… szavaink igazságának fedezetét a tetteink jelentik…

Feldolgozás! A múlt feldolgozása! Mi, a szeminárium hallgatói úgy tekintettünk önmagunkra, mint a feldolgozás élcsapatára. Felrántottuk az ablakokat, beengedtük a levegőt, a szelet, amely végül felkavarta a port, ami a társadalom hanyagságából belepte a múlt szörnyűségeit. Gondoskodtunk róla, hogy az emberek lélegezni és látni tudjanak.

Bernhard Schlink: A felolvasó

26d52518aeb6702a08ffbd923b981de4A regény 1995-ben készült el Der Vorleser címmel, majd 1997-től már angol nyelven is olvashatta a közönség. Kétségtelen, hogy a fordítás hozta meg Schlink-nek a világsikert: a könyv felkerült a New York Times Bestseller listájára, ezenkívül még negyvenöt különböző nyelvű kiadás született , némely német tartományban pedig kötelező olvasmány a középiskolásoknak. 2008-ban Stephen Daldry készített belőle mozifilmet, melynek forgatókönyvét maga Schlink írta, s amelyért a főszereplőt alakító Kate Winslet Oscar-díjat kapott.

A könyvet sokan a holokauszt-irodalom részének tekintik. Nem alaptalanul, hiszen Schlink regénye a második világháborús náci bűnöket, valamint a háború utáni német (kollektív) bűntudatot helyezi középpontba. A feldolgozás – megbocsájtás – bűnhődés tengelyén mozognak szereplői, akik generációs konfliktusokkal is küzdenek: az új nemzedéknek kell szembenéznie az előző generáció által elkövetett bűnökkel. Szintén a fiatal nemzedék tagja a főszereplő, Michael Berg is, aki egy utcai rosszullét alkalmával ismerkedik meg a nála jóval idősebb asszonnyal, Hana-val. Hálája jeléül visszatér a nőhöz, s nem sokkal később szerelmi viszony alakul ki kettejük között. Az akkor tizenöt éves fiú és a múltját rejtegető Hana délutánjai többek között rituális fürdetéssel és hangos felolvasással telnek, egészen a nő eltűnéséig.3b930e219ffc33154f35afd1c52d0f9c

Pár év eltelése után találkozunk az egyetemista fiúval, akit egy szemináriumi óra keretein belül a náci vádlottak pereire vezényelnek. A csoport feladata a megfigyelés, valamint jegyzőkönyvek és jegyzetek készítése. A vádperben a női táborokban egykor szolgálatot teljesítő 5 SS-felügyelő ügyét tárgyalják.
Michael ezen a tárgyaláson látja újból Hana-t, aki a vádlottak között ül. Fény derül arra, hogy a Siemens gyári munkája során léptették elő, s került az SS felügyelői közé.

Az cselekmény folyamán egyre több kétség/kérdés merül fel az olvasóban: lehet-e új életet kezdeni a koncentrációs tábor után?, kinek a felelőssége valójában a náci háborús bűnök elkövetése?, hogyan birkózzon meg vele és dolgozza fel ősei tetteit a fiatalabb nemzedék?, valamint, hol húzódik a határ az egyéni és a kollektív bűnösség között? Schlink viszont Hana-val mondatja ki a regény egyik legfontosabb kérdését, az asszony a bíróhoz intézi szavait: maga mit tett volna a helyemben? És az olvasó?

A tárgyalás után az egész nyarat az egyetemi könyvtár olvasótermében töltöttem. Az olvasóterem nyitásakor érkeztem, zárásakor távoztam. Hétvégéken otthon tanultam. Annyira megszállottan és csak a tananyagra összpontosítva tanultam, hogy azok az érzések és gondolatok, amelyeket a tárgyalás megbénított bennem, nem elevenedtek fel. Elhanyagoltam a kapcsolataimat. Elköltöztem otthonról, és szobát béreltem. Elhárítottam magamtól azt a néhány ismerőst is, akikkel az olvasóteremben találkoztam, vagy ha néha-néha moziba mentem.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s