “énregény” középpontjában Mersault, az algíri francia hivatalnok áll, akit emberölés vádjával letartóztatnak majd elítélnek. A cselekmény Mersault anyjának halálával kezdődik, s az ítélet kimondásával zárul.

9aead9a94e6d10514964dd0f991f515d
Jean Paul Sartre & Camus, 1944

Mersault  világa abszurd, véletlenek sorozata vezet el a gyilkossághoz. Camus a világ közönyét állítja szembe a főhős látszólagos közönyével, a bírák pedig nem a bűncselekményt, hanem az abszurd emberi létet büntetik.

Camus-re Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, illetve Kafka A per című regénye mellett
kétségtelenül Sartre volt a legnagyobb hatással: a műben megjelenik Sartre korai egzisztencialista tétele, miszerint az emberi egyed életében nem lehetséges olyan helyzet, amely ne adna választásra alkalmat. Mersault pedig ebben az esetben, szabadon vált meg életétől.

A Közöny-t több mint negyven nyelvre fordították le a világon, 1967-ben pedig Luchino Visconti filmet készített belőle.

Nemigen bántam, amit elkövettem. De ez az acsarkodás meglepett. Szerettem volna megmagyarázni, szívélyesen, szeretettel, hogy igazán sohase sajnáltam még semmit sem. Mindig azzal törődtem, ami majd ezután történik, akár ma, akár pedig holnap.