megbillen az ősz

Már október van, bár olyan érzése van az embernek, mintha legalább január derekán járnánk. Annyira hideg van, hogy már szinte fájnak a végtagjai. Utálta ezt a csípős időt. Az arca mindig kipirosodik ilyenkor, két hatalmas vörös foltot rajzolva rá, egyébként meg olyan sápadt, mintha vér helyett tej folyna a vénáiban. Eszter gyorsan szedte a lábait a körúton, hazafele igyekezett. Egyetlen óráért fésülködött meg, sminkelte ki magát és öltözött fel, teszem hozzá, elég csinosan. Néhány lánnyal tervezték, hogy még megisznak együtt egy kávét, de Eszternek nem igazán volt ehhez kedve. Időben haza akart érni, várt valakit.

Leért a metró aluljárójába, ahol kicsit megrekedt a szél, és melegebb volt a levegő. Pár turista a lépcső alján álldogált, mintha arra várnának, hogy elálljon az eső. Pedig ma nem is esett. Biztos, megint csak útbaigazítás akarnak. Eszter nem igazán értette, miért kell ilyen nedves és hideg időben a várost járni, nem akart nekik segíteni, ma nem, inkább elsietett mellettük. Majdnem elesett, ahogy felszállt a mozgólépcsőre, szerencsére ezt a kis jelenetet senki nem láthatta, kezeit zsebre dugta, s mintha biztos lábakon állna, csukott szemmel várta a földet érést.
Az albérletben hideg volt, egész délelőtt nem indította el a fűtést, minek fizessen annyit, ha úgyis csak a takaró alatt fekszik? Az órájára pillantott. Hiába sietett, még rengeteg ideje volt hátra és fogalma sem volt arról, hogyan és mivel üsse el ezt a szünetet. Evett ma már eleget, éhes meg egyáltalán nem volt. Egyfajta izgalom fogta el, mikor a várakozásra gondolt. Mélyen, legbelül a gyomrában szorított valami, valami jó. De annyira azért nem volt jó, félt. Sőt, rettegett ettől a találkozástól. Hatalmas elvárásai voltak magával szemben, talán el sem hitte, hogy képes ezeken valaha is felülemelkedni.
Kipakolta a táskáját, alig volt benne valami, sietősen dobált bele mindent, mikor elindult itthonról. A mai jegyzeteit lefűzte, de arra gondolni sem akart, hogy nekiálljon tanulni. Sötétedett. Az esőfelhők miatt ma hamarabb felkapcsolták a köztéri világítást, fényt adott a szobának is. Bekapcsolta a tévét.

2013. részlet

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s