Mert a személyes kiválóság mértéke az, miként beszél valaki

Elmenreichné, nyíl alakú tűvel a hajában, magasan övezett derekát a bejárat közelsége miatt kötött kabátkába bújtatva, az irodát az előtértől elválasztó boltasztalféle mögött trónolt, előtte írószer, porzótartó és számológép. Egy alkalmazott a pulpitusa mellől oldalvást lépve, angolul tárgyalt egy gallérköpenyes úrral, azé lehettek a bejáratnál egymásra rakott útibőröndök. A fogadósné közönyös tekintettel, inkább elnézve a jövevények mellett, mint róluk tudomást véve, méltóságos fejbólintással fogadta az idősebb hölgy köszöntését és a fiatalnak épp csak hogy jelzett pukedlijét, a pincérre figyelve átvette a szobarendelést, fogta a ház beosztását mutató, nyélre erősített lapot, és egy darabig ide-oda jártatta rajta a ceruzája hegyét.

(Részelet Thomas Mann Lotte Weimarban című regényének, első fejezetéből)
forrás: mek.oszk.hu

1937. január 13-án a Szép Szó nevű irodalmi folyóirat felkérésére a budapesti Magyar Színházban Thomas Mann német író felolvasta Lotte Weimarban című regényének egy fejezetét. A lap főszerkesztőjeként József Attila is jelen volt az esten, ám az erre az alkalomra írt művét, a Thomas Mann üdvözlését a hatóságok nem engedték meg neki felolvasni.
(forrás: Múlt-kor)

letöltés

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s